2019. július 30., kedd

Fényűző részletek (1.)











mother of dragons

Persze, az túl könnyű sor lenne. Kikelnek, tüzet okádnak, szárnyra kapnak, megesznek néhány ellenséges hadsereget, esetleg hánynak attól is eleinte, de aztán megszokják. Vastag páncélzat, ijesztő küllem - majdnem életbiztosítás. Szemben azzal, hogy nincsenek sárkányaim, ellenben I'm the mother of teenagers.

A nyaralásról jobb nem beszélni. Amúgy szuper volt, állítólag élvezték is - csak a pofa, amit vágtak hozzá hat napig... nos, valami egészen mást sugallt... mondjuk színtiszta spleent, időnként gyilkos tűzzel felváltva. Mondjuk ha nem kaptak időben enni, ha már megint meg kellett nézni valamit, vagy ha fel kellett kelni időben. Nagyon örülök, hogy csecsemő korukban létrejött egy nagyon erős kötődésem irántuk, mert különben időnként veszélyes mozdulatokra ragadtatnám magam ellenük.

No de fátylat rá - hazaértünk, túléltük mind, bár én gerincben megroggyanva. Eléggé.

Ők azóta alszanak és a neten lógnak felváltva, körülbelül azonos időt töltve a kettővel - és ez a kettő szemernyi egyéb időt sem hagy nekik másra. Értem én, hogy mosni, teregetni nem annyira cool, de igényem lenne rá. Szóval, két napja se szó, se beszéd - aztán egyszer csak:

V.: elmehetek Szicíliába cserediáknak?
én: öhm... izé... Korzikára?
V.: nem, Szicíliába
én: úgy emlékeztem, franciául tanulsz
V.: igen, de ez az angolos csoport
én: már mindent értek (nem)
V.: akkor elmehetek?
én: hát, végül is...
V.: köszönöm! az olaszok jönnek előbb
én: húbasszus... akkor mostantól mindennap nagytakarítunk, hogy addigra elfogadható legyen a ház
V.: jó, majd segítek
én: hát, tiéd a nagy része - de majd segítek... és hol fog aludni?
V.: majd nálam
én: remélem, nagyon rokonszenves lesz (bakker, addigra muszáj megtanulnom olaszul, mert az elmúlt héten világossá vált, hogy már annyit sem tudok, mint rég, pedig rég sem tudtam valami jól)

Beleszerettem egy piros traktorba


Mondok néhány példát:
Marhatatár sós citrom, kapribogyó, wasabis majonéz
Panko morzsában sült zeller siracha majonézzel, reszelt tormával
Sóban sült karalábé quinoával, sós citrommal, korianderrel


A zellerről régóta tudom, hogy finom (mert egyszer annyira szerelmes voltam*, hogy még a zellert is hajlandó voltam megkóstolni - és a zeller úgy maradt, hogy még mindig dúl köztünk a szerelem).
De a karalábét nem szeretem. Vagyis csak nyersen, mert többnyire intenzív felmosórongyízt vélek kiérezni a főtt karalábéból. Sőt, már a neve is kissé lábszagú. Mindezek ellenére egy ideje már kacérkodom vele, épp, mióta képes vagyok finom karalábélevest főzni. Oximoron - aztán mégis. És most megkóstoltam - el nem tudom képzelni, mi vitt rá, egyszerűen csak azt éreztem, hogy muszáj rendelnem sóban sült karalábét quinoával, sós citrommal, korianderrel - és nem tudtam eldönteni, hogy a zeller jobb-e vagy a karalábé. Őrület a köbön!


* akkor épp nem egy piros traktorba

2019. július 26., péntek

Egy gyors kérdés

Nem tudtok véletlenül valakit, akinek lenne kedve (és egyben módja) finanszírozni, hogy átlagosan havonta egy hetet Olaszországban tölthessek?

2019. július 25., csütörtök

Axiómám Rómából

Harminc méteres a sor a női vécé előtt. A. figyelmeztet, hogy a szállodáig nincs több ingyenes pisilési lehetőség. Nem élek vele - mondom. Tuti? - kérdezi. Aha... ha nagyon kell pisilnem, nem tudom kivárni, ha nem kell nagyon, nincs miért beállnom.

2019. július 21., vasárnap

Minden jó, ha a vége jó

sajnos ez a mondatocska nem tér ki arra a sajnálatos esetre, ha történetesen épp nem jó a vége valaminek... dühös, csalódott, szomorú nap volt (napok lesznek)

a baracklekvárok végül üvegbe záródtak, tizenkettő lett belőle (nem épp egy tucat, mert különbözőek) - valahogy ezzel kihúzzuk majd jövő nyárig

a születésnapokkal tarkított ebéd lezajlott:
zöldbableves idei babból (1670 Ft/kg)
marhapörkölt (római köménnyel csináltam, szinte más fűszerek* nélkül - isteni lett)
galuska (bolti - de nem árultam el)
uborkasaláta (a szomszéd** uborkájából)
Ferdinánd- a sütemény
kávé, ízlés szerint****


* a só nem fűszer, pirospaprika van még benne és kész
** épp válnak***, ezért hagynak a kertben rothadni mindent - igyekszem elkérni, még mielőtt
*** van, akinek a vasárnapi flexelés a gyógyír... miután elkértem a terményeit, nem mertem szólni, pedig olyan hangja volt, mintha fél méteren belül szállt volna fel-le egy repülő... úgy százszor
**** ristretto

2019. július 20., szombat

A háztartási helyzet fokozódik - de még mindig nem teljesen reménytelen

Ha valamire még annál is kevésbé volt szükségem, mint a sárgabarack-befőzésre, akkor az minimum egy liternyi cukorszirup feltakarítása másfél négyzetméternyi konyhakőről, valamint egy négyzetméternyi karamellizálódott barackos cukorszirup felvakargatása a kerámialapos tűzhelyről.

A holnapi ünnepi ebéd még csak fejben létezik, de örömmel konstatálom, hogy már ott is egyre egyszerűsödik.

Mára mindenesetre pizzát rendeltem ebédre, és úgy tűnik, abban tényleg jó vagyok.

egy kiragadott - (sajnos) teljesen releváns - mondat egy beszélgetésből

de szerencsére te nem vagy pszichológus, úgyhogy mondj már légy szíves végre valami értelmeset vagy használhatót is!

Amikor abszolváltam a nyaralás előtt megoldandó összes nagy feladatomat

és már csak egy vasárnapi ünnepi ebédet kell adnom két tortával nyolc főnek


akkor én


az utazás előtt két nappal


(amikor már tényleg semmi más dolgom nem lenne, mint mosni, teregetni, csomagolni)


átszólok a szomszédnak a kerítésen


hogy ne hagyja már


megrohadni


az összes


gyönyörű sárgabarackját a fán.



És sikerül elérnem, amit akarok.


Jaj, nem vagyok normális!

2019. július 18., csütörtök

Sajnálattal veszem tudomásul

hogy amint nem írok, akár tizedére is csappan a látogatottságom - ugyanakkor ez egy igen fontos hét a szakdolgozatom szempontjából - amit majd ha ténylegesen írni kezdek, jövök nyafogni bőven, de egyelőre anyagot gyűjtök, az pedig igencsak izgalmas. És nagyon fárasztó. Esténként úgy dőlök be az ágyba, mint egy darab kő. Nappal viszont vibrálva cikázok, kreativitásom és empátiám az egeket verdesi friss kis szakmai szárnyaival.