mother of dragons

Persze, az túl könnyű sor lenne. Kikelnek, tüzet okádnak, szárnyra kapnak, megesznek néhány ellenséges hadsereget, esetleg hánynak attól is eleinte, de aztán megszokják. Vastag páncélzat, ijesztő küllem - majdnem életbiztosítás. Szemben azzal, hogy nincsenek sárkányaim, ellenben I'm the mother of teenagers.

A nyaralásról jobb nem beszélni. Amúgy szuper volt, állítólag élvezték is - csak a pofa, amit vágtak hozzá hat napig... nos, valami egészen mást sugallt... mondjuk színtiszta spleent, időnként gyilkos tűzzel felváltva. Mondjuk ha nem kaptak időben enni, ha már megint meg kellett nézni valamit, vagy ha fel kellett kelni időben. Nagyon örülök, hogy csecsemő korukban létrejött egy nagyon erős kötődésem irántuk, mert különben időnként veszélyes mozdulatokra ragadtatnám magam ellenük.

No de fátylat rá - hazaértünk, túléltük mind, bár én gerincben megroggyanva. Eléggé.

Ők azóta alszanak és a neten lógnak felváltva, körülbelül azonos időt töltve a kettővel - és ez a kettő szemernyi egyéb időt sem hagy nekik másra. Értem én, hogy mosni, teregetni nem annyira cool, de igényem lenne rá. Szóval, két napja se szó, se beszéd - aztán egyszer csak:

V.: elmehetek Szicíliába cserediáknak?

én: öhm... izé... Korzikára?

V.: nem, Szicíliába

én: úgy emlékeztem, franciául tanulsz

V.: igen, de ez az angolos csoport

én: már mindent értek (nem)

V.: akkor elmehetek?

én: hát, végül is...

V.: köszönöm! az olaszok jönnek előbb

én: húbasszus... akkor mostantól mindennap nagytakarítunk, hogy addigra elfogadható legyen a ház

V.: jó, majd segítek

én: hát, tiéd a nagy része - de majd segítek... és hol fog aludni?

V.: majd nálam

én: remélem, nagyon rokonszenves lesz (bakker, addigra muszáj megtanulnom olaszul, mert az elmúlt héten világossá vált, hogy már annyit sem tudok, mint rég, pedig rég sem tudtam valami jól)