2013. május 4., szombat

A mai ebéd: rakott krumpli

Mivel több dologról is gondoltam írni, viszont még egyiket sem volt időm végiggondolni, mára rakott krumplit kaptok, kedves olvasók. Én évekig ezt kértem minden születésnapomra, megfellebbezhetetlen kedvencem volt. És egész nagy koromig soha sehol másutt nem ettem rakott krumplit, csak otthon. Nálunk a napköziben vagy menzán ilyesmit nem adtak - azóta már tudom, hogy ezer szerencsémre - így az első döbbenet akkor ért, amikor tizensok évesen elmentem egy (akkoriban a) barátomhoz, akinek az anyukája (amúgy) nagyon ízletesen főzött, és mivel megtudták, hogy a rakott krumplival lehet igazán levenni a lábamról, azt készítettek. Így az egész család engem figyelt árgus szemekkel, amikor az életben először száraz, ízetlen és szerintem vacak rakott krumplival találkoztam. Főtt krumpli és főtt tojás olajjal leöntve, sózva, sütve. Hát, megrázó élmény volt - és aztán későbbi életem során ért még néhányszor hasonló, építőtáborban, egyéb közhelyen, sőt, más családnál is. Aztán rájöttem, hogy a rakott krumplit az emberek többsége mint olcsó, hóvégi, maradékokból összetákolt, de ahhoz képes azért mutatós ételként tartja számon. Nos, nálunk nem ilyen, hanem ennek a köztudottan olcsó és egyszerű ételnek egy (viszonylag) drága és (viszonylag) bonyolult változata - azzal a plusszal, hogy nálunk viszont többnyire azok is szeretik, akik egyébként egyáltalán nem szeretik.

hozzávalók:
krumpli (a kisebb szemű, salátának való a legjobb hozzá)
tojás
kolozsvári szalonna
kolbász
tejföl
sajt (legjobb vegyesen pld karaván és pannónia)
só
(esetleg némi olaj vagy zsír)

recept:
meg kell hozzá főzni héjastul a krumplit, egy kisebb tepsihez 1,5-2 kg-ot (ez bőven kétszeri adag négy embernek), majd kézmelegre kihűlve meghámozni, felkarikázni (lehet persze forrón is hámozni, de úgy fáj) és egy nagyobb tálba tenni (ez nem azonos a tepsivel, amiben majd sülni fog!)

kell főzni tojást (ízlés szerint - Á. pld utálja a főtt tojást, úgyhogy az ő negyedéből kihagyom), kihűteni, meghámozni, felkarikázni

a kolozsvári szalonnát (füstölt legyen és lehetőleg húsos, mindenképp nyers - ha nem kolozsvári a neve, az nem baj - persze, mostanság inkább gyorsérlelik, de az igazi a finomabb, sőt, az egészségesebb is) - szóval, a szalonnát fel kell kockázni/csíkozni

a finom füstölt (esetleg enyhén csípős) kolbászt pedig felkarikázni

ezután a szalonnát és a kolbászt serpenyőben kisütni (esetleg némi olajon vagy zsíron) - és hagyni hűlni

aztán 3-4-5 nyers egész tojást (a tojás nagyságától függő számban) össze kell turmixolni elég sok tejföllel és sóval + a serpenyőben kisült zsírral és néhány karikányi/darabkényi kolbásszal, szalonnával

az így nyert erősen sós (kóstoláskor túlzottan sósnak érzett) öntetet ráöntjük a felkarikázott főtt krumplira, azt alaposan megforgatjuk benne, hogy minden egyes karika külön-külön is tetőtől talpig kulimászos legyen

a jól összekent krumplikból lerakunk egy sort a tepsibe
rá kolbász, tojás, reszelt sajt
újabb réteg kulimászos krumpli
újra kolbász, tojás, reszelt sajt
még egy réteg krumpli
(ekkorra az alapanyagok rendszerint elfogynak)
ráönteni a maradék öntetet
megszórni még egy réteg reszelt sajttal és mehet a sütőbe!

ahhoz képest, hogy nyers alapanyag szinte nincs benne, sokáig sül (kb 40 perc), akkor jó, ha az öntet is megszilárdul (kb. tojásrántotta állagúra)

Mi céklával, vagy uborkával, vagy csalamádéval szoktuk enni. És én másnap, hidegen szeretem legjobban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése