2012. március 10., szombat
A mai gyönyörű idő
tökéletesen alkalmasnak látszott arra, hogy elvégezzük kertünkben az őszi munkálatokat. Tudom, mások ezt már a tél beállta előtt elvégezték, de nekünk most akadt rá időnk. Összegereblyéztük a fű helyén nőtt moharétegről a mintegy 30 cm rétegvastagságú avart, a szél által levert száraz ágakat elégettük - az ellenséges erők megtévesztésére ezt szalonnasütésnek neveztük, bár szalonnánk nem volt. De nyársaink igen. A lányok, V. és N. nádkunyhót építettek, nádunk volt bőven, hiszen a száraz nádakat is kivágtuk a kerítés mellől. Az avartól szépen megszabadított kertben a tavasz egyértelmű jeleire bukkantunk: két szál hóvirág és számtalan sárga krókusz virágzik különféle rejtekhelyeken. Hemzseg a rengeteg ibolyalevél, és a sok eldugott tulipánhagyma egy része is kihajtott már. A fiúk, Á. és D. a játszótéri focizás után hosszú nádakat ragadtak, és A. értő vezényletével fáradhatatlanul piszkálták a tüzet, majd mind a négy gyerek vad indiántáncot lejtett a füstben. Én gereblyéztem, és találtam egy tő sóskát, vagy tíz kívánatosan friss levéllel. Sajnos utálom a sóskát, így nem téptem magamnak, a gyerekeknek pedig nem mutattam meg, mert nem akartam, hogy azelőtt teljesen lelegeljék, mielőtt a szegény sóska a szabad levegőtől és a napsütéstől intenzív növekedésnek indulhat. Egy kerti ollóval levagdostam különféle növények kilógó ágait - metszésnek nem nevezném, az szakértelmet igényel, én meg csak úgy ránézésre dolgoztam. De nagy élvezettel. Egy hatalmas vadrózsabokorral így véres összetűzésbe keveredtem. Ez a növény már régóta a begyemben van. Fehér futórózsának árulták, az első valami volt, amit megvettem a kertbe, mert imádom a fehér rózsát. A vadrózsát is kedvelem, így a döbbenet után, hogy mivé változott, ugyanúgy öntöztük és gondoskodtunk róla, mint bármely más növényünkről (vagyis alig), de ez a hálátlan dög futni tényleg nagyon tud, és maga körül rengeteg sebet okoz a négyzet-milliméterenkénti tíz-húsz gonosz tüskéjével. Szerettem volna kicsit visszavágni, de olyan csúnyán rám támadt, hogy a végén mindkét kezemből több helyről ömlött a vér, most pedig úgy nézek ki, mintha egy macskacsaláddal verekedtem volna. A bokrot alaposan megnyírtam, ennyire vad növényeket nem szeretek magam körül látni. Rájöttem, hogy azért mondhatják, hogy nagy öröm a kis kert, mert egy kis kertben látványos eredményt hoz néhány órai munka is, most egészen olyan, mintha törődnénk vele. Az illata pedig pazar. Hamisítatlan és hamisíthatatlan életillat.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése