Ki a magyar?

Meccsnézéshez készülünk, vízilabda, persze. Á. már megfürdött, hajat is mosott, sőt, be is balzsamozta. Az én drága (na jó, nem) és különösen épp fogytán lévő hajbalzsamommal, ami nélkül nem lehet kifésülni a széllel és balatonvízzel előkezelt hajamat. Na, mindegy, mondom. Ki menjen akkor következőleg? (két fürdőszoba van ugyan, de mi csak az egyiket használjuk, nyilván megszokásból, hogy tülekedhessünk)
V. udvariasan: menj te, mamikám, én tudok a meccs alatt is, engem nem érdekel annyira!
Akkor te nem is vagy magyar! Nem vagy magyar! - harsog Á. bunkón (bár sajnálatosan megfelelve a korszellemnek)

Leállítottuk. Ezt mindenki maga hivatott magáról eldönteni, saját kritériumai alapján. Remélem, érti.

Aztán izgalomtól remegve megnéztük a meccset, én lekéstem a bemutatást és az első percet, mert nevelési feladataim ellátása miatt kissé késve indultam fürdeni, V. végül ruhástul aludt el, és bár a meccs végén a nagy éljenzésre felült egy percre, az alkalomhoz illő aranyszoknyában aludta át az éjszakát a vendégágyon. Á. pedig még mindig alszik, pedig lassan indulnánk a strandra, ahol új kalandok várnak...