Egyetek batátát!
A tök közönséges boltban a minap szuperkülönleges batátát árultak. Naná, hogy vettem. Mert nekem minden egzotikus növényt muszáj megkóstolnom (az állatokkal szemben kicsit tartózkodóbb vagyok). Azt olvastam, hogy a batáta az egészség maga. Hurrá! És olvastam is hozzá egy egyszerű receptet. 10 perc előkészület, 20 perc békés önkészülés, aztán maga a mennyország. Úgyhogy el is készítettem a leírtak szerint. Emlékezetből. Vagy majdnem úgy. Csak a hagymát, a kakukkfüvet és a fetasajtot felejtettem ki belőle... ja, meg a borsot. Látszik, hogy nem vagyok topon agyilag. De majd a batátafalás után! Hát, mit mondjak? Kitettem az asztalra egy szép zöld tálban, hogy érvényesüljön a narancssárgasága. A gyerekek meg sem kóstolták, A. először azt hitte, répa, aztán azt mondta, olyan, mintha sütőtök lenne (legfeljebb a színe olyan, sütőtök ízű dolgot nem eszem). És hát én sem voltam elájulva tőle, mert bár nem lett kifejezetten rossz, de különlegesen jó sem. Egy sima fokhagymás párolt zöldség lett. Szóval, mit kerteljek, nemigen fogyott, megmaradt reggelig az immár hideg fokhagymás sült batáta.
Mivel reggel nem volt időm magamnak semmit készíteni, belapátoltam a batátát egy dobozkába, aztán vettem hozzá egy zöld húsú édes paprikát és egy nagyobb paradicsomot. Feldaraboltam mindkettőt és a batátához kevertem. Hogy legalább szép legyen, ha már nem finom.
De bizony, finom volt!
Úgyhogy tényleg, egyetek batátát! Csak vagy memorizáljátok rendesen a hozzávalókat, vagy legyetek kreatívak és tegyetek még hozzá ezt-azt.
(eredeti recept innen: http://chiliesvanilia.blogspot.hu/2005/12/desburgonya-slt-fokhagymval-s.html )
Én nagyon szeretem, de fokhagymásan még sosem ettem. Nem vagyok meggyőzve, mindenesetre kipróbálom, hátha így a férjem is megeszi. Egyébként elég elterjedt az a nézet, hogy sütőtökszerű.
VálaszTörlésÉs te hogy eszed? mert engem pld. az édes fahéjas receptek nem győztek meg
TörlésÉn legjobban sok vajjal szeretem. :-) De sósan chipsnek sem rossz.
VálaszTörlésKözben ráébredtem, hogy egyszer mégiscsak ettem így is. Szerettem, de elnyomta a feta az alapízt.