2022. június 1., szerda

Az impulzusvásárlás dicsérete

Eddig (mármint az eget rugdaló inflációt és a napról napra dráguló élelmiszerek időszakát megelőzően) nagyjából kitaláltam, mit szeretnék venni, azokat beraktam a kosaramba, aztán még hozzádobáltam ezt-azt, ami épp megtetszett. Aranytömböket korábban sem dobáltam, mert arra korábban sem futotta, meg mert nem is a MNB széfjébe jártam bevásárolni - de azért olyan nagyon nem fogtam vissza magam. Volt, hogy fejenként több joghurtot is vettem, meg még gyümölcsöt, meg még gyümölcslét, bolti szusit, gumicukrot, kávét - nem is sorolom. Egyszerűen meg tudtam fizetni az élelmiszereket. Egy ideje azonban alig merek a kosaramba dobálni valamit a tervezetten túl, mert túl drága. Keveset keresek - de azért nem minimálbéren vagyok, ha lenne érvényes KSH statisztika, azt mondhatnám, átlag feletti a bérem. Csak kevés. Na, de az átlag még annál is jóval kevesebb. De nehezen hagyom ki az impulzusokat, bánt, ha nem dobálhatom be a kosaramba, ami megtetszik. Úgyhogy az új stratégiám az, hogy néhány nagyon muszáj cikken kívül (szóval mondjuk vécépapír, mosószer, stb terén ezentúl sem az érzéseim vezetnek, hanem a szükségletek) nem tervezek semmit, hanem megyek az orrom - akarom mondani a rikító neonnarancs cetlik - után és azt veszem meg, ami épp jól le van árazva. Minél jobban, annál jobb. Aztán itthon meg kreatívkodok egy kicsit, hogy a például épp leárazott konzervbab, gomba, durumtészta, cukkini, fonnyadt spenót, 12%-os tejföl együttesből milyen változatos fogásokat varázsolok össze egy hétre.

3 megjegyzés:

  1. üdv a klubban.. nem olyan vicces már ez a bevásárlás, mint régen volt, de legalább kiélhetjük a kreativitásunkat :D

    VálaszTörlés
  2. Valóban kezd az étkezés luxussá válni. Ijesztő mértékben. Pont a Férjem említette tegnap, hogy emlékezzek vissza, amikor Kanadában laktunk, ennivalóra költöttünk a legtöbbet (közvetlenül a lakásbérlet után) és a szolgáltatások (mint fodrász, fogorvos) gyakorlatilag megfizethetetlenek voltak. Ma ebédeltem egy menzán (nem étteremben) a kislányommal és 4.700 forintot fizettünk (igaz ő evett húst én meg halat).

    VálaszTörlés
  3. Pont így. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a túrókrémet drágának ítélem, és nem veszek kiflit, mert.... Konkrétan szorongok a bevásárlásnál. És ez rosszabb, mint mikor kollégistaként semmi pénzem nem volt, mert akkor tudtam, hogy ez kvázi egy normális helyzet. De bakker egy átlag feletti fizuval nem veszek kiflit?!

    VálaszTörlés