2013. február 1., péntek

Hatalmas testű, túl fiatal nő okozott riadalmat egy kisvárosi second hand ruhaboltban

Szeretek turkálókban turkálni, mert sokszor egyedi, sőt, kifejezetten különleges holmikat találok, vagy csak kényelmeseket meg hordhatókat. És különösen szeretek bemenni a vidéki városok turkálóiba, mert egyrészt többnyire olcsóbbak, mint a fővárosiak, másrészt valahogy azokban többször maradnak meg a nekem tetsző, másoknak meg tök hordhatatlannak tűnő izgalmas cuccok. Amúgy semmi kirívó nincs az öltözködésemben, többnyire farmert hordok pólóval, pulóverrel, blézerrel, sállal, szemüveggel, örömmel.

Szóval, tegnap is bementem egy helyre, körülnézni. A hely kicsi volt, zsúfolt, inkább lerakatra hasonlított, mint kirakatra, ráadásul a ruhákra tűzött cédulákat nézve az árszintet monopol módon magasan határozták meg - de mivel volt még időm a dolgom kezdetéig, úgy gondoltam, ott ütöm el. Köszöntem, és mivel korán volt még, megkérdeztem, jöhetek-e (nyitva volt az ajtó, de a zárva tábla lógott rajta). Mehettem, csak kint felejtődött a tábla, nyitva vannak.  Ketten voltak a kisboltban, pakoltak szorgosan. Egy hatvan körüli narancssárgára festett hajú nő, gondolom, a tulaj, és egy ősz hajú, akit így szólított: nénje.

Néztem is tehát a felakasztott holmikat, meg végig is fogdostam őket, mert van olyan undok tapintású anyag, amit gyönyörű színnel vagy mintával sem vennék meg soha - de olyan is, aminek a színét vagy mintáját elnézően kezelem a bőrömet kényeztető finom simogatás miatt. Szóval, nézegettem, kiszemeltem, kiemeltem, visszaakasztottam a ruhákat, a nők meg pakoltak. Aztán egyszer csak odajött hozzám a narancshajú, és azt mondta: azokat teljesen felesleges levennie, kicsik azok magának! Mondtam, hogy köszönöm, egyelőre csak nézegetem a ruhákat, és szerencsére a kicsiket is jól látom. És nagyjából tudom is, mekkora ruhákat hordok. De nem tágított: nézze, vannak nagyobb ruháink is!

Nézze, ez milyen nagy! - ajánlott egy okkersárga horgolt, műselyemmel bélelt nehéz kabátot. Nos, a horgolt cuccokkal szembeni ellenérzésemet talán már taglaltam a múltkoriban - és akkor most időt szakítok arra is, hogy elmondjam: mustár- vagy okkersárga cuccokat sem hordok. Én nem mondom, hogy azok egzaktul csúnya színek, mert igazából olyan nincs, például a mustár elég szép mustársárgán, és egy valódi okker sem viselhetne hozzá jobban illő színt, mint az okkersárga, de azt állítom, hogy én bizonyos színű holmikban egzaktul nagyon rusnya vagyok. Persze finomíthatom azzal, hogy ezek nem állnak jól nekem, de igazából nem, ezek egyszerűen pocsékul állnak.

Megköszöntem tehát, de nem kértem az okkersárga borzalmat. A hölgy nem tágított: érkeztek nagy méretű blúzok is! Köszönöm, nem szeretnék nagy blúzokat nézegetni - mondtam szomorúan. De a nő bevadult. Egyre húzta elő a zsabósabbnál zsabósabb blúzokat, fodor a mellen, fodor végig nyaktól lábig... de az okkersárga horgolt kabátokon kívül zsabós nejlonblúzokat sem hordok. Valószínűleg jól sem állna, de annyira viszolygok is tőle, hogy nem próbálom ki élesben. Visszautasítottam tehát ezt is és megkezdtem a lassú visszavonulást. De immár ketten támadtak, a nő és az idős nénje. Mögém álltak és kórusban kántálták: kicsi lesz az magának! Mutatok nagyobbat! Nénje, hozza csak elő azt a hatalmas blúzt! És előrántottak néhány akkorát, ami a rajtam lévő télikabátra fölvéve is lötyögött volna. Köszönöm, nem is magamnak nézek ruhát - jutott eszembe a mentőmondat - a lányomnak nézelődök. Erre lehanyatlott a hatalmas csúf ruhadarabokat tartó karjuk és azt mondta döbbenten a nénje: na, ne mondja már, hogy a lányának, fiatal azért még ahhoz! Van lányom - mondtam büszkén - és köszönöm, sosem a nagy ruhákat keresem. Hanem milyeneket? - kérdezte a rikító hajú agresszíven. Mindig csak a szépeket - mondtam.

