Mióta meleg van és a macska odakint alszik, reggelenként az ablakban ülve kecses szoborként várja a bebocsáttatást a hosszú (és nyilván kalandos) éjszakák után. Ül és vár. Szoktam őt lesni. De amint meglátja, hogy megláttam, vagyis amint egy meghitt szempillantásra összekapcsolódik a tekintetünk, azonnal leugrik az ablakból és rohan az ajtóhoz, ahol beengedem. Vajon tudja-e, hogy milyen szépen mosolygok rá?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése