2016. Magyarország, Budapest, közoktatási szektor

Összefutunk, épp a posta előtt, így ott panaszkodik a régi ofő, hogy ezek a mai gyerekek már nem tudnak egy ajánlott blankettát sem kitölteni, a sárga csekkről meg már ne is beszéljünk - szóval, mintha sosem jártak volna postán.

Amúgy azt hiszem, az enyémek sosem (na jó, nemigen) jártak postán, alaposan el vannak hanyagolva / kényeztetve (kérjük, hogy választását egyértelműen jelezze aláhúzással). Mi átutalunk neten, e-mailt küldünk - és időnként valóban van egy-egy ajánlott levél vagy sárga csekk is, amit jellemzően nem a gyerekekkel adatunk fel. Postást amúgy láttak már, mert ő élő mementóként itt jár-kel köztünk egy ormótlan biciklivel. 

A (friss ötvenes) tanárnő viszont - és ezt tapasztalatból is tudom - nem olvas e-mailt, legfeljebb csak kéthetente, amikor néhanap írásra adja a fejét, fwd-dal válaszol az osztály levlistájára, így képes egy 2013-as levelet is görgetni maga előtt, amúgy nem használja a netet sem szórakozásra (na, még csak az kéne! hol van neki ideje arra?), sem munkára (aki azt mondja, dolgozni jár az internetre, az hazudik!) a fb nem több, mint szitokszó számára, a jutyúb is valami közveszélyes internetes játéknak tűnik, az okostelefon csak nagyon hülyéknek való (mondja - és nevet is saját elméncségén) és azt kérdezgeti a gyerekektől, hogy hogyan fognak így elboldogulni az életben.