Kis sötét visszatekintés

2021-ben öt olyan ember halt meg, akik fontosak voltak számomra. Ebből a sokkból nem ocsúdtam még fel - és nem tudom, fogok-e valaha. Mit mondhatnék ezen kívül? Hogy amúgy jó év volt? Voltak jó dolgok - például ilyennek tekintem azt is, hogy én még nem haltam meg és a családból senki*. De a szüleim a halál küszöbén állnak, és kurva nehéz ezzel a tudással végignyomni a napokat. Persze, mindannyian a halál küszöbén állunk, bár én egy kicsit még annál is jobban, pont, amennyivel kövérebb vagyok a kívánatosnál. Most olyan, mintha a halál körül forgott volna az egész év, pedig nem minden pillanatban gondoltam rá. Történtek jó dolgok is, tényleg. Csak azok most nem jutnak az eszembe. Olyan gyerekek anyja vagyok, akiknek nem hiányzom különösebben. Nem azt mondom, hogy úgy általában rossz anya lennék, inkább csak azt, hogy úgy látszik, nekik nem tudok megfelelő anyjuk lenni. És azt érzem, hogy belefáradtam az igyekezetbe. Vannak dolgok, amiket jól vagy egyre jobban csinálok, de azok nem róluk szólnak. Rólam talán jobban - de nem lehet mindent előről kezdeni. Kár azzal gyötörnöm magam, hogy hogy lehetett volna másképp csinálni a dolgaimat, ha már így csináltam. És bár folyton belevágok új dolgokba, és úgy tűnik, előre menekülök, inkább csak bukdácsolok összevissza teljesen értelmetlenül. Szorongok az öregedéstől. Meg attól is, hogy meghalok és sosem öregedhetek meg. Meg attól is, hogy mások meghalnak körülöttem. Nem tudom, mit várhatok 2022-től. Hogy ne legyen sokkal kiborítóbb és nyomorultabb év, mint ez volt? Őszintén szólva azt gondolom, hogy még pocsékabb év lesz. És mire kikecmergünk belőle (már ha egyáltalán kikecmergünk valaha), akkor már olyan öreg leszek, hogy végképp nem lesz értelme semmi újba belevágni. Utáltam ezt az évet, annak ellenére is, hogy volt néhány szép pillanata - nagyjából olyan szép és derűs, mint amikor egy bántalmazó ember bocsánatot kér, virágot hoz, rád mosolyog - hogy aztán annál nagyobbat csattanjon a következő pofon és annál mélyebbre zuhanj. Sötéten látom a jövőt, már ha látok jövőt egyáltalán. Örülök, hogy nem vagyok jós, félnék a gömbömbe nézni.

* persze ez sem igaz teljesen, de most a szűk családfogalommal dolgozom - szóval, az öt meghalt ember inkább hét meghalt ember (nem, nem akarom azt írni, hogy halott, az túl rideg)

Visszakapaszkodok a gasztrolovamra és átvágtatok a következő évbe

Tegnap kacsacombokat sütöttem (só, bors és kacsacombonként két egész alma negyedelve, szegfűszeggel tűzdelve - mindez tepsiben, alufólai alatt), krumplipüré és párolt lilakápszta birsalmával (sok hagyma, kis cukor, köménymag, só, lila káposzta olajon megdinsztelve, három nagy birsalma negyedelve, végül némi ecet) - kép ez utóbbiról készült.

Ez pedig fermentálódni vágyó lilakáposzta torzsa sóval, egész borssal, mustármaggal, korianderrel és csilipehellyel. Azért van ilyen sok vízben, mert a lé a lényeg. Néhány hét és isteni savanyú itallá lesz.

