Paprikás krumpli

Alapkaja, nem? Nagyon bénának kell lennie annak, aki még egy rendes paprikás krumplit sem tud összedobni, akár félálomban is, igaz? Ráadásul mi nagyon szeretjük is. Mert én jól főzöm - ezt és mást is, nem szűkíteném le ezt a tudományomat feleslegesen egy-két ételre. És szeretek is főzni. És mivel A. többnyire itthon dolgozik (home office), és mivel idén már V. sincs befizetve az iskolába, így elég gyakran főzésre vagyok kárhoztatva hódolhatok eme szenvedélyemnek.

Utoljára ma reggel hódoltam. Elég későn dobott ki az ágy (mert tegnap este beleejtettem a kádba a telefonomat és még nem száradt ki teljesen, így viszont nem ébresztett fel), viszont akkor - látván, hogy nincs tök sötét, mint amúgy normálisan, úgy ugrottam ki... szóval, nagyon gyorsan. És még fel sem ébredtem egészen, amikor rádöbbentem, hogy nincs mára ebéd, holott szegény A. lázasan, betegen fekszik - és V.-nek hét órája lesz, nem kívánhatom, hogy főzzenek együtt valamit (bár többnyire jó párost alkotnak: V. tudja, mi kell az ételekbe, A. pedig feléri a magas polcokat is) - szóval, akár megy a vonatom, akár nem, főzni kell. Valami nagyon gyorsat és nagyon egyszerűt. Így esett a választásom a paprikás krumplira.

Van itthon nagyon finom kenyérszalonna, abból vágtam kockákat, míg kiolvadt a zsírja, megtisztítottam és felaprítottam két fej hagymát, dobtam rá néhány karikányi kolbászt is, aztán míg összedinsztelődött (ok, szépmagyarul bizonyára nem így mondják), meghámoztam, megmostam és felkockáztam és már dobtam is rá a kolbászos, zsíros hagymára. Szórtam még rá köménymagot meg tettem hozzá három gerezd fokhagymát is (mert egészséges és még a boszorkányokat is távol tartja a háztól) - aztán elszaladtam zuhanyozni, öltözni. Kifelé rohantomban még elzártam a lábas alatt a forróságot, és - amikor beértem, és láttam, hogy A. felkelt és a gépénél ül - szóltam neki, hogy van ebéd, egyenek paprikás krumplit savanyúsággal, legyenek jók, gyógyuljanak meg, én majd angolóra után jövök (az olyan este nyolc, de ma kilenc lett belőle). Megették, ízlett nekik, köszönik szépen - és hagytak nekem is.

Nem mintha nagyon éhes lettem volna, de úgy gondoltam, azért egy kenyércsücsök mellé bekapok egy kanálnyi paprikás krumplit is - csak az ízéért. Nos, az íze hibátlan, igazán finom. De a színe! Egy sápkóros krumplipüré halványabb csak nála. Mert noha a nevében is benne van, hogy paprikás az a krumpli - hát, én azt kifelejtettem belőle. A nagyon gyenge színét a néhány karikányi kolbásztól kapta - de nem véletlen, hogy általában nem pusztán azzal színezik.