2021. december 16., csütörtök

Az agyvelőmet aprítom a tejbe

 - mit tehetnék mást? Valamit csak bele kell aprítani. Szuper munkahelyem van ugyan, de többek szemében nem menő munkahely. A csempe és a radiátor olyanok, amilyenek. A legdurvább részleteket meg sem mutattam! Majdnem olyanok, mintha egy magyar kórházban dolgoznék. A munka, amit végzünk hasznos és érdekes egyszerre, vagyis szerintem nagyon menő - de tényleg nem keressük csilivili escortlánnyá magunkat.

Ma pedig megannyi átdolgozott hónap után beszédültem egy bevásárlóközpontba, hogy átvegyem V. álmainak táskáját, amit csak a boltba lehetett berendelni.* És ha már bemerészkedtem (a szuttyos kis opelemmel) a mélygarázsba, úgy voltam vele, hogy kihasználom a két órányi, csóróknak fenntartott ingyenes parkolást és jobban is körülnézek mint kellene. A baromi dobozzal a hónom alatt tehát betrappoltam az első boltba, ahonnan még úgy gondoltam, hogy szintidőn belül visszatalálok a bugattik közt árválkodó szégyenletes kis csotrogányomhoz. Gondoltam, veszek Á.-nak nadrágot meg garbókat karácsonyra. Találtam is néhány egész pofás darabot. Már majdnem a dobozom tetejére hajítottam őket, amikor eszembe jutott, hogy osszak-szorozzak, szóval, megnéztem az árcédulákat. Mutatom:





Mondhatnám, hogy a ruhák csúnyák vagy silányak voltak közelebbről nézve, de nem. Szépek voltak. Azt is mondhatnám, hogy nem volt nálam elég pénz, de végül is dönthettem volna úgy, hogy megveszem (bár A. biztosan azonnal lázat mért volna nálam). De bakker, nem vagyok hajlandó ennyi pénzért ruhákat vásárolni. A smucig szó nem tetszik, inkább azt mondom, hogy racionális vagyok a költéseimben (bár, ha A. olvasná, kikerekedne a szeme és megkérdezné, hogy ezt most igazán komolyan** gondolom-e) Úgyhogy kiódalogtam a boltból, és a parkolós szabadjegyem biztosította időt ki sem merítettem teljesen, hanem a felszínre verekedtem magam és hazajöttem (erre a nem különösebben menő, bár annál kellemesebb környékre, ahol lakunk)

Közben persze láttam, hogy Évi Kata tovább trollkodik és azt gondoltam, hogy legyen neki (is) jó napja. Úgyhogy mindenkit, aki szeretné, megajándékozok a következő jól hangzó mondatokkal, lehet válogatni is, de aki akarja, viheti az összeset is, zsolozsmázzátok majd a fa alatt és jó lesz:


A te munkahelyed sokkal menőbb, mint az enyém.

Neked fényesebb a nappalod és sötétebb az éjszakád.

A te csempéid és radiátoraid sokkal szebbek, mint az enyémek. (bónusz: a munkahelyen és otthon is)

Jobban tudod leírni, hogy radiátor, mint én. Én sokszor gladiátornak írom, ez már-már ciki.

A te ebéded finomabb és nem is dobozban van. (amúgy ez pont egy elég finom kínai volt)

Te simán megveszel bármit, amit én nem. Simán! Mondom. Én meg? Semmit.

Jobb a kocsid, mint az enyém. (bár trükkösen legyorsultam egy porschét, de abban más ült, nem te)

A körmeid is hosszabbak és vörösebbek. (néha az enyémek is pirosak, amikor kiszárad és vérzik)

Sokkal menőbb vagy nálam. Sokkal. Ez nem lehet kérdés.

Sokkal jövőbb is vagy nálam.


És egy kis gondolkodás után tehetsz plusz felkiáltójeleket is mindenhová, úgy hatásosabb minden mondat. Egy mondat után többet is. Így: Sokkal!!!!!!!!!!!!!!!!! Ugye? Jobb így?




* Interneten. Csórók vagyunk, de netünk azért van.

** A.-nak van némi humora, de a vicceim többségét nem érti

26 megjegyzés:

  1. Szerintem voltam én is ebben a boltban. Volt egy kis fodros szoknya, na, gondoltam egész jó, kivettem a méretem, az ára 87.800Ft, visszatettem és szóltam a barátnőmnek, hogy menjünk ki, most.
    Szerintem ez nem egy normális ár egy szoknyaert.

