gyász

Nem tudom felfogni, nincsenek szavaim a fájdalomra, gondoljatok rá szeretettel, mindent betölt a döbbenet némasága. Bezzeg nem ír többé, nem kalandozik, nem válaszol. Múlt éjjel meghalt, utolsó útján jár.

Pecsét

Azt álmodtam, hogy van egy pecsétem, amivel minden helyrehozható. Minden. Bármi. Mielőtt felébredtem volna, rájöttem, hogy ezt majd jobban el kell itt a blogban magyarázni, hogy pontosan hogyan is működik, hiszen nem úgy, hogy mindent lepecsételnék vele - ezen még nevettem is álmomban, hogy ez mennyire vicces, ugyanakkor fals gondolat is - és akkor elkezdtem gondolkodni, hogy vajon milyen példákból értenétek meg igazán a jelentőségét és a felhasználhatóságát. Már kezdtek körvonalazódni a jó példák, amikor egy undok csilingelés eltépte és kidobta az álmot. Szóval, most csak annyit tudok, hogy volt egy ilyen különleges, ovális pecsétem.

Tökfőzelék reggelire

Most biztosan azt hiszitek, valami vicces vagy különösen érdekes sztori következik. De semmi ilyesmi nem lesz. Viszont leírom a tökfőzelék receptjét. Nem nagy ügy. Ezen a nyáron (igen, legyünk nagylelkűek, csapjuk a nyárhoz még ezt a kis szeptemberi farkincát) egyszerűen nem jutottam el a tökfőzelékig. Ennél nagyobb galibákat is okoztam amúgy, mert a kovászos uborkáig sem jutottam el, holott elég sokszor vettem vagy uborkát, vagy kaprot - de együtt ritkán, aztán viszont azok is elfogytak külön-külön - jó esetben. Rossz esetben pedig (és szintén nem példa nélkül való, csak nagyon szégyenletes) elromlottak és kidobásra ítéltettek. Szóval, tegnap végre megfőztem a nyár első tökfőzelékét. Mai ebédnek szántam. De reggel láttam, hogy nemcsak én kívánom meg reggelire a hideg (szobahőmérsékletű) tökfőzeléket, hanem más is - feltehetően Á., vele azonos leginkább az ízlésünk. Szóval, (én is) egy púpozott tányér tökfőzeléket reggeliztem. Azért még lesz még belőle ebédre is. Nem tudok betelni a csodálatos ízével. Nem kell hozzá semmi (feltét vagy kenyér), egyszerűen magában fenséges.

A (faék egyszerű) recept (hátha egyszer majd a gyerekeim a blogból tudnak utánanézni mindannak, amit nem volt idejük velem megbeszélni):

hosszúkás szeletekre vágott hagymát megdinsztelek kis olajon (de lehet zsíron vagy vízen is) - sokat (most pld. két kiló tökhöz legalább negyed kilót)

vágok rá egy-két zöldpaprikát és paradicsomot (nem sokat)

rádobok egy (két, három) csokor kaprot (megmosva, de nem felvágva)

megsózom

amikor már összelottyadtak, akkor ráöntöm a sok gyalult tököt

lefedem, párolom - és kisebbre veszem a lángot, mert hamar odakap

nagyon hamar megpárolódik 10-20 perc (tökmennyiségtől függően - nyilván)

szórok rá pirospaprikát (most pld. két kiló tökhöz egy kávéskanálnyit)

összekeverem nem túl sok telföllel (most pld. két kiló tökhöz egy kis doboznyival)

öntök rá egy kevés ecetet (most mondjuk egy-két teáskanálnyi volt?) - ezzel is elkeverem

kész! (nincs benne liszt, sem egyéb "sűrítőanyag"), pompásan besűríti a hagyma. Víz sincs benne, az van elég a tökben.

Ha eszünk hozzá "valamit" akkor szerintem fasírttal a legfinomabb - de én esküszöm az üres tökfőzelékre. Hidegen és melegen is isteni - nem tudom, hogyan inkább. Talán hidegen.

Jóétvágyat - ha netán úgy döntenétek, ha tökfőzeléket főztök. Meg amúgy is. És persze szép napot!

Egy fényképről

Több világ kavarog bennem, és néha összeakadnak. Egy távoli ismerősöm feltett a fészre néhány fotót Koppenhága egy új városrészéről. Nem tudom, miért kezdtem el megnézni őket, az ismerőst csak szakmailag ismerem, épphogy névről, igazából azt sem tudom, mikor és hogyan lett az ismerősöm. Koppenhágában nem jártam (bár szeretnék) - szóval, érthetetlen, hogy miért kezdtem el végigkattintgatni a képeit. Az egyik képnél őrületes deja vu érzés fogott el - én itt már jártam. Tudtam is, hogy mikor: álmomban. Reméltem, hogy meg is írtam - és igen.

