2021. június 27., vasárnap

Nyaralásos

Tizenegynéhány év intenzív könyörgés után* idén végre rávettem A.-t, hogy idén menjünk el az Ördögkatlan fesztiválra. Nem tudunk végig részt venni, de legalább néhány napot. Remélem, nem öl meg emiatt a vírus. Olyan jó programok lesznek! Ki vagyok éhezve arra, hogy ismét fiatal legyek a kultúrára.


* A.: Micsoda? miféle ördögkatlan? én: pontosan tizenkét éve kérem, hogy menjünk oda (ez hazugság, mert igazából nem tudom, hogy pontosan hány éve kérem.... az első előtti június óta) A.: még sosem hallottam róla. Hol van? Mi az?

új világok nyílnak

az ollóm előtt. Azt mondta a fodrászom, hogy az általam mindig megcsodált mély csónakkivágású pólóit (amiből sok van neki) úgy készíti, hogy fog egy normál szűk nyakú pólót és egy ollót, és egész egyszerűen levágja a pólóról a felesleget. Nem kell beszegni, kicsit megpöndörödik magától és kész. Oké, viszonylag ügyesen kell vágni. De én viszonylag ügyesen vágok.  Gyűlölöm a zárt nyakú holmikat, sok, egyébként jó anyagú, jó színú pólót azért nem hordok végül soha, mert fojtogat. Nos, ma az új tudásom birtokában  nekiestem egy (aztán még egy, aztán még egy) pólónak és jók lettek! Ezentúl (soha többé) nem feszélyeznek a szűk pólónyakak. Lám, (olykor) milyen könnyen szabható komfortossá az élet!

2021. június 26., szombat

ugyanakkor

Rídogáltam itt kicsit az ellaposodó, elmúló, kissé már szűk, kinőtt barátságokról - de végül is mindig rá kell jönnöm, hogy korántsem vagyok annyira szerencsétlen, mint szeretném a borús pillanataimban gondolom, mert például itt a blogon is szereztem barátokat, meg a munkahelyemen is (ahol még mindig szeretek dolgozni, ha vannak is időnként kritikai megjegyzéseim) - és most például voltam egy lánynál*, akit kábé egy éve ismertem meg egy egyszerű növényfelajánlás kapcsán és aki azóta szerintem azóta már a barátnőmmé is vált és haladunk a jó barátság, közös munkák irányába is - ma megint leültünk beszélgetni egy cseppet és hat óra múltán álltunk fel azzal, hogy jaj, de elszállt az idő - és nem locsifecsi beszélgetés volt (bár tényleg nincs azzal sem semmi gondom, csak azzal, ha azon kívül nem tud más lenni), hanem alkotó, teremtő, egymás nézőpontjait és törekvéseit jól megértő, vidám, sokat nevetős beszélgetés - ami most különösen nagyon jólesett.


* és ez alány nagyon hosszú ideig volt covidos, nagyon a "legjavát" kapta, iszonyú beteg volt, kórházban is nagyon sokáig - és most él és egészen** jól van.

** sok maradandó vagy eddig legalábbis el nem múló postcovidos tünettel, de mégis életben*** és jól

*** és megint és mindennap gondolok Bezzegre, nem tudok róla semmi újat, de remélem, még felgyógyul

2021. június 25., péntek

hőguta

Hazaérek. Végre. Végig tövig lehúzott ablakokkal vezettem, hogy érjen valami szél. A kormány vagy hatvan fokos volt, amikor beszálltam, mire hazaérek, már egész jól meg tudom fogni. 

A.: jó az új slag, lemostam a kocsit

én: melyiket?

A.: a sajátomat

én: az enyémet miért nem?

A.: ??? hogyan?

én: lemoshattad volna az enyémet is, az is koszos

A.: de az nem volt itthon

én: jaaaaa, tényleg...

