2013. december 1., vasárnap
A Függetlenedés Napjai
Nem, nem költöznek külön lakásba. Viszont süteményigényük kielégítésében már nem szorulnak ránk, ugyanis megtanultak a legcsekélyebb szülői (vagy egyéb felnőtt) közreműködés nélkül igazi süteményt sütni. Úgy ám! Pettson és Findus szakácskönyvéből nézték ki az almás, fahéjas, mandulás, tejszínhabos csodát és megsütötték tegnap, aztán közkívánatra újra ma is. Ma előrelátóan már dupla adagot készítettek, kihagyták a mandulát, mert az már elfogyott és nem hámozták meg hozzá az almát, valamint nagyobb darabokban is hagyták - mert unták hámozni és darabolni. Ezzel pedig ráléptek az önállósodás olyan útjára, amit a térképen kijelölt úthoz képest máris csak hozzávetőlegesen követnek - vagyis van esélyük rá, hogy hamarosan igazi, kreatív profikká váljanak a konyhában. A. és én a szánk szélét nyalogatva üdvözöltük a bátor kezdeményezést, majd annak illatos, finom eredményét is. (ja, és hiába tartottam egy kissé tőle, nem úszott a sütés után cukros tejszínhabban a konyha, vagyis abszolút támogatott a tevékenységük).
2013. november 29., péntek
most tört ki
egész héten tartotta magát, de most a bezárt ajtón keresztül is hallom, hogy zokog. azt mondja, semmi baja, hagyjuk békén, csak fáradt. nem hagyja magát megölelni. pont egy hete nem szoríthatta magához, pont egy hete aggódik érte.
Anyukám szerint sikeres vagyok
(hosszú beszélgetés arról, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen)
...
én: mert nekem sosem sikerül semmi
anyukám: jaj, ne légy már ilyen pesszimista!
én: nem vagyok pesszimista, ezek tények
anyukám: gondolj valamire, amit régen elterveztél és mára megvalósul
én: nincs semmi ilyesmi
anyukám: gyerekkorodban nem gondoltad, hogy ez meg az lesz?
én: de, mindenfélét gondoltam, csak semmi sem lett
anyukám: egészen biztos vagyok benne, hogy valami megvalósult
én: nem, semmi
anyukám: nem jut eszedbe semmi?
én: nem
anyukám: gondolkozz egy kicsit... mit akartál változtatni, ami sikerült?
én: nincs olyan, ami sikerült...
anyukám: egészen biztos vagyok benne, hogy fogsz találni ilyen dolgot
én: nem hiszem...
anyukám: gondolkozz egy kicsit!
én: az számít, hogy gyerekkoromban nagyon zavart, hogy nincs olló a konyhában és foggal kell feltépni a tejeszacskót, és...?
anyukám: ...foggal kellett kitépni? mindig késsel vágtuk le a csücskét...
én: nekem úgy kiömlött.... szóval, mindig foggal téptük ki, és én akkor elhatároztam, hogyha megnövök, és lesz saját konyhám, mindig lesz olló a konyhámban... és végül is tényleg van direkt konyhai ollónk... sőt fürdőszobai is...
anyukám: na látod! találtál valamit! ez is egy siker!
én: végül is... látod, hát, nagyjából ennyire vagyok képes...
anyukám: jaj, ne légy már megint ilyen pesszimista! mikor láthatod, hogy igenis megvalósulnak a terveid...
(Igen, én valóban nagyon pesszimista vagyok. Anyukám optimizmusa gyerekkoromtól megőrjít. Most viszont úgy látom, mégis el kéne tanulnom tőle, inkább legyek idegesítő, mint beteg, szerencsétlen nyomorék... na, ez volt az egyik próbálkozásom...)

Címkék:
család,
én,
ezaz,
gondolkodás,
gyógyulás,
régi,
sosem történik semmi,
új
2013. november 28., csütörtök
Szeretném deklarálni
hogy a világegyetem legeslegédesebb teremtményei a kisbabák (igen, egy hajszálnyival még a macskáknál is édesebbek). Ma ölben tarthattam egy háromhetes kisfiút - hát, legszívesebben azonnal elrohantam volna szülni egyet(kettőt) magunknak is. Kár, hogy erre így és már és most nincs lehetőség. Szerelembe esni egy pillanat műve volt.
