2013. május 4., szombat

A mai ebéd: rakott krumpli

Mivel több dologról is gondoltam írni, viszont még egyiket sem volt időm végiggondolni, mára rakott krumplit kaptok, kedves olvasók. Én évekig ezt kértem minden születésnapomra, megfellebbezhetetlen kedvencem volt. És egész nagy koromig soha sehol másutt nem ettem rakott krumplit, csak otthon. Nálunk a napköziben vagy menzán ilyesmit nem adtak - azóta már tudom, hogy ezer szerencsémre - így az első döbbenet akkor ért, amikor tizensok évesen elmentem egy (akkoriban a) barátomhoz, akinek az anyukája (amúgy) nagyon ízletesen főzött, és mivel megtudták, hogy a rakott krumplival lehet igazán levenni a lábamról, azt készítettek. Így az egész család engem figyelt árgus szemekkel, amikor az életben először száraz, ízetlen és szerintem vacak rakott krumplival találkoztam. Főtt krumpli és főtt tojás olajjal leöntve, sózva, sütve. Hát, megrázó élmény volt - és aztán későbbi életem során ért még néhányszor hasonló, építőtáborban, egyéb közhelyen, sőt, más családnál is. Aztán rájöttem, hogy a rakott krumplit az emberek többsége mint olcsó, hóvégi, maradékokból összetákolt, de ahhoz képes azért mutatós ételként tartja számon. Nos, nálunk nem ilyen, hanem ennek a köztudottan olcsó és egyszerű ételnek egy (viszonylag) drága és (viszonylag) bonyolult változata - azzal a plusszal, hogy nálunk viszont többnyire azok is szeretik, akik egyébként egyáltalán nem szeretik.

hozzávalók:
krumpli (a kisebb szemű, salátának való a legjobb hozzá)
tojás
kolozsvári szalonna
kolbász
tejföl
sajt (legjobb vegyesen pld karaván és pannónia)
só
(esetleg némi olaj vagy zsír)

recept:
meg kell hozzá főzni héjastul a krumplit, egy kisebb tepsihez 1,5-2 kg-ot (ez bőven kétszeri adag négy embernek), majd kézmelegre kihűlve meghámozni, felkarikázni (lehet persze forrón is hámozni, de úgy fáj) és egy nagyobb tálba tenni (ez nem azonos a tepsivel, amiben majd sülni fog!)

kell főzni tojást (ízlés szerint - Á. pld utálja a főtt tojást, úgyhogy az ő negyedéből kihagyom), kihűteni, meghámozni, felkarikázni

a kolozsvári szalonnát (füstölt legyen és lehetőleg húsos, mindenképp nyers - ha nem kolozsvári a neve, az nem baj - persze, mostanság inkább gyorsérlelik, de az igazi a finomabb, sőt, az egészségesebb is) - szóval, a szalonnát fel kell kockázni/csíkozni

a finom füstölt (esetleg enyhén csípős) kolbászt pedig felkarikázni

ezután a szalonnát és a kolbászt serpenyőben kisütni (esetleg némi olajon vagy zsíron) - és hagyni hűlni

aztán 3-4-5 nyers egész tojást (a tojás nagyságától függő számban) össze kell turmixolni elég sok tejföllel és sóval + a serpenyőben kisült zsírral és néhány karikányi/darabkényi kolbásszal, szalonnával

az így nyert erősen sós (kóstoláskor túlzottan sósnak érzett) öntetet ráöntjük a felkarikázott főtt krumplira, azt alaposan megforgatjuk benne, hogy minden egyes karika külön-külön is tetőtől talpig kulimászos legyen

a jól összekent krumplikból lerakunk egy sort a tepsibe
rá kolbász, tojás, reszelt sajt
újabb réteg kulimászos krumpli
újra kolbász, tojás, reszelt sajt
még egy réteg krumpli
(ekkorra az alapanyagok rendszerint elfogynak)
ráönteni a maradék öntetet
megszórni még egy réteg reszelt sajttal és mehet a sütőbe!

ahhoz képest, hogy nyers alapanyag szinte nincs benne, sokáig sül (kb 40 perc), akkor jó, ha az öntet is megszilárdul (kb. tojásrántotta állagúra)

Mi céklával, vagy uborkával, vagy csalamádéval szoktuk enni. És én másnap, hidegen szeretem legjobban.

