Úgy tűnik, a mai napra ilyen feleletválasztós posztokat kaptok.
Szomorúan panaszolom a gyerekek füle hallatára A.-nak, hogy ezer éve nem voltam koncerten (sem moziban), és hogy legalább a szülinapom alkalmából annyira szerettem volna valahová elmenni (valahová, vajon hová, ahová bottal is beengednek? vagy kockáztassam meg, hogy elmegyek anélkül? végül is már nem lehetetlen...) - de nem tudtam, mert ő elutazott, most meg beteg, és ez olyan szörnyen igazságtalan az élettől. Mármint hogy én nem mentem sehová. Mert ő beteg. Pedig tombolni akarok meg ugrálni egy koncerten. Vagy többön.
Mire Á. elképedve: te? te akarsz koncertre menni és tombolni?
én: igen, én. miért, szerinted a sarokban gubbasztva kéne kötögetnem?
Á.: nem... de nehezen tudlak elképzelni, hogy az öklödet rázva üvöltözöl
én: nem politikai nagygyűlést mondtam, hanem koncertet...
Körítésként a párbeszédhez A. demonstratív módon rázza az öklét a tükör előtt ugrálva, mint egy gorilla, miközben röhögve rám mutogat, V. pedig hozzám bújik és azt mondja, tomboljak nyugodtan, mert szerinte fiatal vagyok. Na, azért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése