hogy felhívjam a figyelmeteket a jobb oldalon szerényen árválkodó Donate gombra. Aki úgy érzi, hogy nem(csak) menőbb, de gazdagabb is nálam, attól szívesen fogadok egy kis karácsonyi ajándékot. Azt nem mondom, hogy munkahelyi csempére vagy mikróra fogom fordítani, de azt megígérhetem, hogy nem fog sokáig penészedni nálam senki ajándéka, úgy elköltöm, mint a szél!
És ezúttal is köszönöm mindazoknak, akik hébe-hóba eddig is előfizettek a tartalomra. Nagyon hálás vagyok érte!
- mit tehetnék mást? Valamit csak bele kell aprítani. Szuper munkahelyem van ugyan, de többek szemében nem menő munkahely. A csempe és a radiátor olyanok, amilyenek. A legdurvább részleteket meg sem mutattam! Majdnem olyanok, mintha egy magyar kórházban dolgoznék. A munka, amit végzünk hasznos és érdekes egyszerre, vagyis szerintem nagyon menő - de tényleg nem keressük csilivili escortlánnyá magunkat.
Ma pedig megannyi átdolgozott hónap után beszédültem egy bevásárlóközpontba, hogy átvegyem V. álmainak táskáját, amit csak a boltba lehetett berendelni.* És ha már bemerészkedtem (a szuttyos kis opelemmel) a mélygarázsba, úgy voltam vele, hogy kihasználom a két órányi, csóróknak fenntartott ingyenes parkolást és jobban is körülnézek mint kellene. A baromi dobozzal a hónom alatt tehát betrappoltam az első boltba, ahonnan még úgy gondoltam, hogy szintidőn belül visszatalálok a bugattik közt árválkodó szégyenletes kis csotrogányomhoz. Gondoltam, veszek Á.-nak nadrágot meg garbókat karácsonyra. Találtam is néhány egész pofás darabot. Már majdnem a dobozom tetejére hajítottam őket, amikor eszembe jutott, hogy osszak-szorozzak, szóval, megnéztem az árcédulákat. Mutatom:
Mondhatnám, hogy a ruhák csúnyák vagy silányak voltak közelebbről nézve, de nem. Szépek voltak. Azt is mondhatnám, hogy nem volt nálam elég pénz, de végül is dönthettem volna úgy, hogy megveszem (bár A. biztosan azonnal lázat mért volna nálam). De bakker, nem vagyok hajlandó ennyi pénzért ruhákat vásárolni. A smucig szó nem tetszik, inkább azt mondom, hogy racionális vagyok a költéseimben (bár, ha A. olvasná, kikerekedne a szeme és megkérdezné, hogy ezt most igazán komolyan** gondolom-e) Úgyhogy kiódalogtam a boltból, és a parkolós szabadjegyem biztosította időt ki sem merítettem teljesen, hanem a felszínre verekedtem magam és hazajöttem (erre a nem különösebben menő, bár annál kellemesebb környékre, ahol lakunk)
Közben persze láttam, hogy Évi Kata tovább trollkodik és azt gondoltam, hogy legyen neki (is) jó napja. Úgyhogy mindenkit, aki szeretné, megajándékozok a következő jól hangzó mondatokkal, lehet válogatni is, de aki akarja, viheti az összeset is, zsolozsmázzátok majd a fa alatt és jó lesz:
A te munkahelyed sokkal menőbb, mint az enyém.
Neked fényesebb a nappalod és sötétebb az éjszakád.
A te csempéid és radiátoraid sokkal szebbek, mint az enyémek. (bónusz: a munkahelyen és otthon is)
Jobban tudod leírni, hogy radiátor, mint én. Én sokszor gladiátornak írom, ez már-már ciki.
A te ebéded finomabb és nem is dobozban van. (amúgy ez pont egy elég finom kínai volt)
Te simán megveszel bármit, amit én nem. Simán! Mondom. Én meg? Semmit.
Jobb a kocsid, mint az enyém. (bár trükkösen legyorsultam egy porschét, de abban más ült, nem te)
A körmeid is hosszabbak és vörösebbek. (néha az enyémek is pirosak, amikor kiszárad és vérzik)
Sokkal menőbb vagy nálam. Sokkal. Ez nem lehet kérdés.
Sokkal jövőbb is vagy nálam.
