Jelentés az ingerküszöböm alól

Főztem egy új, meleg kávét, ami ezúttal nem rajtam landolt, hanem bennem, úgyhogy most már meg tudom írni, mit álmodtam. Azt álmodtam, hogy ráborítottam a főnökömre az asztalt és felmondtam. Sajnos mivel az ok, ami miatt végre léptem, a valóságban eddig még nem következett be, várnom kell - mert úgy tűnik, ez lenne az, ami aktivizál. A sztori:

Bementem dolgozni - és az irodámat átrendezve találtam. Nemcsak átrendezve, teljesen átalakítva. Egy kopott, hetvenes évek béli gyerekszobában találtam magam. Erősen kopott és foltos, foszladozó gépi perzsa szőnyeg középen, a fal mellé tolt leharcolt, eredetileg lakkozott farostlemez könyvespolcok és szekrénykék, teli szakadt, régi gyerekkönyvekkel, mackókkal, babákkal, társasokkal, műanyagládák a polcok előtt építőkockákkal és egyéb meg nem nevezett kacatokkal, mellette zoknik. Egy kis gyerekasztal, rajta egy őskori számítógép, mondjuk kettőnyolcvanhatos (vagy mi volt), régi monitor, hatalmas dobozzal, tudjátok, a fekete képernyőre az ember csak zöld vagy narancsszínű betűkkel tudott írni, két kis ovis szék, műanyag poharak és kancsó. A telefon az asztalon volt, rácsörögtem a főnökömre, hogy itt meg mi történt. Kiderült, hogy a bútoraimat eladta (a gyönyörű narancssárga ikeás papírkosarat is, amit magam vettem magamnak), mert kell a pénz a cégnek és a szobámat "munkaidőn kívülre" kiadta egy háromgyerekes szegény asszonynak (aki nyilván a hetvenes évekből jött) - mert kell a pénz a cégnek és mert akkor a holtidőket is kihasználjuk - és ha esetleg betegek lesznek (mint erre rákérdeztem, hogy akkor mégis, mi lesz, ezt hogy gondolta), akkor majd csendben eljátszanak a sarokban, míg én az asztalnál dolgozom. Az ovis asztalnál az ovis széken. És hogy ő ebben nem lát problémát, legyek már egy kicsit érzékenyebb szociálisan (röhög a vakbelem!) és lássam be, hogy a cég érdekei most ezt kívánják. És amikor megpróbáltam megszólalni, de hang sem jött ki a torkomon, akkor még azt mondta, hogy az irodaház vezetése elrendelte (sic), hogy ezentúl minden bérlő cégtől kijelölnek ügyeleteseket, akik este nyolcig bent vannak - közbiztonsági célzattal. Hogy? - hápogtam elgyötörten. Segítik a portaszolgálat munkáját - mondta a főnököm, és biztosított róla, hogy neki sem tetszik ez az ötlet, de rám gondolt, hogy nálunk én leszek az a balfasz állandó ügyeletes - de ha esetleg vidéken alszom, akkor majd a titkárnő helyettesít. Így végre lesz időm - mondta a főnököm - bepótolni a vidéki utak miatt keletkezett adminisztratív elmaradásaimat.

Na, és akkor végre ráborítottam az asztalt és felmondtam. Sajnos nem tudtam túl sokáig élvezni ezt az állapotot, mert valamikor ekkortájt borult a nyakamba a már említett hideg kávé a valóság felől.