2021. június 24., csütörtök

Agresszivity

Hőségben különösen jó játék, csak utálni kell másokat meg belekötni az élő fába is. Például: utálom azokat az autósokat magam előtt, akik a sorban araszolgatva nyolc autónyi követési távolságot tartanak az előttük lévőtől. Meg azokat is, akik egy kanyarodósávba tartanak, de mivel ott piros a lámpa, még az egyenesen menő sávban lelassítanak három kilométer per órára, így feltartják a teljes sort (miközben a kanyarodósáv üres - de ott meg kéne állniuk, nem poroszkálhatnának). Meg azokat is, akik jobbról bevágnak, vagy dupla záróvonalon át előznek (amikor ötvennel megyek a városban) - igen, én is látom, hogy nincs előttem más, de nincs olyan szabály, ami alapján akkor mehetek százzal is. És azokat is utálom, akik már megszervezett programokat mondanak vissza és borul miattuk mindenki másnak a programja is. Meg azokat, akik annak ellenére nem végzik el a munkájukat, hogy emberekkel dolgoznának. Meg a folyton tornasíppal fütyülőket. És folytathatnám a sort, ha nem okozna heveny agysorvadást a meleg. Csak pihegek.

2021. június 23., szerda

Meleg van

Kedves, jócskán ötvenes kolléganőmmel izzadunk a munkában, mint a lovak. És döglődünk, mint az őszi légy. A kor miatt van - állapítjuk meg mindketten, egymástól függetlenül is. Mert korábban minden is jobb volt, de leginkább a mi hőtűrőképességünk. Csak úgy fickándoztunk a nyárban! Bezzegrégen. Tökéletesen egyetértünk. Abban is, hogy ebben az embertelen a hőségben csak forgolódni lehet álmatlanul, pihentetőt aludni nem.

- egyébként sokat gondolok rád mostanában ezeken a forró éjszakákon - mondja

- hm... nagyon kedves vagy... - csodálkozom kissé felhúzott szemöldökkel

- mármint nem konkrétan rád, hanem a hatalmas melleidre

- ööö...hát, izé... nahát... ezt nem is gondoltam - bizonytalankodom egy sort

- jaj, de nem úgy!

- ja, persze, nyilván

- csak hogy nekem is van mellem, ha kisebb is

- aha - mondom, mert tényleg van melle, kettő is

- és hogy a melegben aláizzad... szóval azon gondolkodom, hogy akkor hogy alszol te? milyen lehet?

- ah... hát, igen, vékony ujjatlan trikóban alszom, az ápol, eltakar és még a nedvességet is felitatja

- na, hát ezen gondolkodtam forgolódás közben

- így akkor már jobban értem

jó a feltétlen bizalmat megtapasztalni

még ha tajtrészegen hív is fel éjfél után, hogy menjek érte. Másképp mossa akkor az ember a vécét, ha tudja, hogy valaki úgy hány, hogy belelógatja a fejét is. Én másképp szoktam (én már réges rég nem iszom soha túl sokat - pláne melegben, mondtam is, hogy az időjárásjelentést figyelni kell) Azt mondtam, bárkivel megesik (bár tudom, hogy nem) Most nagyon szépen kifertőtlenítettem, akár enni is lehetne belőle - ja nem, ez így már tényleg nagyon gusztustalan - de úgy hiszem, mostanában nem fordul elő újra.

2021. június 22., kedd

Meggyőztek, váltok

Hi (baby)

How are you? I contact you because I have seen your profile and I would like to offer you an excellent investment opportunity. Specifically, the opportunity to open a laundry franchises in Budapest, which are being a success in more than 40 countries with more than 2 000 hubs. It's a very profitable and innovative business model.

I invite you to download the dossier for free, with all the information. I'm sure you will be interested.


Szortírozásért külön díjazást számolok. Várom szennyeseiteket! 