És egy kis gondolkodás után tehetsz plusz felkiáltójeleket is mindenhová, úgy hatásosabb minden mondat. Egy mondat után többet is. Így: Sokkal!!!!!!!!!!!!!!!!! Ugye? Jobb így?
* Interneten. Csórók vagyunk, de netünk azért van.
** A.-nak van némi humora, de a vicceim többségét nem érti
Mármint ahhoz képest, hogy lassan két hete intenzíven keresek* megfelelő hátizsákot magamnak, amit A. megrendelhetne nekem karácsonyra, nézegetem is a tinderen, beszélek is róla úton-útfélen, a fb mégis csak tegnap óta dobálja fel az erről szóló hirdetéseit. Nem értem, mit jelenthet ez a figyelmetlen bánásmód a pegazusok korában, én már nem számítok senkinek?
Sajnos továbbra is ezért az elérhetetlen zöld-feketéért rajongok, olyan már, mint egy reménytelen szerelem, láttam több nem túl rosszat, de egy sem éri el az ő éteri szépségét (aztán persze ki tudja, milyen lenne élőben?)
* lassan több munkaórám van benne, mint a munkahelyemben - olyan jó volt, míg anyukámtól is kaphattam ajándékot! Ő kitalálta, beszerezte, becsomagolta, és többnyire pontosan eltalálta, hogy mi a szívem titkos vágya, hogy mire van épp a legnagyobb szükségem. Mostanában nekem kell hajkurásznom saját ajándékaimat, és ezt nem szeretem. És másokét is. Ezt sem szeretem már. Szemernyi időm sem jut már békés semmittevésre, olvasgatásra.
Amikor miséznek, csendben vagyunk, nehogy kikergessenek bennünket Isten hűvös, ámde mégiscsak fedett házából. Éléskamra nincs, zsírosbödön nincs, legfeljebb ostya és misebor, azon kívül a terítőket rágcsálhatjuk. Ha meg nem is fagyunk, de menten éhen pusztulunk. Szerencsére a papnak nincs macskája, így félnünk csak a földrengés idején ledőlő kőtömböktől kell - de nincs földrengés. Ugye, milyen vidám vége van ennek a szomorkás történetnek? De van még ennél is tovább! Igazából nem mi vagyunk a templom ügyfefogyott egerei. Úgy ám! Még ha A. és Á. kórusban jajonganak is.
Azzal indult, hogy Á. nagy szomorúan bejött hozzánk és azt mondta, legjobban egy szemüveget szeretne kapni karácsonyra, mert a régi szemüvegével már nem lát. Rosszabb vagyok, mint a templomegérevő macska, mert azonnal megpödörtem a bajszomat azt kérdeztem, hogy miért nem megy el a szemészeti vizsgálatra és csináltat egy újat. Mert nem tudja, hová kell menni, mert még sosem volt ott egyedül. Omg! Húsz éves elmúltál, kisegerem! Menj el, csináltass magadnak szemüveget. Mire A. fájdalmasan felhördült, hogy most? Most, amikor már lejártak a kuponok?Mmost meg kell várni, míg lesz új. De mikor? Mikor lesz újra kedvezményes kuponunk? Októberben kaptak mindketten, de jaj, az novemberben lejárt - mert én nem foglaltam nekik időpontot.
Erre viszont én is felhördültem, hogy bakker, itt van két felnőtt férfi, akik nem látnak a szemüvegüktől és tényleg arra várnak, hogy én foglaljak nekik időpontot? Amikor ők tapasztalják nap mint nap, hogy nem látnak elég élesen*, nem én? Amikor ők tudják, mikor érnek rá, mikor meg nem? Komolyan nagyon megmérgesedtem rájuk. Hogy van pofájuk rám fogni az ügyefogyottságukat vagy nemtörődömségüket. Mire azt vinnyogták cincogták, hogy de ők nem tudják, hogy hogyan kell, meg hogy mit mondjanak, meg egyáltalán, ezt én szoktam intézni, mert én jobban tudom. Az eszem megáll! Mondtam, hogy igen, én ezeket tényleg sokkal jobban tudom, mert alkalmasabb vagyok rá. De most bedobom őket a mély vízbe, intézzék önállóan. Remélem, nem fulladnak bele a feladatba.