2013. május 2., csütörtök

szép teremtmények az elmúlt szép napokból

Végre leszedtük a fényképezőgépről a képeket, így mutogathatok szép mindenféléket, például tortákat egészben:


és felvágva, karamell öntettel:


másféle torta, primitív ábrával (miért, kéne látnom valamit? - kérdezte A.):


szép kertrészletek (és már még szebb, de mai kép épp nincsen):


 szép macska:


szép kislány:


Tematikusan pedig úgy épül fel a poszt, hogy a nagyon édes élettelentől különböző élőkön át eljutottunk a legédesebb élőhöz, aki  (hovatovább, kis segítséggel) képes létrehozni a kezdeti édességet, így a "kerek a világ" tételt is igazolni próbálja a képsorozat.

Pillanatnyilag pedig olyan hangon fúj a szél, mintha már zuhogna is az eső, de még csak kecsegtet (például azzal, hogy lemossa az autóról az egybefüggő,  átláthatatlan, ragacsos juharvirágréteget, amit ugyan nem nevez meg az új KRESZ sem, de nyilván tilt, mint minden tökéletesen sötétített szélvédőt).

MAO

Macskakaják Alapvető Osztályozása

I. lakásban is tálalható verzió (az illat alapján állati fogyasztásra alkalmas)
II. inkább kinti (bár nem hányjuk el magunkat a szagától, de bentre büdös)
III. egyértelműen kinti (nekünk fujj és broáf - de a macska valamiért megeszi)
IV. még a Holdon sem kinyitandó (tömény hullabűz, a macska is elmenekül)

(és miért esznek a macskák hamut? és a vén macskák vajon mamunak mondják?)

2013. május 1., szerda

ittvanmájuselsejeénekszóéstáncköszöntsezengésdalol

A gyerekeim már nem ismerik, de az én fejemben visszatérően ez keringett ma. Nem állítom, hogy a legszebb májusi ének lenne, mert abból van olyan is, hogy levelesamájusvirágosarét, meg van az anyák napi orgonaága - én mégis épp ezt dudolásztam.

Felvonuláson egyszer voltam életemben, még ötéves korom előtt lehetett, mert a régi lakásban laktunk. Ami nagy élmény volt belőle, hogy hat-nyolc égbe szálló lufit is kaptam, persze a csuklómhoz erősítve, és én ugrándoztam és éreztem, hogy húznak felfelé, úgy gondoltam, csak még kettő kéne talán ahhoz, hogy egy kicsit felrepülhessek. Volt piros papírból zöld drótszárral virágom is (gondolom, szegfű), az még hosszú évekig szerepelt ilyen-olyan játékainkban. A fővárosi május elsejék sör-virsli-tömeg élménye szerencsére nem érintett meg közelről, tévében láttam talán, és főleg inkább csak hallottam róla.

Tizenévesen aztán voltam falusi majálison is, májusfákkal, nyüzsgő, sátoros vásárral, bömbölő közönséges zenékkel, de akkor sem, ott sem éreztem úgy, hogy a majális tömege az én közegem lenne. Úgyhogy mi nem majálisozunk soha.

Viszont imádom a májust, mindig úgy gondoltam, hogy a májusi lányok eredendően, már csak a születési hónapjuknál fogva is vidámak, gyönyörűek és annyira vágytam egy májusi kislányra! (V. májusi lett, vidám, gyönyörű és okos is)

És a munkaszüneti napokért is teljesen odavagyok! Elmentünk anyukámhoz ebédelni, vittünk neki virágot, hazahoztunk három bokrot, amit a mi kertünk számára ásott ki az övéből, így lett végre babarózsám, meg vicces pomponos sárgabokrom, meg kis pelyhes fehérbokrom is. Még egy mézillatú fehérbokorra vágyom (talán bukszus?), meg egy sötét rózsaszín japánbirsre, és meg egy jázminbokorra... de még málnát is ültetnék, meg talán még egy egresbokrot... ha férne még, de már alig.

 (vicces pomponos sárgabokor - vagy ennél hivatalosabb nevén légies boglárka)

2013. április 29., hétfő

Azt mondják,

hogy a hangya nagyon tiszta állat. Lehet. De hogy a konyha a ma reggelre kiözönlő sok ezer tiszta állattól inkább undorítóan koszosnak hatott, az biztos. Felmostam ecettel, amire fintorogva azt mondják, nagyon büdös. Úgy látszik, reggelente a konyhában én jobban szeretem a büdös ecetszagot, mint a tiszta hangyákat. Szinte érthetetlen. Persze, ha se hangya, se ecetszag nem lenne, még tökéletesebbnek érezném ezt a tavaszi reggelt.

