hanem V. felvételi pontszámain is. Sikerült olyan szakot választania, ahol minden megszerzett pont kell, mert nagyon magas a ponthatár. Elég sok pontot visz és elég jól mentek eddig az írásbelik is - de a felsőfokú nyelvvizsgának még csak a fele van meg, a szóbeli rész, az írásbeli eredményére még várunk. És izgulunk - legalábbis én nagyon izgulok. Nem kevesebb, mint 40 pont áll vagy bukik a dolgon. És ezért azt javasoltam V.-nek, hogy gyorsan rázzon ki még a kisujjából egy középfokút. Az 28 pontot ér a rendszerben. De szerinte az nem érné meg, mert azzal úgysem vennék fel. Nagy nehezen kihúztam belőle, hogy még a középfokúval is kettővel több pontja lenne, mint a tavalyi ponthatár volt - vagyis szerintem egyértelműen megérné. De szerinte biztos, hogy sokkal magasabb lesz idén, mint tavaly volt, mert az ő ismerősei közül (értrsd: az a néhány évfolyamtársa, aki azonos szakra készül vele) mindenki inkább ide akar menni, mint egy másik intézmény azonos szakára, egyedül Bori nem. És ezért nem érdemes bezsebelni 28 szinte biztos pontot, sokkal inkább lebegtetni 40 bizonytalant. És nem érti, hogy a 40 lebeghet még akkor is, ha a 28-at megszerezte, legfeljebb ha nem kell, akkor a középfokú papírját bedugja a fiókba és soha többé rá sem néz. Komolyan néha elgondolkodom, hogy hogy végezhetek hatékony munkát, ha a lányomon a legegyszerűbb összefüggéseket sem sikerül átfolyatnom. Ja, de, egyik fülén be, a másikon ki. És most szoronghatok még egy sort azon is, hogy nehogy nekem legyen igazam és épp az a 28 pont (abból egy-kettő) kellene ahhoz, hogy felvegyék, amit nem akart már megszerezni.
Abszolút értelek. És igazad van, július elejéig , nem emlékszem pontosan a dátumra, meg kell hogy legyen, hogy fel lehessen tölteni. A középfokú eredménye meg lenne addig? Várhatóan egyébként nőni fognak a ponthatárok, mert nagyon jól sikerültek a matekok, jobban, mint tavaly. Mindkét szint könnyebb volt.
VálaszTörlésTavaly adtak "fél nyelvvizsgára" is pontot. Ha most is így lenne, kaphatna vagy 28-at, vagy 40-et. Nem emlékszek, hogy az írásbeli vagy a szóbeli nyelvvizsga ért ugyanannyi pontot, mint a komplex. És bizony, most 28 pont is sokat jelent. Kurva sokat.
VálaszTörlésMagas pontok lesznek. Magán matek tanár vagyok, soha ilyen magas pontokat nem szereztek a gyerekek, akik hozzám járnak. Azt nem tudom, hogy meglenne-e az eredmény, mikorra nektek kell...
VálaszTörlésAndi
Jaj nagyon drukkolok! Nagy izgalom ez.
VálaszTörlés