* ha jobban belegondolok, én is tapasztalom időnként az éleslátásuk hiányát
Szakmai* vitába bonyolódtam egy meglehetősen arrogáns és fennhéjázó (amúgy pedig egy erősen hímsoviniszta, érzéketlen, intoleráns barom) pszichológus kollégával, akiről évek óta hallom többektől, hogy a vesztettnek érzett vitáit szívesen zárja rövidre azzal, hogy ő több évig járt egyetemre, mint mások, ezért ő nyilván jobban tud bármit is és ebből következően mindig igaza is van. Nálam korábban nem próbálkozott ezzel mert látta, hogy én sokkal több évet végeztem el, de alapból is okosabb vagyok nála eddig sikerrel igyekeztem kikerülni a vele való közös munkát - sajnos heveny hányingerem van, ha csak meglátom - de az utóbbi hónapokban több ügyben is kényszerűen összefutottunk... és kooperálnunk kellett volna... de nagyon ellenállt. Egyre nagyobbra nyílt a bicska a zsebemben, már kis híján magamat döftem hasba, amikor eljött az én órám. Ha nem is mondatszerűen, de mélyen magamban már felkészültem rá, hogy engem is betámad egyszer. Az az ő pechje, hogy pont nyilvánosan tette.
Szóval nyilvános érvelés, süket fülek, érvelés, kiröhögés, érvelés, sértődés, érvelés
B.: már ne is haragudj, de hagyjuk a vitát, én hét évet jártam egyetemre...
én: semmi gond, nem kell, hogy emiatt kisebbségi érzésed legyen, én sok olyan emberrel dolgozom együtt, aki nálad kevesebb évig járt, sőt, olyanokkal is kiválóan tudok együttműködni, akinek érettségije sincs, szóval, nem kell szabadkoznod, csak gondold át még egyszer
B.: háp-háp-háp
közönség: kuncogás, ez szép volt, martine!
* Úgy értem, szakmai vitának kellett volna lennie, ehelyett elkezdett személyeskedni, aminek az volt a rövid lényege, hogy nő létemre elég sokan hallgatnak rám, de...
Igen, jól látjátok, már két adventi koszorúnk is van. Igen, jól látjátok, az egyik a macska. Most mit csináljunk? Ott érzi jól magát. Le akartam parancsolni, de A. bölcsen azt mondta, csak emeli az asztal fényét. És tényleg. Igen, azt is jól látjátok, hogy hiába van ma már a harmadik vasárnap, még csak az első gyertyát gyújtottuk meg. Mert a második vasárnap elfelejtettünk gyertyázni. Most próbálok koncentrálni, hogy ma legalább utólag meglegyen - de van rá esély, hogy ma is kimegy a fejemből. A többieket meg még ennyire sem érdekli. Szerintem a karácsony is csak mérsékelten, az advent meg pont semennyire.
Amikor én gyerek voltam - az őskor előtt eggyel - nálunk az advent szó sosem hangzott el, nem volt adventi koszorú, meg gyertyák, adventi kalendárium pláne hogy nem (most sincs). De várakozás az volt. És nem elsősorban a karácsonyi bőséges és különleges lakomákra, vagy az ajándékokra, bár azokról is álmodoztunk. Megvolt a várakozás a sötétből előbukkanó fényre, a csodára, az (újjá)születés reményére, a minden évben eljövő békére, boldogságra, ha tudtuk is előre, hogy törékeny is és múlékony is. Ezek hiányoznak igazán.
Talán nekem kéne megteremtenem, talán időnként sikerül is - nem tudom. Hiszek a megszülető fényben, de egyelőre azt látom, egyre nyálkásabb, egyre sűrűbb a homály, egyre áthatolhatatlanabb és mélyebb a sötétség. De legalább itthon elég jó*.
* Úgy értem, mint Bettelheim. Korántsem tökéletes, de jól élhető
** csak mondom, hogy a terítőt a macska gyűrögeti álmában, eredetileg nagyon szép sima volt
Meggyőződésem, hogy negyedannyi új holmira sincs szüksége a világnak, mint amennyit az emberek kedvtelésből (aka kézműves hobbik) létrehoznak vagy amennyit megélhetési okokból kénytelenek létrehozni - hogy aztán belefulladjanak a cuccokba, bármilyen úton-módon is keletkeztek. De vajon mivel szórakoznának naphosszat az emberek, ha nem lenne muszáj igáslovakként dolgozniuk? Tudnának szép csendben játszani vagy muszáj lenne folyton egymást piszkálniuk?
