2014. február 7., péntek
A fű vagy a csont?
Álmomban ismét filozófiai mélységekben jártam. Egy kórházban vagy ápolótáborban (?) (vagy valami hasonló intézményben) dolgoztam (vagy csak voltam). Elosztottam az ágyakat (voltak emeletesek is), foglalkoztam a belátogató gyerekekkel és a sajátjaimmal, feladatokat adtam ki, színes folyadékokat töltögettem és adagoltam, koordináltam a többi dolgozót - szóval, elég mozgalmas volt az éjszakám. Amikor leültünk ebédelni (?) a főorvossal és több orvossal (?), ápolónővel (?), akkor valakit utasítottam, hogy csak később jöjjön, hogy az evés ideje alatt is legyen, aki ellátja a betegeket, aztán kimentem hozzá, hogy megmondjam neki, az ő érdekében történt az elkülönítés, majd visszamenve parázs vitát találtam az asztalnál, ami arról szólt, hogy vajon a fű vagy a csont-e az értékesebb dolog. A többség a csont mellé tette a voksát, mert az maradandó, az őskori leletek is csontból állnak, nem fűből, ugye - érvelt valaki. Valaki más viszont azt mondta, a fű a jobb, mert abból lesz a csont (mármint úgy értette, hogy azt legelik le az állatok és abból táplálkoznak), de ezt a többiek semmiképp sem akarták elfogadni. Akkor én (aki nyilván a legokosabb voltam a bandából, és már a gyerekeim is ott voltak, úgyhogy muszáj is volt, hogy lássák, milyen szuperagy vagyok) azt mondtam, hogy az attól függ, mire akarjuk használni. Mert az egyik szempontból az egyik az értékesebb, a másik szempontból a másik. Mert valaminek az értéke mindig relatív. Ha leugrasz egy fáról - mondtam Á.-nak - sokkal jobban jársz, ha egy nagy kazal fű van alattad, mintha egy halom csont. Viszont - folytattam - nagyon rossz lenne, ha a testedben a csontok helyett fűcsomók lennének, mert el ugyan nem törne, de meg sem tartana. Mindenki elismerte szavaim végtelen igazságát, a vita alábbhagyott, inkább gyűjtögetésbe fordult át, hogy akkor mire jobb a fű és mire jobb a csont, és további példákat is sorakoztattak arra, hogy mennyire relatív valaminek a haszna vagy értékessége. Hát, ilyen bölcs vagyok én álmomban.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Én meg remekül korcsolyázom és beszélek különféle nyelveket, ja meg jól szoktam verekedni is, a repülésről nem is beszélve :)
VálaszTörlés