Hogy a mai nap mit tartogat, azt még gasztrovonalon sem tudom, holnap biztosan lesz lencse valahogyan. Ma még vásárolni is kell (brrr) - és rámszállt megint az évvégi totális spleen, se program, se barátok - ha lennének, sem mernék velük találkozni, ez is csak ugyanolyan nap, mint a többi, de mit fogunk csinálni, menjünk el kirándulni, de előtte még vásárolni kell, főzni, takarítani - hová is mehetnénk, hideg is van, úgysincs semmi értelme semminek... ismeritek ezt az állapotot, nem?

Anomáliák a fejemben

Még mindig képes vagyok derült égből villámcsapásként érzékelni a vírus okozta járvány létét. Mintha nem lenne itt lassan harmadik éve. Mintha még mindig létezne a normalitás, mintha még mindig kikerekedett szemmel nézhetnék arra, aki azt mondja, járvány van. Aztán ezen még jobban megdöbbenek. Hogy felejthettem el egyáltalán? De elfelejtem, naponta többször is. Hordom a maszkot, de nem érzékelem, csak amikor kortyolnék egyet. Nem kortyolok. És még mindig emlékeztetnem kell magam mindennap arra, hogy vigyem a maszkot. Van nálam mindig több is - de a múltkor mégis vissza kellett fordulnom érte, mert mégsem volt nálam egy sem. Egy megbeszélésen ülök, ahol a járvány hatásairól beszélünk és terveket készítünk a járvány hatásainak kezelésére, de közben nincs bennem, hogy járvány van. Már terészetes a maszk, már nem ütközöm meg rajta - de még mindig meglepődöm, hogy nem tudok egy korty vizet sem meginni társaságban Ugyanakkor nem tudom azt sem elképzelni, hogy lesz még valaha normális régi élet vírus nélkül, maszk nélkül, találkozásokkal, egymás kajájába belekóstolásokkal, vendégségekkel, félelem nélkül, mert az csak valami távolról lebegő álom. Sokszor vagyok nagyon feszült. Nem tudom, hogy akkorra tartogatom-e a nagy összeomlást, amikor vége lesz? Vagy megy majd akkor is tovább minden, egy kisebb zökkenéssel? Mintha mi sem történt volna?

Újrahasznosítási rovat - a zöldségek lehulló részeiről

Természetesen komposztálunk. A nagyszüleim is komposztáltak, amikor gyerek voltam, úgyhogy ez nekem természetes. És sosem dobok ki semmit* - miért épp a zöldségek lehulló részeit dobnám ki? Ez itt például petrezselyem, fehérrépavégekből összeeszkábálva - de működik zellerrel meg más dolgokkal is.

Ez itt a karácsonyfánk, amiről a kiválasztáskor még nem is sejtettem, hogy ilyen szép - de igazi szerelem lett (és ha jobban belegondolok, ez végül minden évben így alakul)

Ez pedig az adventi koszorú, amit végül nem használtunk ki adventkor, mert sosem jutott eszünkbe - de karácsonykor végül is beüzemeltük ezt is.

* Ez nem igaz, egyrészt sajnos tényleg nem dobok ki egy csomó lomot, amik túl sok teret foglalnak és kupleráj látszatát keltik - másrészt sajnos van, hogy megromlanak ételek, mert nem tudom jól kiszámolni, mikor miből mennyi fog elfogyni.

Újrahasznosítási rovat - a maradék bejglikről

Már ahol van ilyesmi egyáltalán. Nálunk idén van, bár nem született sok bejgli - de a gyerekek nem igazán szeretik, nekem pedig egyre inkább ég a gyomrom, nem tudom, hogy a máktól és a diótól, vagy a liszttől inkább szóval, visszafogtam magam, A. pedig nem bírt el egyedül ennyivel. És most van maradék töltelék is, ami eleve kimaradt, mert túl sokat csináltam belőle. Szóval, arra jutottam, hogy a diósból máglyarakást fogok készíteni, a mákosból pedig mákos gubát. Mivel ezek sokkal szaftosabb dolgok, jobban is fognak fogyni. El kell gondolkodni azon, hogy a hagyománytisztelet mellett miért érdemes még nálunk bejglit sütni (oké, mert A. biztosan szereti) - és hogy mennyit. Azt hiszem, nálunk érdemesebb ráállni a habosabb, töltelékesebb édességekre.

