I.
Múltkoriban azt álmodtam, hogy még ott lakom, ahol felnőttem, a szüleimmel együtt és van egy gyerekem. Egy kisfiú, három éves. Még csecsemőként vettem egy takarítónőtől. Igen, vettem. Hogy pénzért-e vagy valami másért cseréltem, nem tudom. És egyáltalán nem tudtam arról, hogy ez nem a megfelelő eljárás a gyerekszerzésre. Teljesen jóhiszeműen vettem a kisfiút. Csakhogy az az álnok takarítónő, aki eladta őt, nem adott vele semmiféle papírokat. Se anyakönyvi kivonatot, se származási papírt, se oltási kiskönyvet, semmit. Én meg a háromévest (neve sem volt talán, vagy legalábbis nem emlékszem rá, pedig nagyon szerettem őt álmomban) szerettem volna óvodába adni. De ott papírokat kértek. És azt mondták, hogy a szülésnél kellett, hogy kapjak. És aztán kiderült, hogy na szülni még nem szültem, hanem hogy vettem a gyereket. Én nem is nagyon titkoltam, hiszen nem tudtam, hogy azt tilos. És akkor megfenyegettek, hogy elveszik. És visszaviszik a szüleihez. De hogy kik azok, arról senki semmit nem tudott. Csak szorítottam magamhoz a kisfiút, és sírtam, hogy ne vigyék el.
II.
Ma meg azt álmodtam, hogy kora tavasz van, napsütéses, de igencsak hideg idő, még kopár minden, és kirándulunk. Mi V.-vel kissé hátramaradtunk, a fiúk előrementek. Aztán beértünk mi is egy kis faluba, ahol az egyik szélső ház előtti pocsolyából előkapaszkodott Á. és azt mondta, mindketten beleestek a vízbe és A. még a víz alatt van valahol. Belekotortam a vízbe karral, majd aztán lábbal is, de nem éreztem az alját, és persze A.-t sem találtam. Kiderült, hogy valami feneketlen üreg van a ház előtt, abba estek bele a fiúk és abból nem tud kijönni Á., sőt, nem is tudjuk, hol van, csak azt, hogy benne - hiszen a víz sárgán és sárosan átlátszatlan. Hívnám a tűzoltókat telefonon, de kéne egy cím, falu, utca, házszám, hogy hová jöjjenek. Kihívom az ott lakókat, akik először kerek perec letagadják, hogy vízzel telt üreg van a házuk előtt. Ott állok csurom vizesen a vizes és sáros Á.-val és a zokogó V.-vel, és kérem, hogy mondják meg, hol a fenében vagyunk egyáltalán. Végül az egyik megszán és azt mondja, olvassam le a házról. Falunév persze nincs. És a tábla elmosódott, kopott, a szám rajta talán 9, vagy 19, vagy 12... és Bereczky vagy Berzenczey vagy ilyesmi utca. Előveszem a hatalmas képernyőjű, pajzs alakú, rózsaszín műanyag kerettel ellátott érintőképernyős telefonomat és próbálom a tűzoltók számát beírni. Hosszú számuk van, félreütök, letörlöm, vizes kézzel nem működik, nagyon nem megy. Végre felveszik. Elkezdem mondani, hogy mi történt. Hogy nem tudom, hol vagyok, mert nem mondják meg, de higgyék el, hogy A. a víz alatt van az üregben és jönniük kell kimenteni. Végül valahogy eljöttek, hatalmas piros tűzoltóautó, nagy szivattyúval, vagy mivel, mint egy hatalmas porszívócső. És magyarázom a gyerekeknek, hogy apa biztosan él, talált egy üreget vagy járatot odabenn, amiben levegő van. És sürgetem a tűzoltókat, hogy találják már meg A.-t, hogy gyorsabbak legyenek, elmondom, hogy A. fizikus és értsék meg, hogy nem maradhat ilyen hosszan oxigén nélkül az agya, mert akkor nem fog tudni dolgozni. Végül kiszedték, tiszta sár, lila mindene, de él. Erre felébredtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése