Kezd összeállni a menü

(mondjuk még csak a fejemben, és persze nem a fejemből fogunk enni, szóval van még vele dolog)

24-én
füstölt lazac kaporral és pirítóssal

saltimbocca
burgonyagratin
friss leveles zöldsaláta citrommal és olívával
(itt szeretném megemlíteni, hogy aki a szívsalátát meghonosította a Lidlben - meg aki idehozza, aki termeszti, meg aki egyáltalán kitalálta, az plusz jókívánságokat kap karácsonyra tőlem, mert egyszerűen nem tudom megunni, az íze és az állaga is tökéletes)

mákos, diós és aszalt szilvás bejgli
(ez utóbbi saját találmány, isteni)
és egyéb, még ki sem talált sütemények, nem hogy elkészültek volna (az esélyes jelöltek: meggyes kifli, mogyorós süti, vaníliás kifli diólisztből, csokis keksz - aztán majd meglátom, mire lesz időm és kapacitásom)


25-én
halászlé (anyukám hozza)
tárkonyos marhaaprólék (a saltimbocca-hoz vett húsból fogok lenyesegetni) leves erdei gombával

rántott ponty és harcsa (szintén a szüleim hozzák)
szecsuáni borssal és narancsszeletekkel sütött kacsamell
(ez nincs még pontosan kitalálva, de elég jónak képzelem)

petrezselymes krumpli 
hagymás, ecetes, zelleres krumplisaláta
majonézes franciasaláta
zellersaláta
friss leveles zöldsaláta citrommal és olívával

az előző napi süteményválaszték (kiegészülve azzal, amit még hoznak)


26-án 

na, erről inkább ne beszéljünk, az ajánlat erőleveskockával felöntött köménymagleves volt és valami pulyka (de én a pulykát utálom) vagy disznótoros (de a kolbász már novemberben elfogyott belőle) vagy tavalyról lefagyasztott töltött káposzta (eredetileg nyilván finom volt - na de karácsonyra?) - szóval, azt hiszem, én 26-ra szerencsére már nem leszek éhes.


(Igen, ez van, nem vagyok sem nagylelkű, sem nagyvonalú, sem megbocsátó, sem elfogadó, sem jófej. Persze nem vagyok azért szörnyeteg sem, ezért nem dúlom szét majd a családi karácsonyt, és minden bizonnyal ünnepi díszpofát fogok vágni, amikor találkozunk - már csak azért is, mert ha nem tenném, épp azt bántanám meg vele, akit a legkevésbé akarok - úgyhogy nektek dühöngök.
 
Az egyik sógornőm férje (az, aki utál vendégségbe menni, de a hozzájuk menő vendégeket is utálja, és akinek nem szabad beszélni a karácsonyról, míg ő engedélyt nem ad rá - de csak karácsony előtt néhány nappal szokott ilyen engedékeny hangulatában lenni - már amikor egyáltalán eszébe jut, és minden egyéb, a karácsonyra vonatkozó célozgatást a személye elleni támadásnak vesz és megtorol - a szegény sógornőmön, persze) - szóval, megfúrta a néhány nappal korábbi egyezségeket, és közölte, ő nem jön hozzánk, mert nem hajlandó annyit vezetni (így a családja sem, hiszen az autóhoz egyedül ő ért), de persze hozzájuk sem lehet menni mégsem,  (nincs indoklás, de ismerem a fejét, hogy milyen, amikor ott vagyunk) - úgyhogy egy közbülső helyen fogunk találkozni, "mert az épp félúton van" - tőlünk egy óra, tőlük húsz perc - ami önmagában nem lenne baj, mi mentünk volna hozzájuk is, mert ott legalább van hely - de nem, oda nem lehet menni, úgyhogy megint negyvenegynéhány,  bútorokkal teli négyzetméteren szorongunk majd tizenketten, megint három turnusban fogyasztjuk el az ünnepi ebédet a kétszemélyes konyhában (és tényleg, nagyon sajnálom, hogy ilyen gonosz vagyok, de sír a lelkem, mert anyósom nem tud főzni, a sógornőm férje pedig majd megint nagyon hamar ideges lesz a zsivajtól, ami a zsúfolt, szűk térben tényleg jóval intenzívebb lesz, mint akár náluk (és nem mellesleg az ő gyerekeik keltik leginkább, mert mind sikít), akár nálunk lenne, és az amiatti  haragját, hogy a sógornőmnek egyáltalán van családja, megint úgy fogja levezetni, hogy büntetésből megint egyáltalán nem szól majd a sógornőmhöz napokig, amitől a sógornőm már a vendégség teljes ideje alatt feszült és szorongó lesz, hogy vajon mit ront el (mindegy, mit csinál, úgysem lesz jó semmi úgy, ahogy csinálja). De amúgy jó ember, vannak nagyon kedves pillanatai is, néha egészen emberi is tud lenni, csak nehéz volt a gyerekkora - mondja róla a sógornőm - holott amit tesz, az bőven kimeríti a családon belüli erőszak fogalmát)

(és azt álmodtam, hogy meghalt anyukám, közvetlenül a születésnapja utáni napok egyikén, és hogy a születésnapjára kapott napsárga nárciszlliomok (sic) még frissek, mintha ma szedték volna, és azokat tapogatom, hogy az nem lehet, hogy a virág még mindig él, anyukám pedig halott - kibőgött szemmel ébredtem, az arcom csurom víz volt a könnyektől)