Máglyarakás: a szeletelt száraz bejglit rakom alulra, felöntöm tojássárgával elkevert tejjel, ráhalmozom a maradék tölteléket, baracklekvárt, a szeletelt almát, kis vajat - megsütöm - aztán a tetejére teszem a tojáshabot és azzal is sütöm még egy-két percig.

Mákos guba: a szeletelt száraz bejglit és a karikázott kifliket leöntöm tojássárgájával kevert tejjel, jól beletunkolom, teszek hozzá  mazsolát, megsütöm (a tetejére lehet habot tenni, de egész tojás is mehet rögtön a tejbe, akkor nem kell külön habbal vesződni)

A kávérendelés* egyik nagy kérdése

Miért ikszelted be, hogy nem vagy robot?

* új, karácsonyra kapott nespresso gép, kedvezményes kapszulákkal

Mozi

A Netflix segítségével ma két filmet is láttunk A.-val (aki vigaszra és különös gondoskodásra szorul, mert ma megkapta a harmadik oltását, amitől elesetté és gyámoltalanná vált). Az első film rémes volt, bárgyú, idétlen - bár a leírás szerinti alap mondandójával egyetértek. A második film viszont nagyon tetszett, a helyszín a nyolcvanas évekbéli Nápoly - ez nekem már félig garancia arra, hogy tetszeni fog, de amúgy is tetszett. Ezzel a programmal el is ment a nap anélkül, hogy bármi más igazán fontos dologgal foglalkoztunk volna. Viszont valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy totál beálljon a nyakam (már reggel sem volt teljesen oké, de mostanra folyamatosan érzem, és hiába tekergetem, nem javul)

Karácsonyi ételeink

Szóval, 24-én rendeltünk  hidegtálat, ezt tavaly épp így csináltuk, finom volt.

25-én  Dragomán György Főzőskönyvéből készítettem el a finn tejszínes, kapros lazaclevest - kis változtatásokkal. Én viszonylag sok hagymát vágtam fel elég trehányul, nagy darabokra, megfuttattam vajon, míg üveges nem lett, tettem hozzá babérlevelet és szegfűszeget, karikáztam hozzá sárgarépát és aztán tettem hozzá a kockára vágott krumplit, felöntöttem vízzel, megfőztem. Tettem hozzá sózott biocitromot, elég sokat - a só nagy részét is ez adta. Kell még bele a tejszín,  azzal is felforraltam, és friss kapor híján jó fél zacskónyi szárított kaprot kevertem még hozzá. Legutoljára tettem hozzá a vékony szeletkékre vágott friss lazacot (de lehet fagyasztott is). Gyorsan megfő, egy-két perc elég. Ezután lehet további friss kaprot beleszórni.  Csodálatos, gyors téli fűszeres forró leves.

Volt még aznap sós citrommal sült lazac és sóval-borssal sült tonhalfilé, krumplipüré és párolt spenót - ezek szinte mind meg is vannak még a hűtőben, szóval, holnap muszáj lesz megenni.

26-án a szüleimmel együtt megettük a maradék leveseket (mármint a szüleimet nem ettük meg, hanem velük a leveseket), a lazacosat és a borscst is. Másodikként pedig sztifádó volt yorkshire pudinggal, aztán gesztenyepüré tejszínhábbal (ezt nálunk elvileg senki sem szereti, de mindenki megette és finom is volt - lehet, hogy már szeretjük?)