És az egykori álom leírása - oké, talán a leírás után ti nem ismernétek rá, de én azonnal tudtam, hogy már jártam itt. Komolyan, még anyukám is ott áll a képen a sok batyujával, amikkel örökösen közlekedett.

Amikor a reggeli kávém előtt főzök

- történetesen épp egy kávét - akkor megesik, hogy kávé helyett kristálycukorral töltöm meg a kávéfőző töcsérét. Le már nem főztem, észrevettem, amikor elkezdtem rácsavarni a tetejét. Pedig milyen isteni lett volna égett cukros vizet takarítani a tűzhelyről.

Amúgy helyreállt a rend, tegnap úgy összevesztem A.-val* és a gyerekekkel**, mint bármely covidmentes család covidmentes napján, ugyanis szülőire kellett mennem V.-hez (atyaég, hogy én hogy gyűlölöm ennek az osztálynak a szülői értekezleteit - Á.-ét szerettem, egészen más típusúak voltak nagyon más szülői közeggel), de csak délután négy után jöttem rá, hogy ötre ott kell lennem. Brutál rohanással odaértem egy óra alatt, még csak az első szlájdnál tartottak, úgyhogy nem sok dologról maradtam le - utána még egy óráig köptem ki a tüdőmet. A tizenkettedikes szülői a szalagavatóval, a színes szalagokkal, a bankettal, éretttségi büfével (de bakker, hol vannak még ezek?) teljesen elvette a (zömében amúgy sem túl okos) szülők (maradék) kis eszét is. És nem tűnt fel neki, hogy a többségében nagykorú gyerekeik helyett vitáznak arról, fiús szülők is, hogy milyen kis fekete ruhája legyen a lányoknak, meg hogy mit táncoljanak - és az osztályfőnök adja alájuk a lovat azzal, hogy ő majd milyen színű szalagba meg osztálytáncba nem megy bele semmiképp. Szóval, ezzel a két óra hosszat kellőképpen felspanolt hangulatombban értem haza arra, hogy az a rend kupleráj szint, amit sikerült A. betegsége alatt valahogyan szinten tartanom, minimum tíz lépcsőfokott gurult lefelé egyetlen nap alatt. És mélységesen kiakadtam, hogy én a szabadidőmban ebédeket, vacsorákat gyártok, vásárolok, befőzök, kertészkedek, stb - ők meg kuplerájt csinálnak, játszanak és/vagy edzésen vannak.

* mármint A.-val nemigen lehet összeveszni, csak én dühöngtem

**  messengeren, mert V. még nem volt itthon, Á. pedig - mint kiderült - nem hallotta, hogy neki is szóltam volna

Első randi

Féktelen örömünkben sem feledkezünk meg a megszokott óvatosságról* - szóval, tegnap még maszkoltunk. Aztán ma reggel óvatos közeledési kísérletként együtt kávéztunk a konyhaasztalnál. Egyszerre hörpintettük fel a kávénkat, amit végre A. főzött. Aztán visszaszaladtam a szobámba.

* Akitől A. elkapta a vírust, az nincs beoltva, ő nagyon rosszul van továbbra is és lassan harmadik hete fekszik 39+ fokos lázzal, köhögve. Most A. (telefonon) megpróbálja rávenni, hogy menjen kórházba. És közös (eleddig oltatlan) barátjuk fontolgatja az oltás beadatását.

PS.: Kolléganőm kapott végül tesztidőpontot, talán holnapra. Azt mondja, a kisfia osztályából néhány kivétellel mindenki beteg (orrfolyás, köhögés, torokfájás, hőemelkedés/láz, stb). Nincs tesztelés, így nincs bizonyíték sem arra, hogy covid lenne, sem arra, hogy nem az. Holott simán lehet, hogy a többsé csak allergiás vagy megfázott - de van esetleg néhány covidos gyerek is. Az orruk mellett a tanítás is zavartalanul folyik.

Gyógyultnak nyilvánítva

A. minden értéke kiváló (a szédülést nem tudni, mitől van) - szóval, lassan (lassan!) visszatérhetünk a normális életünkhöz. Mármint hogy itthon nem hordunk maszkot, megöleljük egymást, együtt kávézunk, stb.

