2013. augusztus 7., szerda

Ezt a mázlit!

Kicsit elvette a meleg az eszemet. Jólesik, én szeretem a meleget, de azért ha lehet, jobban szeretem a kertben vagy egy vízparton, vagy egy erdőben, mint a betonrengetegben. Mondjuk, beton épp nincs a környékünkön. Aszfaltdzsungel, na, az van. Meg évszázados bérházak. Azoknak az árnyékában jobb, mint a melegtől süppedős aszfalton caplatni a napon, de nem az igazi az sem. Szóval, a meleg. Nem mentem ki ebédelni, noha nem is vittem magammal semmit, de nem voltam éhes. Kihasználva a ritka adományt, ebédszünet helyetti lazításként nekiálltam kipakolni a táskámat. Szortíroztam, kidobtam, eltettem, rendeztem. Kellemesen üres volt ma minden. A táskám, az iroda, a fejem. Délután hazaindultam.


A vonatra is alig kellett várni, ülőhely is volt, sőt, klímahideg is (nem úgy, mint a munkahelyemen, ahol forróság), felszálltam, utaztam, leszálltam. Említésre méltó esemény legfeljebb annyi történt az út alatt, hogy felidéztem a MÁV utaselégedettségi szimulációját kérdőívét, amit tök lelkiismeretesen ki akartam tölteni, és végül is ki is töltöttem, bár azon túl, hogy meg lehet majd lobogtatni ilyen-olyan gyűléseken az eredményét, semmi haszna nem lesz, ugyanis kérdőívként ez egy nagy rakás szar (tényleg, sajnálom, hogy ilyen rondán beszélek), de még csak képzett kérdőívszerkesztőnek sem kell ahhoz lenni, hogy feltűnjön: a kérdések és az azokra adható válaszok nyomán nem lehet releváns ismeretet szerezni arról, hogy mi tetszik és mi fáj az utasoknak, nem derül ki, hogy aki elégedett az mivel elégedett, aki nem, az mivel nem... tudom, hogy egy tisztességes kérdőív megszerkesztése némileg több időt vesz igénybe, mint egy ilyen primitív kérdőívgenerátor használata (de ezzel az erővel lehetne gyógyszergenerátorok által javasolt összetevőkkel gyógyszereket készíteni, meg tankönyvgenerátorokkal tankönyvet írni... ja, hogy ez így van? akkor nem berzenkedek azon, hogy a MÁV az utasok elégedettségének mérését így pipálja ki), szóval, szerintem ennél az is hasznosabb lenne, ha néha beültetnék az utasok közé a MÁV illetékeseit, hogy hallgassák és jegyzeteljék, mi a gond a szolgáltatás színvonalával, elég hamar kiderülne, hol vannak a fejlesztendő pontok. Vagy megbízhatnának valakit, aki ért a kérdőívkészítéshez (nem muszáj pont engem, mert engem akár megbízatnak valami mással is). Szóval, így elmélkedtem a vonaton (amivel ma délután szinte elégedett voltam). Aztán leszálltam és az autó felé vettem az irányt. Mert reggel én viszem V.-t táborba, aztán lerakom a kocsit és uzsgyi!

Hirtelen az jutott eszembe, hogy noha kocsival mentem az állomásra, a táskapakolásnál nem találkoztam egyetlen kulccsal sem. Sem a lakáskulcsommal (aha, otthon lóg megint), sem a kocsikulccsal... de az nem lóghat otthon. Táskámban nem volt... vagy mégsem pakoltam ki minden zsebet? A nadrágzsebemben nem volt. Még mielőtt pánikba estem volna, hogy elhagytam a kocsikulcsot, meg is pillantottam. Az autó ajtajában lógott reggel óta. Tudom, hogy öreg autó nem jó autó, de azért végtelen hála öntötte el a szívemet, hogy nem vitte el senki a kocsimat, holott bárki könnyedén megtehette volna. Ott állt reggeltől estig, benne a kulcs és mégsem! Köszönöm, kedves emberek!

5 megjegyzés:

  1. Bámulatos történet, pláne, hogy való!
    Szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) én is szerettem :) A. egy kicsit kevésbé örült, mint én, szerinte eleve nem kellett volna otthagynom a kulcsot :D de hát nem a csoda kiprovokálására történt, simán csak üresfejűségből

      Törlés
    2. (Már magam is felejtettem bejáratiajtó zárában kulcsot, meg D. is.)

      Gondolom Anyu ilyen történésekről beszél, mikor azt mondja: "nem kell mindent a férfi orrára kötni."

      Törlés
  2. Pont az jutott az eszembe - Miért mondtad el? Aztán meg az, hogy én is elmondtam volna:)
    Minden jó, ha jó a vége :)

    VálaszTörlés
  3. az az igazság, hogy A. a legkedvesebb pasi, akivel valaha is találkoztam, úgyhogy nem kell félnem tőle :)

    Mindazonáltal az összes turkált cuccomat nem mutatom be neki, mert azoknak nem tud eléggé örülni (de nem is dugdosom őket, hordom, ahogy kell, csak nem írok rá dátumot, hogy mikor vettem :))) )

    VálaszTörlés