Ezt egyszer egy blogból mentettem le magamnak, de már nem tudom, honnan, szóval, idézőjelbe teszem és szólok, hogy nem az én szövegem:

"Marhahús sztifado módra (Μοσχαράκι στιφάδο)

A sztifádó tulajdonképpen a vadhús görög elkészítési módszere és vidékről vidékre változhat. A köztudatban a nyúlhúshoz kapcsolódik, azonban ma már korántsem készítik csak a  nyulat ilyen módon. A leggyakrabban készített változat az valóban nyúlhúsból készül, majd következik a marhahús, csirke, majd hús nélküli sztifádók, mint pl. a gomba és óriásbab, sztifádó módon való elkészítése. A sztifádó ugyanis nem receptet jelent, hanem jelzi az alapanyag, a hús, elkészítési módját.

Az igazi sztifádó nehezen emészthető, pikáns, fűszeres étel. Ha valóban a nagykönyvnek megfelelően akarjuk elkészíteni, akkor a húst egy nappal azelőtt pácoljuk. A páclében minden fűszer jelen lehet, melyek a sztifádóban szerepelnek: szerecsendió, fahéjdarabkák, szegfűbors, narancshéj, narancslé, vörösbor, babérlevél, rozmaring, ecet. A páclevet nem dobjuk el, miután a húst másnap olajon megfuttatjuk, a páclevet hozzáadjuk az ételhez.

Hozzávalók:

500 gr marhahús

2 apróra vágott vöröshagyma

1-2 kg mogyoró- vagy minél kisebb fejû hagyma

1 csésze olívaolaj

csipetnyi kömény

csipetnyi oregano

2 darabka fahéj

5-6 szegfűszeg

10 fekete bors

csipetnyi szurokfû (Thymari)

1,5 kiskanál durva só

5-6 kis savanyú uborka

1-2 leveseskanál mazsola

3 leveseskanál paradicsompaszta

1 paradicsomkonzerv turmixolva

3-4 cikk fokhagyma

2 karikára vágott sárgarépa

1/2 l vörösbor"

Én uborkát nem tettem bele és a gombát is kifelejtettem (ami ebben a receptben nem szerepel, de én szoktam hozzá adni), illetve vörösbor helyett egy kis vörösborecettel és marsalával főztem - de hát ki mit vásárol, azzal főz (vagy hogy van ez a közmondás). Mazsolát tövvet szoktam beletenni, teszek hozzá mézet is, meg egy kevés babérlevelet - gyöngyhagymát viszont szinte sosem, mert csak édesítőszereset találok, abból meg nem kérek - szóval, módosításokkal is nagyon finom.

Mi történt 23-án?

23-án reggel úgy ébredtem, hogy minden el van rendezve. Kezdett kikristályosodni valamiféle rend a házban, már alig kellett dolgoznom, elintéztem, hogy legyen itthon halászlé, legyen 24-ére hidegtál és legyen a szüleimnek ünnepi ebédje 24-ére és 26-ára is - mindezt anélkül, hogy nekem főznöm kelljen. A hetedik napon tehát elégedetten hátradőltem. Úgy terveztem, hogy kettő körül elmegyek az egyik ételért, amit a munkahelyemtől öt percre kell átvennem,  fél háromra a másikért, ez hazafelé útba esik, aztán útba ejtek még egy drogériát és egy másik boltot, de korán hazajövök, hajat mosok és egy hétig csak alszom indulhat az ünnep.

Ehhez képest a megadott címen nem volt ott a rendelt étel, sem az étterem, hanem egy gyártelep szerű zárványban autóztam fel és alá. Felhívtam végül őket, hogy hol a kilenc és feledik vágány bejárat. Hol vagyok? Mit látok? - kérdezték. Megmondtam. Jaaaa, mondta a telefon, ők igazából nem ott vannak, az csak a hivatalos címük, igazából két kerülettel és két órával odébb van az étterem (és az nekem hazafelé kurvára nem esik útba). Mit tehettem mást, odaautóztam. Egy nagyon gyártelepre. Aggasztóan nézett ki a környék, ismét eltévedtem - majd kiderült, hogy egy bádog- és ereszcsatornaüzlet portálja mögött működő nagyüzemi konyhán kell átvennem a rendelésemet. Szépen ki volt porciózva, becsomagolva - de azért valami kis kellemetlen gondolat befészkelte magát a fejembe. Olyan volt, mintha ez nem pont az lenne, mint amit akartam. Hazafelé útbaejtettem a már bevált halászlés éttermet, ott meglepetésemre utólag még lehetett rántott halat is venni (amit telefonon nem) - aztán már csak a két bolt volt hátra, egy siker - egy kudarc eredménnyel abszolváltam mindkettőt, de a korai hazaérésem már több, mint három órát csúszott.