Csobbanás

Sok beszédnek sok az alja, valamint fecseg a felszín. Elmentem nyaralni egy régi barátnőmmel (nem hosszan, csak egy háromnapos hétvége) a Tiszára. Egyrészt nekem a Tisza és az az alföldi rész a végtelen, időtlen nyár, a gyerekkorom, a kamaszkorom összes nyara, szerelmei, bulik - szóval, én imádok ott lenni. Az kissé nehezítette a helyzetet, hogy egy percen belül 100+ szúnyog csípett meg, tök bedagadt a lábam tőle és fáj (pedig engem nem különösebben szeretnek a szúnyogok.) De az igazi sokkot a barátnőm jelentette (akivel ugyan hetente többször beszélünk telefonon, de nyaralni kábé 16 éve nem nyaraltunk együtt, akkor is négy erősen kiskorúval). Három napig beszélt. Egyfolytában. Nagyjából ugyanazt a néhány dolgot mondta (férj, gyerekek, munka, kutya). Már az első napon sírt, hogy hiányoznak ((férj, gyerekek, kutya), a többi napon még jobban. Felhívta őket negyvenszer. Sírt. Kizárólag róluk beszélt. Az enyéimhez hasonló korú felnőtt  bébikről beszélünk. Minden harmadik mondatában szerepelt egy VÁO! (wow) felkiáltás. Ha mégsem beszáélt, tapsolt és énekelt - mert éneklés közben nem lehet félni (wtf - mitől félt vajon azon kívül, hogy legalább néha csendben maradjon önmagával és a gondolataival?) Mondtam neki, hogy zavarnak a hirtelen hangkitörései - azt mondta, az osztálytársai pacsirtának hívták. És énekelt meg zajongott tovább. Végig nasizott - de hízni csak én híztam, aki naponta csak kétszer evett - ez is megér egy misét. Amikor Volvót látott az úton (szerencsére nem sokszor), akkor fülsértő Volvo - VÁO! - Volvo és tapsvihar kombóval üdvözölte a szokatlan jelenséget. Mondtam neki, hogy ha nem az árokban szeretne kikötni, akkor ezeket a hirtelen hanghatásokat szüntesse be.

Persze nyilván megkérdezem magamtól, hogy miért barátkozom ilyen lányokkal. Amúgy nagyon kedves, csupaszív, csupaszáj,  - de hogy érdemben egyetlen szót sem lehet beszélgetni vele, az nagyon kiborított. Nem akartam semmi komolyat. Könyvekről. Társadalomról. Semmi atomfizika (pedig mint tudjátok, az az egyik erősségem). De azok a lányok, akikkel ilyesmiről is lehetne beszélgetni, sosem jönnének el velem három napra sehová sem. Biztosan nekik vannak más barátaik is. Vagy nincsenek, de engem sekélyesnek és harsánynak unalmasnak találnak. Tudom, embert barátjáról. És hogy nyilván én vagyok nagyon fura. De annyira vágynék olyan (régi) barátokra, akikkel nem gond akár egy szobában aludni (sem) és értelmesen lehet beszélgetni és ráérnek időnként, nem csak fényévente egyszer. Vagy csak képzelem, hogy ilyen barátai rajtam kívül mindenkinek vannak? Mert azt képzelem, hogy másoknak nem jelent gondot, hogy leakasszanak a szögről időnként egy kedves, okos, velük jól harmonizáló útitársat egy hosszú hétvégére. A lányt továbbra is kedvelem. Még csak azt sem mondom, hogy sosem mennék vele többé sehová - a Tiszához mennék én az ördöggel is. Miért nincs nekem néhány jófej lánytestvérem? Érzem, hogy gonosz vagyok és sajnálom. Vissza az alapokhoz!

2021. június 16., szerda

Aki meséken nőtt fel - avagy lassan kivezetnek a varázsvilágból

én: szia! viszem anyukámat, délután jövünk

P.: oké... minden rendben volt, sétáltunk egyet az erdőben, jó kedvű, itt a táskája összekészítve

én: remélem, nincs benne semmi fontos dolog

P.: persze, semmi... van benne papírzsebkendő, kis palack víz, pénztárca, csak egy kis aprót tettem bele, napkalap...

én: szuper! ez így nagyon jól hangzik! az iratai?

P.: itt vannak, tessék

én: köszönöm

P.: ja, és a táskájába, ide az első zsebbe tettem egy makkot

én: oké, nagyszerű, ha szükség lesz rá, használni fogjuk, délután jövünk!

(ELTELIK A NAP)

én: megjöttünk!

P.: minden rendben volt?

én: persze! szerencsére nálam mindig van több maszk, mert különben nem tudtunk volna bemenni

P.: de hát tettem a táskájába

én: nem találtam, csak papírzsebkendőt, kis palack vizet, pénztárcát

P.: mondtam, hogy itt van a kis zsebben

én: a makk mellett? ott nem néztem

P.: milyen makk?

én: a varázsmakk, amit szedtetek az erdőben és idetetted kabalának

P.: varázsmakk?

én: mit tettél a kis zsebbe?

P.: maszkot, hogyha szükség lenne rá

én: jaaaa, hogy maszkot! én úgy értettem, makkot

P.: miért adtam volna makkot?

én: kabalának, hogy ha bajban leszünk, fújjunk rá, és kibújik belőle a szellem, vagy ott terem egy tündér, ilyesmi...