Zolika monológja

Tudvalévő, hogy a nők a szabadságukat a család kiszolgálásával töltik legszívesebben. Eljárkálnak a piacra, ahol nőtársaikkal találkozgatnak, együtt vásárolgatnak, hazacekkerezik a zöldeket, terelgetik a vidáman motorozgató kölyköket (micsoda büszkeség!) aztán főzőcskéznek (nem ezt játszották már kislányként is?), ha meg már összekoszolták azt a sok bamba edényt, akkor el is mosogatnak - mindezek szüneteibe belefér, hogy mossanak, teregessenek (na, nehogy már a mosógép idejében ez olyan fárasztó legyen!). Ha végeztek a házimunkával (mondjuk ezzel azért még nem végeznek, ugye, mert lehet ablakot meg függönyt is mosni, fürdőszobát glancolni, rézkilincset fényesíteni, satöbbi, satöbbi, hadd ne én soroljam már, tudja ezt mindenki) - na, de ha nem is végeztek, azért egy kis pihenés a szabadság alatt rájuk fér, én nem vitatom, akkor elvihetik a gyerekeket fagyizni, meg az orvoshoz (miért, ki menjen vele, ha nem az anyja? így is sokáig volt már halogatva (sic) az ügy), meg lehet velük játszóterezni, bakker, az a neve, hogy játszótér! ott játszani kell! az nem pihenés? ülnek a homokozó szélén a homokpogácsák meg a homokpókemberek közepette és trécselnek naphosszat, ebben fáradnak ki annyira, hogy a kemény és fárasztó munkából hazatérő urukat (sic-sic) képtelenek kedvesen fogadni? A természet, maga az anyatermészet rendelte így, hogy így legyen, hogy más a férfi és más a nő. Én nem mondom, hogy nem egyenrangúak, csak tudja mindegyik a maga helyét és dolgát. Ha egy férfi egész nap gályázik, azért egy sör (kettő-három) csak jár már ebben a kánikulában a munkahelyen (ugye, a nevében hordozza, hogy mun-ka-hely, ahol dol-goz-nak) eltikkadt, kifáradt férfiaknak. És igen, lehet, hogy van légkondicionáló (ki olyan lúzer manapság, hogy olyan helyre jár be, ahol nincs légkondi?), na, de odáig eljutni, onnan hazavergődni (még jó, hogy kocsival, bakker, miért, mivel kéne járnom? csak egyszerűbb nektek itt a környéken kényelmesen  gyalog sétálgatni, mint nekem a mocskos békávéra felülni, hogy aztán hazahordjak mindenféle bacikat, aztán meg mehet gyógyszerre az a sok pénz) - szóval, azzal, hogy reggeltől estig majd megszakadok (értetek, ugyebár, ki másért), csak megérdemlek annyit, hogy lerogyhassak a fotelembe egy sörrel (és ne nekem kelljen már felállnom, ha kiürül a doboz - csak egyszerűbb annak odahozni, aki már úgyis áll, nem jól mondom?) És a híradót nézni kell, mert azért azt elvárják az embertől, hogy alapvetően tájékozott legyen, egyetlen asszony sem akar szégyenkezni, ugyebár, hogy a férje nem igazodik el a bulvárhírek meg a foci kül-és belpolitika, meg persze a gazdaság ingoványos, szövevényes és rejtelmes világában. A szépirodalom a nőknek való (feltéve, ha végeztek a háztartással, a gyerekekkel és a férj megfelelő minőségben történő kielégítésével) - de azért jobb, ha nem tömik ki feleslegesen a fejüket mindenféle fantáziákkal, mert végül is nekik lesz az rossz, ők érzik majd folyton frusztrálva magukat, hogy ide nem megyünk, oda nem megyünk, meg hogy nincsenek eléggé megbecsülve - de hát hogy a jóistenbe ne lennének megbecsülve? Én nem mondom, hogy nem emelem fel a hangom időnként, de csakis akkor, ha szükség van rá, én még nem ütöttem meg az asszonyt, illetve csak akkor (de az is inkább csak egy kis figyelmeztető lökés volt, hogy vegye már észre magát), szóval, csak akkor kerül ilyesmire sor, ha a munkában megfáradt testem vagy lelkem nem kapja meg azokat a regenerálódáshoz nélkülözhetetlen dolgokat, amik nélkül már hogy is mennék másnap munkába? Főtt étel, sör, vasalt ing, szex és megértés. Olyan nagy kérés ez hozzátok, nőkhöz? Akiket a tenyerünkön hordozunk? Semmi sem elég?