Végül is hazaértem - gondoltam, megnézem és átcsomagolom valódi edényekbe a szüleim kétnapi ebédjét. (két személyre halászlé, sült kacsacomb, párolt káposzta, hagymás krumpli, rántott hal, töltött káposzta) - az ételeket kibontva azt láttam, hogy egyrészt totál gusztustalanná áztak a papírdobozok, az étel maximum iskolai menzaszintű, halászlét egyáltalán nem adtak, a rántott hal valami hekk - szóval, teljes K.O. és kétségbeesés, hogy én ezeket az ételeket garantáltan nem fogom feltálalni a szüleimnek karácsonyra - másrészt viszont valamit adnom kell nekik, valami tutira karácsonyit - de 24-én reggel már indulnom kell hozzájuk, ott leszek egész nap, aztán 26-án ismét - vagyis nincs sok idő főzésre. Meg annak a kitalállására sem, hogy mit főzzek, mert mindjárt zárnak a boltok. Szóval, 23-án este ismét nekiiindultam, hogy különleges, ünnepi fogásoknak megfelelő alapanyagokat vadásszak a jócskán letarolt boltokból, majd még azokból ételt készítsek. Este 10 után estem haza, négy szelet leárazott prémium-marhahússal és egy darab nyers lazaccal, két doboz shitake gombával, kenyér már nem volt sehol - de persze az amúgy sem szerepelt a menüben, azt csak simán elfelejtettük korábban. És még ott volt a nyakunkon a rendelt menzakaja, amit első felindulásomban kis híján a szemetesbe borítottam, de aztán győzött a józan eszem és feltettem a netre adományként.

Végül jól alakult minden, de éveket őszültem a hajfesték alatt.

A rendelt kajákat 24-én reggel elvitte valaki, még mielőtt elindultam volna. Én magammal vittem a halászlét és a rántott halat - megfosztva így ettől a családot, de mivel inkább csak Á. és én szeretjük, ez nem volt őrült veszteség. Vittem hozzá krumplit és csalamádét, illetve az addigra elkészült bejglikből*. Délután 4 után értem haza, addigra készen volt minden süti és a fa is bent volt a szobában (még fektetve, kötözve - de aztán mindent eklintéztek vele a többiek)

A 25-ét nem úsztam meg, legalább három órát töltöttem főzéssel - de megérte. (Rövidke) menüsor majd egy következőposztban lesz.

* idén minden süteményt a gyerekek** sütöttek nélkülem, V. bejgliket, linzerszíveket és meggyes kiflit, Á. pedig fahéjas kekszet.

** tisztában vagyok vele, hogy az életkoruk alapján már felnőttek, de én mindig gyerekekként fogok rájuk hivatkozni

Egy

könyvet elolvastam ma a karácsonyi könyvek közül, ezt. Könnyen és gyorsan olvasható regény, egy családról szól. Szerintem sok valóban aktuális szálon fut a meglehetősen hétköznapi sztorikat és karaktereket felvonultató cselekmény, én nagyszerűen tudtam közben gondolkodni saját életeinken, szóval, nekem bejött, örülök, hogy elolvastam (A. szerint persze teljesen érthetetlen hogy valaki mások életére kíváncsi, és azt végképp különösen abszurdnak tartja, hogy valaki kitalált mások életéről akarjon olvasni - de én sem osztozom az ő olvasmány-vonzalmaiban, amelyekben sokszor szerepelnek számok, hosszú képletek, meg az űr bolygókkal, és idegen anyagokkal)