minden semmi

igazából nem mondom, hogy minden megtehetőt megtettem, hiszen nem dobtam be minden postaládába és nem csengettem be mindenüvé, de bementem minden környéki kisboltba kérdezősködni, és kiragasztottam újabb hetven macskakereső cédulát oszlopokra, boltokba (megengedték!), és elküldtem az iskolás meg a volt ovis levlistára is, mert azok a közelben laknak, ma tizenegytől fél háromig talpaltam - szerencsére a séta, mint gyógymód elő van írva számomra, előtte még úszni is voltam, szeptember óta most először - de nincs semmi hír, akikkel beszéltem, nem látták, én hiába hívogattam, és olyan szomorú még az első havas nap is (egyébként nagyon jót sétáltam ám, eleinte fáztam, mint egy kutya, de aztán akklimatizálódtam és amikor épp nem arra gondoltam, hogy azért rovom az utcákat, mert elveszett a cicánk, akkor még énekelgettem is - nálunk néptelenek az utcák, úgyhogy nem néznek emiatt hülyének, de ha igen, az sem zavar). de azért úgy érzem, járna nekem, hogy a sors megjutalmazzon az erőfeszítéseimért - mondjuk a vörös kiscicánkkal pont kiegyeznék, mint méltó jutalom.

gondolom, hogy másoknak, akiknek nem szívügye a macskaügy, kezd így unalmassá válni a blog, de úgy tűnik, így végre választ kaptam arra a kérdésre is, hogy kinek írom vajon a blogot, az olvasóknak-e vagy magamnak - és úgy tűnik, az önzés a győztes, a magam kedve, aki pedig unja a cicamentesség miatti (remélem, nem túl hosszú) kálváriát, majd továbblapoz más, boldogabb blogokra.