Tegnap délután fél öt körül A. ledőlt egy kicsit, mert sokat éjszakázott mostanság, Á. és V. kimentek a játszótérre D.-vel és N-nel, én meg itthon csináltam mindenfélét, főleg ebédet vasárnapra, hogy ne bentről kelljen majd néznem a napsütést. A gyerekeknek azt mondtam, sötétedésig maradhatnak. 6-ra haza is jöttek - mind a négyen, hogy játszhatnak-e nálunk tovább. Gyors telefon D. és N. szüleinek, hogy ne kapjanak frászt és hogy megkérdezzük, maradhatnak-e. Maradhattak. A válaszig D. és N. a kertben várakoztak, aztán amint szóltam, hogy maradhatnak 8-ig, ledobálták a holmijaikat és beszaladtak. Én az ebédet kevergettem, A. aludt. Elővigyázatlanul nyitott ajtónál, a sötét dolgozószobája vendégágyán. És arra ébredt, hogy a gyerekek az ágya körül tornyosulnak mind a négyen, Á. pedig türelmetlenül bökdösi: Vendégek jöttek, apa! Ébredj fel, apa, itt vannak a vendégek! Apaaa! Ébredj már fel, apa légy szíves! Vendégek jöttek!!
Csak A. nagyon békés természetének köszönhető, hogy miután egy fél órával később tényleg magához tért a délutáni szunyókálásból, visszahívta az általam kikergetett pofátlan gyerekeket, hogy gépezhessenek kicsit. Mert ez volt a céljuk. Biztosan eljön majd az az idő is, amikor képesek lesznek elkülöníteni a saját vendégeiket a mieinktől, és nem várják el, hogy a hozzájuk jövő gyerekeket feltétlenül mi is szórakoztassuk, és nem teljes ittlétük alatt használják fel a hozzánk jövő felnőtteket közönségként a produkcióikhoz - én ennek a képességnek a kifejlődését korábban úgy hatéves korra tettem volna...
Aztán este nyolckor hazakísértem a vendégeket, de már sportszerkóba öltözve, felmentem a sportpályára, és kilencig ott voltam. Clasht hallgattam, bámultam a csillagokat, és róttam a lassú köröket. Csípős idő volt, de jó volt újra kint lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése