Budapest noir

A budapesti kilences busz elég hosszú járat, megfordul fényben és árnyékban egyaránt. Bár akik úgy vélik, hogy "átmegy a legsötétebb gettón", azok azért elég nagyot tévednek. Tegnap este egy jól kivilágított (ámde mégis sötét) megállóban vártam a buszt, másodmagammal. A másik egy férfi volt, és alig állt a lábán. Annyira alig állt, hogy jócskán messzebb húzódtam tőle, részint mert nem akartam, hogy esetleg a cipőmre hányjon, részint mert minél távolabb szerettem volna lenni tőle akkor, amikor betántorog vagy beesik az autók közé és azok kilapítják. Sokára jött csak a busz, de végül mindketten megúsztuk. Célzottan egy másik ajtónál szálltam fel, örültem is neki, hogy milyen frappánsan megoldottam a dolgot. De nem örültem sokáig, mert egy gatya nélküli ember tántorodott felém. Elugrottam (könnyű nekem, én nem a bokám köré csavarva hordom a nadrágomat) és átevickéltem a busz hátuljába. A nadrágtalan ember szintén arrafelé dülöngélt. Nem rajta múlt, hogy megúszta esés nélkül, míg leült egy helyre. Volt jócskán, mert az amúgy sem teli buszon mindenki húzódott el onnan, amerre imbolygott. Többen rákiabáltak, hogy húzza fel a gatyáját. Ebben az állapotában egyik szót sem ismerte, csak bárgyún nézett. Egy rikító narancssárga hajú idős (fogatlan, ráncos, ámde erősen sminkelt) nő az üvöltötte: lesz nemulass, ha nem adsz a borodból! Balhé lesz, ha nem kínálsz meg! A férfi anélkül bámulta, hogy észrevette volna. A nővel lévő hat év körüli kisfiú nevetett. A nő tovább kóstolgatta a részeget. Felnőtt családtagjai csitították és a férfit szólítgatták, hogy húzza fel a gatyáját. Nagy nehezen felhúzta ültében - majd azzal a mozdulattal könnyített is magán, folyt a lé az ülésre és az addigra felhúzott nadrágszárán is. Többen lefotózták. Egy kisfiú - vélhetően a hatéves öccse - hangosan kommentálta a történéseket: nézd, leszédül, le az! miért nem dőlt hátra? miért előre dőlt? Az anyja nevetve válaszolgatott, te majd ne legyél ilyen! - mondta még, dőlj szépen hátra, akkor nem esel le! Mellettük egy idős hölgy ült virágcsokorral, próbálta elvonni a kisfiú figyelmét a behugyozó férfiról - kevés sikerrel. Két barátnő az ablak mellett trécselt, vihogtak, fotózták a vállalhatatlan történéseket. Aztán egyikük azt mondta - kimutatva a busz ablakán: nézd már! Telihold van! Ez a nyavalyás hold akkor minden nyomorunk oka! A másik kinézett, kissé elbiggyesztette a száját, mint aki már túl van az efféle élményeken és azt felelte: nálunk már napok óta ez a kurva telihold világít, üti kifelé a szemünket, de már hozzászoktunk.

Ma megnéztük A.-val a címben is említett filmet* - erősen felejthető. Valahogy végig az volt az érzésem, hogy színészek játszanak díszletek között. Ez az objektív tényeket tekintve hiába volt helytálló és igaz, ha filmnézés közben végig ez jár a fejemben, az sajnos nem sok jót jelent. Így most még kíváncsibb vagyok a könyvre.

Én A hóembert szerettem volna megnézni, de A. szerint azt nagyon lepontozták. Hát, nem tudom, ennél jobban-e.