2013. november 26., kedd
más volt az arca
ketten hívtak ma a cica miatt. az egyiket régebben találták, mint ahogy Ciróka elveszett, így azt csak telefonon megköszöntem. de a másik, az nagyon ráillett, viszonylag közel is volt. a gyerekek és A. papucsban rohantak el érte, hogy hazahozzák. aztán üres kézzel jöttek haza. nem ő volt? - kérdeztem szomorúan. biztos, hogy nem ő volt? nem - mondta V. megismerem. nagyon kedves cica volt, megsimogattuk. talán az volt, aki egyszer átjött hozzánk játszani. de nem olyan volt a szőre tapintása, más volt simogatni. a hangja is másmilyen volt. és egészen másképp is nézett rám... nem ő volt, ennek más volt az arca.
Vettem körzőt
Mi mást vettem volna? Rögtön kettőt is, egy nagyon egyszerűt és egy kicsit dizájnosabbat... mert az szebb... meg mert hátha a szebbel több kedve lesz körözni szerkeszteni. Erre azzal jött haza, hogy az iskolatáskája egy titkos zsebében, amibe már nagyon rég nem nézett bele, na, ott megtalálta a körzőt. Hogy az eredetit-e vagy a másodikat, nem tudom. Most akkor rám vár a nagyszerű feladat, hogy megtanítsam körzőt használni. Mert holnapután ismét dolgozatot írnak szerkesztésből. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a saját körzőjével nagyon jól tud szerkeszteni, és az előzőnél csakis a tanár úr vacak körzője volt a hibás ha ezúttal egy képességeinek megfelelő dolgozattal rukkolna elő.
2013. november 25., hétfő
van azért más is
úgy értem, más bajok.
végül is nem olyan vészes, csak Á. kapott hármast. matekból. igen. szerencsére nem ő volt a hibás. hanem? hanem a tanár (az áldott jó tanár úr), aki vacak körzőt adott neki. a tanár?????? hogyhogy már megint a tanár úr körzőjét használod, amikor nem rég (nem tudom, mikor, de a blogban a Szerintetek van körzője? című bejegyzést kell alapul venni, mert aznap) adtunk neked egy új körzőt. az már nincs meg (ezt nem hiszem el, ezt egyszerűen nem bírom elhinni, és még nem is szólt), de egyébként is vacak volt az is. mondja Á.
úgyhogy a Mikulás körzőt hoz majd neki, az hétszentség. többet. és csak azt. esetleg még radírt és vonalzót. ha nem az én gyerekem lenne, azt képzelném, sosem törődtek vele a szülei. sapkából a múlt héten hármat hagyott el, egy ma meglett. a vadonatúj negyvenes cipőjének a fűzője árvalányhajként terül szét a földön, ahol jár. nem ő a hibás persze ebben sem, hanem az, hogy nem lehetett bekötni (mert???? - mert nehéz, mondja), így szétjött. úgy értem, ezer szálra.
nem vállal valamelyikőtök bérnevelést? fizetni mondjuk nem tudnék érte, mert szeptember óta még egy kanyit sem utalt az oep (a munkahelyem szerint azért, mert túl bonyolult a tb-nek, hogy kórházban és itthon is voltam beteg), de valahogy megegyezünk.... mondjuk kiválogatok egy vagonnyi összeöntött babot, borsót és lencsét. tudom, hogy macerás és sokáig tart, de legalább lesz látható eredménye.

minden semmi
igazából nem mondom, hogy minden megtehetőt megtettem, hiszen nem dobtam be minden postaládába és nem csengettem be mindenüvé, de bementem minden környéki kisboltba kérdezősködni, és kiragasztottam újabb hetven macskakereső cédulát oszlopokra, boltokba (megengedték!), és elküldtem az iskolás meg a volt ovis levlistára is, mert azok a közelben laknak, ma tizenegytől fél háromig talpaltam - szerencsére a séta, mint gyógymód elő van írva számomra, előtte még úszni is voltam, szeptember óta most először - de nincs semmi hír, akikkel beszéltem, nem látták, én hiába hívogattam, és olyan szomorú még az első havas nap is (egyébként nagyon jót sétáltam ám, eleinte fáztam, mint egy kutya, de aztán akklimatizálódtam és amikor épp nem arra gondoltam, hogy azért rovom az utcákat, mert elveszett a cicánk, akkor még énekelgettem is - nálunk néptelenek az utcák, úgyhogy nem néznek emiatt hülyének, de ha igen, az sem zavar). de azért úgy érzem, járna nekem, hogy a sors megjutalmazzon az erőfeszítéseimért - mondjuk a vörös kiscicánkkal pont kiegyeznék, mint méltó jutalom.
