Áll egy néni az utcán a fa mellett. Fakó kék mackóruha és halvány lila otthonka lóg rajta. Ha nagy lenne a köd, beleolvadna a ködbe, de csak kis köd van, így olyan, mintha a fa alatt sűrűbb lenne kissé a köd. A néni kezében egy cirokseprű, tollával felfelé. A seprűvel veri, porolja, pöröli le a néni a leveleket a cseresznyefáról. A néni öregecske asszony méretű, a cseresznyefa pedig öreg fa méretű. A néni a partvissal sem ér fel a fa derekáig sem. A fa alsó harmada már lombtalan. A középső harmadon élénken sárgállanak, a felsőn pimaszul vöröslenek a levelek. Csúfosan vigyoroghatnak is, ahogy fújja, lengeti őket a szél, mert a néni egyre kétségbeesettebben nyújtózkodik a seprűvel, kaszál a levegőben és az ágak közt. Jön egy nagyobb fuvallat, leperget néhány levelet a fáról és szétfújja mind, ami a néni lába körül már össze volt seperve. A néni lefelé is hadonászik, felfelé is hadonászik. Motyog is közben, talán varázsigéket mormol, amiben azt parancsolja, száradjanak el, pöndörödjenek össze a levelek, és hulljanak egyenesen az FKF fekete jellel ellátott zsákjaiba. Hibás lehet a varázslat szövege, nem történik semmi másképp. Áll a néni az utcán. Fakó kék mackóruha és halvány lila otthonka lóg rajta. Ha nagy lenne a köd, beleolvadna a ködbe. A kezében egy cirokseprű, azzal verné le a leveleket a cseresznyefáról, de amit elért, már mind leverte. Már csak az üres ágak közt hadonászik és szavakkal pöröl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése