Gasztro - életem ételei

Valahogy úgy hangzik a kérdés, amit Theától kaptam, hogy miket szerettem enni gyerekkoromban. Egyszerű kérdésnek hangzott egész addig, míg másoknál olvastam a válaszokat. De most, hogy nekem kellene öt, de csakis öt dolgot felsorolni, elmondani - így nehéz. Sőt, egyenesen lehetetlen. Mert én szinte mindent szerettem, és folyton éhes voltam.

Anyukám nagyon sokat dolgozott, sokat ügyelt éjszakánként is, így, ha főtt ételt akartunk enni otthon, a főzés rám maradt. Elég hamar megtanultam főzni, nyolcévesen kezdtem (az abszurdnak hangzó) tejlevessel. Eleinte anyukám felírta, mit vegyek és elmondta előre, mi hogy készül. Később ideadta a pénzt, amiből vásárolhattam, vagy ínségesebb hóvégeken egyszerűen megnéztem, mi van otthon - és főztem bármit, ami eszembe jutott. Ha segítségre szorultam, addig hívogattam szorgalmasan a kórházat, míg ki nem jött a műtőből.

A mindenkori abszolút kedvenc a rakott krumpli volt. Ahogy anyukám csinálta. Mostanra szerintem túlszárnyaltam - de minek? Sajnos igazán én rajongok csak érte, A. és V. kedvelik ugyan, de extázis nélkül, Á. pedig kifejezetten utálja.

Kedvenceim közé tartozott még minden, ami bármilyen káposzta vagy bármilyen bab, és a töltött paprika (egyébként minden, ami darált húsból van) is. Zárójelben, az ötös listán felül muszáj megemlíteni a halat (halászlé, rántott hal, sült hal), de ez olyan ritkán volt, hiába vágytam rá, és a gyümölcsöket is. Szóval, akkor legyen a következő a sült hurka-kolbász párolt lilakáposztával és hagymás törtkrumplival. Erről úgy véltem, ez a leggazdagabb, legkiváltságosabb népek eledele lehet, mert minden van benne.

Szerettem, és most is szeretem a leveseket úgy általában. Ami a leginkább kedvencem volt, az a gulyás leves. Mert szeretem a marhahúst, a sárga- és a fehérrépát is, a zellert, a krumplit és a köménymagot. Mindez együtt pedig mennyei volt és maradt is. Az első gulyásleveshez, amit én főztem, mégis inkább szomorú emlékek tapadnak. Már tudtam főzni egy ideje, mikor végre a gulyáslevesre sor került - mint drága, húst is tartalmazó ételt, ezt ki kellett érdemelni. Ritkán ettünk húst, legfeljebb egyszer hetente. Összevágtam és megpároltam a hagymát némi olajon, beletettem a húst, köménymagot, sót. A pirospaprikát nem volt szabad azonnal, nehogy leégjen, azt hagytam hát későbbre. Megtisztítottam a zöldségeket, megmostam, felvágtam. Először a répákat tettem bele, aztán a zeller zöldjét és gumóját, legvégül a krumplit. Finom illata volt, és ahogy bele-belekóstoltam, ízre is olyan volt, mint szokott. Büszke voltam magamra. Vártam, hogy hazaérjenek a szüleim és együnk. Hazaértek. De nem ettünk, mert mint kiderült, apám szerint elrontottam a drága ételt. Mert szerinte úgy nézett ki, mint a felmosólé. Annyi igazság volt a dologban, hogy a pirospaprika végül tényleg kimaradt. Inkább barnás leve volt így a levesnek, mint piros. Mikor gyorsan pótolni próbáltam a kimaradt paprikát, kémiai kiselőadást kaptam cserébe, hogy a vízzel felöntött lében már nem oldódik ki a szín, feleslegesen pazaroltam el a sok drága alapanyagot, hiszen ezt csak kidobni lehet. Aztán persze kitettük a vacsoraasztalra. Nem nagyon vigasztalt, hogy hamar kiürült a  fazék. Viszont elhatároztam - és tartom is magam hozzá - hogy a főzést próbálgató gyerekeim kevésbé sikeres próbálkozásait is csak dicsérem.

Hogy legyen valami édesség is, kerüljön terítékre a citromos palacsinta. Ez sima palacsinta, úgy, ahogy általában mindenki csinálja - de a töltelék nem túró, kakaó, lekvár vagy egyéb szokványos dolog, hanem porcukor (de lehetett kristálycukor is), rácsavarva egy kis citromlé egyenesen a citromból. Aztán fel kell csavarni, mint bármelyik másikat, és azonnal ehető. Egy időben sportot űzetem abból, hogy bármilyen magasra (5,5 méteres belmagasság állt rendelkezésemre) dobtam fel a palacsintát, el tudtam kapni. Sajnos azóta alacsonyabb lakásban élünk - bár némileg magasabb életszínvonalon.

Meg a barátfüle! Ennek még a neve is olyan simogató és vicces! És jól hasonlít a szilvás gombóchoz.

Mindet szeretem ma is. De jöttek új kedvencek is.

Amellett, hogy nem sikerült öt és pontosan öt dolgot szép szűkszavúan felsorolnom,  még a kérdés továbbadásával is gondban vagyok. Mert ritkán olvasok blogokat, és keveset. Úgyhogy továbbadás helyett válaszolok bónusz egy fel nem tett kérdésre is.

Hogy mi volt az öt legutáltabb?

A tejbegríz vagy-rizs. Kakaóval megszórva a látvány is undort vált ki belőlem.
A gesztenyepüré. És a krémes.
A sült krumpli.
A sóska.
A madártej. Már a neve is...

Ma sem eszem meg egyiket sem.