2012. március 9., péntek
Mi lesz a selyemszalagokkal?
Mostanában minden blúzba, pólóba, pulóverbe kis selyemszalagokat varrnak. Vagy már régebben is, csak régen nem vettem ruhákat. Most időnként veszek és látom, hogy varrnak. Hogy ne essenek le a vállfáról. Vagy legalább ne essenek messze a vállfától. Vagy hogy ne nyúljanak ki. Vagy legalább ne abba az irányba. Egy ideig nem vagdostam ki a kis selyemszalagokat, hátha tényleg van funkciójuk azon kívül is, hogy kitépjék a csatot a hajamból, beleakadjanak a karkötőmbe, a fülemre csavarodjanak, összekuszálódjanak és más vidámságokkal színesítsék az öltözködés amúgy is vidám selyemszalagos pillanatait. Aztán eljött az idő, hogy meguntam a gabalyodós ármánykodásukat, és azóta könyörtelenül kivágom őket a gazdadarabokból. De kidobni nincs szívem a kis színes szalagocskákat. Olyan szépek. És talán jó lesz az még valamire - mint ahogy egyik nagymamám anno a kimosott tejeszacskókat gyűjtötte ezzel a fanatizmussal, másik nagypapám több zsáknyi apró kockára vágott száraz kenyeret őrizgetett a szobájában. Nem kell rajtuk nagyon nevetni, az az időszak, amikor ők szocializálódtak, az ilyesféle, a túlélést elősegíteni hivatott hóbortokat teljesen indokolttá tette. De mi legyen az én színes selyemszalag-gyűjteményemmel? A selyemszalag - történelmi hagyományait tekintve - nem éppen a hosszú túlélés jelképe. Küldözgessem talán szanaszét őket ilyen-olyan kiválasztottaknak?
Címkék:
divat,
én,
játék,
kultúra,
sosem történik semmi,
vicces világ
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
:))
VálaszTörlésÉn el szoktam őket tenni akasztónak "valamire", de még soha sem varrtam rá egy ovis törölközőre sem, mert amikor arra kell varrnom akasztót, mindig csak a hajgumi jut eszembe... De hasonlóképpen érzek mint te a szalagokkal kapcsolatban :)
:))) tényleg, én is gondoltam már rá, hogy "majd egyszer" felvarrom akasztónak "valamire"... de nincsenek színes selyemszalagos akasztójú törülközőink, konyharuháink, stb-ink azóta sem :)
VálaszTörlésNálunk mindenféle ajándékhoz a kísérőkártya szalagjai. (Máshonnan megőrzésre került szép vastagabb papírok képezik természetesen a kártyát. :-) )
VálaszTörlésDe én is egy hete tervezem, hogy felvarrom egy konyharuhára akasztónak.
Kedves Martine, szerintem (és e tárgyról magam is hosszan és régóta elmélkedem) ehhez semmi köze az időszaknak, amikor vki növekedett és eszmélkedett, ennek egyvalamihez van köze: az úgynevezett mókusvérnek.
VálaszTörlésMert mi mással is magyarázhatnám, hogy Cs., aki egy távol-keleti feltörekvő országban töltötte gyermekéveinek jelentős részét, ahol semmi és senki nem serkentette a takarékoskodásra, akkora mókus, hogy az ki nem mondható (ezért van a garázs tele ősrégi előhívótálakkal, réges-régi fotókkal, diákkal, gimnazistakori fotótúrák fényképdokumentációjával, de még egy kibelezett írásvetítő is árválkodik a sarokban).
És mi mással magyarázhatnám, hogy a garázs (és a padlás) másik fele az én dolgaimmal van csurig, régi tankönyvekkel és szótárakkal és jegyzetekkel, értekezésekkel a középkori latinság stiláris jellegzetességeiről, és ott van az a nehezen tagadható tény, hogy ha valaki hevesen nyitja ki a konyhaszekrényt, az üres befőttesüvegeket kap a nyakába, mert nem vagyok hajlandó kidobni egyet se, hogyisne, jó lesz az még.
Mindkettőnkben mókusvér folyik az ereinkben, mókusok vagyunk, két mókus egy pár, és látom, hogy Marcin is kiütközik a mókusvér, soha nem dob ki és nem selejtez semmit, minek következtében már térdig járunk a mindenféle kacatban (mert alap, hogy csak a más mókussága miatt felgyűlő tárgyak kacatok, a saját értékes kincs, lásd befőttesüvegek).
Hatéves se lehettem, amikor dédanyám a csíkokra hasogatott tejeszacskókból lábtörlőt font. Most, több mint harminc év után a lábtörlő még megvan, nem foszlott szét, használható. A mókusságnak van létjogosultsága, van jövője - csak elég nagy odú kell hozzá.
Mókusvér :))) nekem az odú mellé kard is kell, mert A. a tárgyaktól mentes életet favorizálja, és bármit képes kidobni, akit épp nem óvok lángpallossal. Az otthoni kupit elnézve én állok nyerésre :D
VálaszTörlésÉs A-nak semmi kacatja nincs? Egy irinyó-pirinyó sem? Azt hittem, ilyen csak a mesében létezik :))
VálaszTörlésHát, még nem ért el a Nirvánába, de közelíti :) És a tanai termékeny talajra hullanak, mert Á. nem kért semmit a 10. születésnapjára, azzal, hogy úgyis annyi holmija van - igaz, az üres csokipapírjait meg a kavicsokat egyelőre a zsebében hagyja, úgyhogy még van remény rá, hogy normális ember lesz :)))
VálaszTörlés