    VálaszTörlés
  2. A 79.990,- forintos dzsekihez (remélem jól írom) nekem asszem nincs elég diplomám. Vagy lehet hogy épp túl sok van hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amúgy szuperkönnyűek és puhák voltak, de basszus :D

      Törlés
  3. Kata kakija is biztos sokkal illatosabb, mint bárki másé, ez nem is lehet vitás!!!

    Amúgy, jó lenne, ha egyes boltokra már a bejáratkor kiírnák, hogy középkategóriás csóróknak belépni tilos. Ritkán veszek ruhát, de amikor kell valami nagyon elveszettnek érzem magam a boltok között, ha viszont lenne egy ilyen felirat, vagy jelzés, akkor be sem tenném a lábam. Mert nem állunk rosszul, megtehetném, hogy megvegyem, de NEM akarom megvenni, és azért ez nagy különbség. Hogy egyszerűen ennyit nem ér meg egy (több) darab ruha, akkor sem, ha idős palóc nénik kézzel szövik hozzá a fonalat. Ez csak egy nyavalyás ruha. Akkor inkább mikrovévet jótékonykodnék a munkahelyednek. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük elméletben is :) (azon még gondolkodom, hogy egyáltalán szeretjük-e ott bent a meleg ebédet, lehet, hogy inkább kitesszük mindig az ablakba hűlni... nyárra egy hűtő is jól jönne :) )

      Törlés
  4. Azért nem tudod elengedni🙂 gondoltam. Ez volt a cél🙂 sikerült. És magadat is felülmúltad. Kata. Évi

    VálaszTörlés
  5. Nem vagyok. Tényleg. Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor a többi mondatból válogass valamit, ami tetszik - a csempéid tuti szebbek, legalább a munkahelyeden... meg van mikro is, szóval, nincs okod szomorkodni :)

      Törlés
  6. Nyertél☺️Üdv. Kata( Évi)

    VálaszTörlés
  7. Az ilyen posztoknál de sajnálom, hogy nem engedek be reklámokat, csak úgy pörög a számláló - mennyit hozna ez most a konyhámra! Kár, hogy ilyen lúzer vagyok (de legalább az olvasók egy része menő, na, ez is valami)

    VálaszTörlés
  8. Az előző poszt alatt is ezt dúdoltam:

    https://www.youtube.com/watch?v=ucaDb4878g4

    :D

    VálaszTörlés
  9. Zseni vagy!
    A Peek&Cloppenburg meg hát muhahaha😄
    Én egyszer akartam ott ajándékutalványt venni, de rájöttem, hogy talán egy pólót tudna venni belőle a megajándékozott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még a nevét sem jegyeztem meg, csak az hogy valami and valami :)

      Törlés
  10. Ugyan már.. mindenki tudja melyik bolt az🙂 annyira szánalmas ez. Martine, nem kell. Ez már kínos.

    VálaszTörlés
  11. Szerencsére 1( azaz egy diplomával is lehet ott vásárolni) szóval!?!? Direkt teszek felkiáltójeleket.

    VálaszTörlés
  12. És ja, ja, megtehetem😁 pedig, nekem is-mint mindenkinek- vannak gondjai. De akkor is, na. 1 diploma(!) és működik! Legalábbis, az anyagi része

    VálaszTörlés
  13. Januárban pont féláron tudod majd ezeket megvenni, várj egy kicsit :) Én egyébként csak és kizárólag turkaloban vásárolok. Van az becsípődésem, hogy csak gyapjút veszek, már amiből lehet és azt itthon nem kapni. Poli gatya 15.000 Ft-ért mindenhol, gyapjú 100 fölött. A turiban meg 2.000 körül kapok alig használt sőt időnként még címkés darabokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Covid óta nem voltam turkálóban (más boltban is alig) - amúgy én is szeretem :)

      Törlés
    2. Én sem gyakran, egyszer, hétköznap délelőtt jutottam el egy szokásos helyemre, az eladóval kettesben voltunk sz üzletben. Nekem muszáj volt mennem, mert a Lány mindent kinő és extra jó minőségű cuccokat főleg ott kapok neki. Pl gyapjú sapkát, amiben nem fázik a feje és nem áll égnek a haja ha levette. Vastag farmert, amiben nem fázik meg, mert alá semmit nem hajlandó felvenni.

      Törlés
  14. Kedves Merylla. Lehet, hogy nem szeretném féláron megvásolni ezeket!?

    VálaszTörlés
  15. Tudod. A prolik, akik erre utaznak😉

    VálaszTörlés