Hétfői anzix

A. szaglása kezd visszatérni. Jobban van. De szédül. Ma este megnézi az orvos - nem várok ettől csodát, de örülök neki.

Kolléganőm még este rám írt, hogy lázas, elment a szaglása és az ízlelése. Mondom, hogy hogyan tud tesztelni: vagy felhívja az orvosát, aki rendel neki tesztet, vagy vesz(neki valaki) a patikában. Válasz: az orvosát nem szereti, úgyhogy nem hívja fel, pénzt pedig nem ad a tesztért. Az orvosa amúgy is a begyében van, mert rábeszélte őt az oltásra, és eddig nem kapta el a betegséget, most pedig, hogy beoltották (nyár elején), most azonnal igen? Gyanús, felettébb gyanús - mondja. (Nem így, azt mondja, itt valami bűzlik - holott ugye nem is érez szagokat) Emlékeztetem, hogy noha a delta fertőzőbb,  ő sem hordott maszkot, holott sok emberrel találkozik, zárt helyeken is. Azt mondja, áldozathibáztató vagyok.

Reggel újra írt, hogy nincs láza, úgyhogy semmiképp nem megy orvoshoz, mert akkor karanténba zárják, pedig keddre fogászati időpontja van, meg vannak a hétre egyéb megbeszélt időpontjai, azokat olyan macerás lenne lemondani. Mikor azt mondom, ez iszonyú felelőtlenség így, megsértődik, hogy nem örülök, hogy jobban van. Nem vagyok igazi barát.

A magaságyásomból mindennap leszedhetek egy-két maréknyi koktélparadicsomot.

Az egyetemről még nem írtam semmit, pedig pénteken megvolt az első találkozás - és úgy tűnik, nagy szerelem lesz. Annak örülök, hogy eddig mind az volt (és maradt is), nincs olyan végzettségem, amit egyáltalán nem használok már vagy amit ne végeznék el újra, ha újrakezdhetném. Mondjuk, beiktatnék más dolgokat is, meg korábban rákapcsolnék - de ahhoz képest, hogy a középiskolai szégyenfalon egyedi, kiemelt helyet biztosítottak nekem egykori tanáraim kínzóim, megbuktattak, szidalmaztak, megszégyenítettek, utáltak, és hogy azt javasolták, soha, távolról se közelítsek meg felsőoktatási intézményt, mert takarítónak vennének csak fel - szóval, ahhoz képest elég szép ívű pályát futok be.

A nagy covidparadoxon

A) verzió

Betegek vagyunk (A. vagy a gyerekek vagy én). Nyefergek és izgulok: jaj-jaj, mi van, ha covid? Mások: hülye vegy te! miért lenne épp covid? annyi más szép betegség van még a világon!

B) verzió

A. igazoltan covidos. Mások: Lehet, hogy mégsem covid. Annyi más szép betegség van még a világon!

C) verzió

Nem vagyok beteg, van negatív tesztem is, de maszkot hordok zárt helyen vagy tömegben. Megelőzésként. Mindig. Szóval, kisebb eséllyel szedem össze a covidot, mint azok, akik meztelen arccal flangálnak. Tüsszentek egyet (maszkban) Kölcsönkérek egy tollat (egyebet): Jaj, bocs, nem adhatom oda, biztosan covidos vagy, ha nem lennél az, nem is hordanál maszkot.

Hiány

V. nyári munkát vállalt egy kereskedelmi láncnál. A diákokat itt pénztárosnak sorozzák be. Elég kemény meló. Szerződést csak nagykorú diákkal kötnek, akiknek vállalniuk kell, hogy minimum három hónapot dolgoznak. V. júliusban kezdett, vagyis szeptemberre még kellett napokat vállalnia. Mivel iskolaidő van, így hétvégére. Reggel elvittem dolgozni, hogy ne kelljen utazgatnia, délután pedig érte mentem. Zokogva jött ki. Valahogyan 7000 Ft hiánya lett, vagyis a mai napi keresménye (6400 Ft) mellett még levonnak tőle 600 Ft-ot. Ha nem figyelt eléggé, akkor sajnos meg kell fizetni a hiányt, ez a tanulópénz, a cégnek igaza van. De a szívem szakad meg érte. Olyan szorgalmas, jólelkű, bátor és kedves! És olyan kevés ideje van pihenni. Valahogyan annyira remélem, hogy kiderül, hogy tévedés volt a hiány, és megüzenik neki, hogy minden rendben, nem kell fizetnie.