2013. április 28., vasárnap

Hétvégi mérleg

egy fiú kosárkupa második hely
egy lány kata aranyérem
egy lány kümite ezüstérem
egy tűzkeresztség

Én meg türelmes, alig nyafogó, szívből drukkoló néző voltam közel két teljes napon át, a kemény padokon, ami bizony fárasztó volt, csak ezért nem jár semmilyen elismerés, mert ez állítólag nem sportteljesítmény. Pedig az, hajjaj, de még mennyire!

Szemkontaktus

Mióta meleg van és a macska odakint alszik, reggelenként az ablakban ülve kecses szoborként várja a bebocsáttatást a hosszú (és nyilván kalandos) éjszakák után. Ül és vár. Szoktam őt lesni. De amint meglátja, hogy megláttam, vagyis amint egy meghitt szempillantásra összekapcsolódik a tekintetünk, azonnal leugrik az ablakból és rohan az ajtóhoz, ahol beengedem. Vajon tudja-e, hogy milyen szépen mosolygok rá?

2013. április 27., szombat

Vágok-e hámozott almát gerezdekre?

Persze, hogy vágok. És simán áldozom a hétvégémet különféle sportok oltárán, amiket nem én művelek, hanem a gyerekek (a gyerekek oltárán tehát), én pedig ülök a hülye kemény kispadon, ahelyett, hogy olvasnék, főznék, mosnék, aludnék, takarítanék, kirándulnék, úsznék, magam sportolnék, és szurkolok, hogy hajrá, Á.! meg hajrá V.! (meg hajrá, A.!), pedig amikor még nem voltak gyerekeim (vagy kisebbek voltak), és én még pontosan tudtam, hogy hogyan fogok helyesen gyereket nevelni, sarkalatos pont volt, hogy ha nem eszik az almát egészben, hát akkor nem lesz alma, mert én ugyan senki számára előre meg nem csócsálom, és hogy a hétvégéinket nem rendeljük alá különféle iskolai sportrendezvényeknek, még mit nem, én is eljártam egyedül, mikor már elég nagy voltam hozzá (az én szüleim természetesen soha, egyetlen versenyemen vagy meccsemen sem vettek részt, olyannyira nem, hogy azt hittem, nyilván az a normális)

2013. április 26., péntek

Nevezéktan

Szervusz, Vivien! - mondta a szomszédnéni Á.-nak. Majd helyesbített: ne haragudj, rosszul láttalak, Zsoltikám! Ez ugyanaz a szomszédnéni, aki A.-t már hat éve mindig következetesen Tamásnak hívja. Csak az én nevemet tudják. Mert úgy látszik, egyedül neked van normális, megjegyezhető neved - mondja A. Szerintem pedig azért, mert megérdemlem. Mert viszont a régi házban a házmester egyedül engem szólított tizenegy évig a negyedikre felüvöltve valamiért "Kooovácsnééééé!!!"-nak. Pedig soha még csak hasonló nevem sem volt.

2013. április 25., csütörtök

Állatok

Ma reggel két mókust láttam: egy egészen sötétbarna és egy világosabb, vöröses mókus kergetőzött a park egyik öreg fáján. Megálltam alattuk és percekig bámultam őket, ahogy futkostak fel-alá az ágakon. Néha ők is megálltak felettem és bámultak a gombszemükkel, ahogy nem futkostam semerre.


Aztán továbbmenve megláttam egy nagy műanyag szemeteszsákot. Nagyon precízen, szépen össze volt csomagolva a hatalmas zöldes-sárgás átlátszó zsák, méretéből ítélve több utcai szemetest is kiürítettek, míg megtelt, kívülről mégis makulátlan tisztaságúnak tetszett, tompán csillogott a reggeli napsütésben. Arra szállt egy madár, egy olyan nagy, szürke-fekete dolmányos varjú. Először alacsonyan elszállt a zsák felett, aztán leereszkedett mellé, figyelmesen körbejárta, jól megnézte, talán meg is szaglászta. Gőzöm sincs róla, vajon jó-e a dolmányos varjak szaglása, pláne zacskón át - de persze azt sem tudom, a látásuk milyen. Ez a varjú minden esetre nagyon figyelmesen szemlélődött, aztán kiválasztotta a zacskó egy pontját, odalépett a zsákhoz egész közel, és erősen beledöfte a csőrét a műanyag zsákba. Jól választotta meg a csípés erejét, mert a zsák azonnal kiszakadt, valószínűleg épp ott, ahogy a varjú kibökni szánta, ugyanis kisvártatva a madár előhúzott egy fél kiflit a lyukból, karmaival a földre szorította és a csőrével mohón tépni kezdte.