Az én szabadságom

Az én szabadságom úgy telik, mint szokott - vagyis a főnököm mindennap ír egy-két (néhány) rövid levélkét, hogy milyen ígéreteket tett aznap másoknak, amiket csak én tudok teljesíteni, de azt akkor lehetőleg azonnal. Szerencsére az itthoni gépemen is szinte minden megvan (bár ezt F. előtt nem hangoztatom), így gyorsan megszerkesztem, elküldöm - és közben magamban azt gondolom, hogy miazanyádatakarszmármeginttebarom - de hát végül is tőle függ, hogy egyáltalán elenged-e szabadságra amikor őszi szünet van, vagy kivárja vele november második felét.

Ma anyukámmal voltunk meleg fürdőben - imádom. Anyukámat és a fürdőt is. Beszélgettünk, napoztunk az októberi bágyadt napsütésben (érdekes, hogy szikrázóan kék az ég, felhő csak bárányka, az is csak mutatóba - és a napsütés szikrázó bár, de mégis ősziesen bágyadt). Csak a medencéből kijőve láttam, hogy levelet kaptam (lájf) - többet is, de egyet F.-től is, miszerint holnap "be kéne mennem 10-re, körülbelül egy órás megbeszélésre számítsak". De én arra számítottam, hogy holnap is a medencében lebegtetem majd magam, esetleg a gyerekeket is magammal viszem (ha beígérek egy húsos fazekat ebédet délre, talán Á. is eljön) - szóval, számítottam a vízre, az együttlétre, a szünetre - de nem számítottam arra, hogy a cégünknél a legfontosabb döntések és történések épp holnap délelőtt tíztől fognak megjelenni, eszközlődni, engem várni - nem, erre nem voltam felkészülve. Pedig... pedig volt már ez így. Dohogtam, dühöngtem, hogy így keresztbe tett, úgy elcseszte - aztán azt gondoltam, hogy egy életem, egy halálom, egy szabadságom - felhívom, hogy mondja már meg, tényleg olyan kurvafontos-e megjelennem délelőtt egy órára, hogy amiatt az egész napot dobhatom a fenébe, mert kettőnél előbb nemigen érnék haza, az este pedig mostanában igen korán eljön, ötkor már szinte vaksötét van. Szóval, vettem egy hatalmas óriáslevegőt és felhívtam.

én: szia, olvastam a leveledet
F.: igen, be kéne holnap jönnöd, mert E. is benéz délelőtt
én: most fogod kirúgni akarsz beszélni vele az elmúlt félévről?
F.: nem, dehogy, csak egyeztetjük a jövő heti programokat
én: van valami változás ahhoz képest, amit én tudok?
F.: nincs, csak gondoltam, jó lenne, ha hallanád
én: öööö.... mit?
F.: hát, ha pontosítanánk még egyszer... egy-másfél óra az egész
én: de hát tudok mindent, már egyeztettünk múlt héten
F.: de akkor E. szabadságon volt (itt nem sokon múlt, hogy ne robbanjon szét a fejem)
én: most pedig én vagyok szabadságon... és nem is szakítanám meg egy már régebben is megejtett  naptáregyeztetés miatt, amiben semmi új nem szerepel
F.: jó, akkor majd elküldöm e-mailben... csak gondoltam, ha bejönnél, nem kéne leírni
én: anyádat köszönöm, ha leírod... és a teljes jövő hetet együtt töltjük, napi négy-öt óránk simán lesz kettesben az autóban, ha beszélnünk kell... (a kocsiban SOSEM szól hozzám)
F.: hát, végül is nincs semmi különös... akkor majd beszélek én E.-vel, úgysem marad tíz percnél többet

Így hát holnap mégsem szakítom meg a pihenést és lubickolni megyek... csak azt nem értem, hogy miért kell minden napot agyvérzéssel befejeznem?