gondolom, hogy másoknak, akiknek nem szívügye a macskaügy, kezd így unalmassá válni a blog, de úgy tűnik, így végre választ kaptam arra a kérdésre is, hogy kinek írom vajon a blogot, az olvasóknak-e vagy magamnak - és úgy tűnik, az önzés a győztes, a magam kedve, aki pedig unja a cicamentesség miatti (remélem, nem túl hosszú) kálváriát, majd továbblapoz más, boldogabb blogokra.

2013. november 24., vasárnap
meg tud szakadni
a szív egy macskáért
ha nem látják a gyerekek, simán elbőgöm magam
ha V. sír, vigasztalom, remélem, elhiszi
sokszor kiviszem a szemetet, hogy kimehessek az esőbe is hívogatni, hátha
tudom, hogy esőben senki sem megy ki szívesen, a cica sem
szívszorító kinézni az ablakon és látni, hogy nem mászkál itt
pocsék a konyhában felhalmozott macskaeledelekre nézni
utálom, hogy esős hideg van, mert nehezebb így keresni
imádkozom, hogy nehogy meghalva találja valahol az út mentén valamelyikünk
nem beszélünk róla folyton, de olyan gyászos csend van
akkor is, amikor épp filmet nézünk, hogy eltereljük a figyelmünket
(ez a legyetek jók, ha tudtok című film, amiről azt hittem, jó lesz - hát, katasztrófa)
éjjel is kinézek az ablakon, hátha meglátom
nem tudunk állandóan kinézgelődni mégsem - lehet, hogy járt már erre az elmúlt három napban és nem vettük észre - nagyon rossz erre gondolni
borzasztó elképzelni, hogy ázik, fázik, éhezik valahol
még borzasztóbb, hogy esetleg már nem
remélem, valakinél van, aki eteti, szereti, kedves hozzá
remélem, hazajön, hazahozzák vagy megtaláljuk épségben
a fekete cica azóta bejár megint (igen, ő nyertese az ügynek)
lehet, hogy ő tudja, hol van a kicsi, mi van a vele - nem tudja elmondani
mélységes mély szomorúság van, reménykedést mondunk mind egymásnak és reménykedünk és hiszünk benne, hogy hazajön, de összeszorul a gyomrom a hiánya miatt, nem kevésbé V. szívet tépő sírásai miatt
nincs olyan, hogy csak egy macska, meg hogy a macskákról tudható, hogy ilyenek , hogy kóborolnak, szabadon élnek
nem kéne sosem kutya, biztosan azok is jófejek, meg minden, de egy macskát nem lehet pótolni semmivel, még egy másik macskával sem
V.-nek egy hatalmas, mindentudó macskakönyvet, egy macskaenciklopédiát hozna a Mikulás, de ha nem kerül elő a cica, én ugyan nem merem odaadni neki, hogy azon is sírjon
legszívesebben becsöngetnék minden házba, riadóztatnám a környék lakóit, hogy vegyenek esőkabátot és uccu, nézzenek széjjel, mert az nem lehet, hogy három napja elveszett a cicánk és senki sem tud róla semmit
sokan azt gondolják, örüljek, hogy nincs nagyobb bajunk (minden nem létező bajnak örülök egyébként) de a fájdalom nem fajtaspecifikus, más a fülbevalójáért zokog vagy egy elmaradt nyaralásért, én szívesen adnék ékszert (nincs, mert nem érdekelnek, de ha lenne) vagy akár nyaralást is, ha meglenne a cicánk
ha azt mondaná valaki, hogy visszakapjuk a macskát, ha törlöm a teljes blogot, törölném. sajnálnám, hogy elvész, de inkább kezdeném előről.
ó, tudom, micsoda ostoba alku, de hülye gondolatokkal teljesen teli vagyok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)