Azt hiszem, sikerült megbántanom őket, mert a fiatalabbik még utánam jött, hogy higgyem el, a vevői mindig nagyon dicsérik az áruját, hogy a városban ezek a legszebbek. És biztosan a legnagyobbak is - kiáltottam még vissza menekültömben udvariasan. Az ízlések különbözőek lehetnek ugyan, de a pofonok eléggé hasonlóak.

2013. január 31., csütörtök

Belső átalakítás miatt zárva

Gondolom, ismeritek azt a jelenséget, amikor valaki le akar fényképezni benneteket (sőt, akár ti magatok is akarjátok, hogy valaki lefényképezzen benneteket), bátran odanéztek, szépen mosolyogtok - aztán a fényképen mégis csukott szemmel, vagy legalábbis leeresztett szemhéjjal szerepeltek. Mert nem lehet annyi ideig pislogás nélkül, nyitott szemmel kibírni. És persze szemből süt a nap.

A minap egy korántsem napfényes rendezvényen több tucat fénykép is készült a társaságról, többek közt rólam is. Semmi kötelező odanézéses frusztráció nem volt, csak a színtiszta spontaneitás. Azt sem tudtam, hogy fotóznak. Többnyire épp beszélek valakivel, élénken gesztikulálok, a mimikám is azt mutatja, hogy ébren vagyok. De a képek többségén szemem csukva van. A közel húsz képből, amin rajta vagyok, csak egyetlen egy olyan van, amin nyitott szemmel látszom. A képen szereplő  többi ember esetében ez az arány nagyjából fordított.

Azt hiszem, kénytelen leszek felülvizsgálni a nyitva tartási szokásaimat.

2013. január 30., szerda

Kvízjáték kalandoroknak

1. Ön szerint hová tervezték egy fővárosi kórház gyógytornatermét?
a) az alagsorba, hogy érezzék a betegek, ennél lejjebb már nem csúszhatnak
b) a földszintre, ahová könnyű besétálni, sőt begurulni is
c) a hatodikra, mert valami énekes is megmondta, hogy mindig magasabbra


2. Ha a hatodikon lenne a gyógytornaterem, hogyan lehetne feljutni?
a) tűzoltórúdon, ami felfelé is mászható (bár nem könnyű - de ugye torna)
b) lenne végig lépcső
c) lift is lenne (de csak a másik lépcsőházban)


3. Amennyiben valaki megtudná, hogy a másik lépcsőházban van lift, meddig kéne azzal utaznia, hogy a gyógytornaterembe jusson?
a) ha egyszer a hatodikon van, nyilván a hatodikig
b) az ötödikig
c) felesleges lenne beszállni, nincs átjárás a két épület közt


4. A földszinti információs pultnál vajon mit felel a recepciós erre a kérdésre: itt kell felmennem a hatodikra a gyógytornához?
a) igen
b) igen, de bonyolult odajutni, engedje, hogy elmagyarázzam
c) nem, dehogy!


5. Ha valaki felment az egyik épületben az ötödikig a lifttel, mit tegyen a továbbiakban, ha még mindig a gyógytornát keresi?
a) kövesse a liftajtótól a "Gyógytorna" feliratot és az élénk színű nyilakat
b) forduljon vissza a földszintre
c) másszon fel a hatodikra, ahová a "kazánház" felirat mutat


6. Amennyiben valaki a teljesen valószínűtlen kazánházi túrát választotta, mit talál, amikor a hatodikra ér?
a) a kazánházat - ki is volt írva
b) a gyógytornát - azt mondták, a hatodikon van
c) huhogó és visongó szellemeket a padláson


7. Mit tegyünk tehát a hatodikon?
a) vissza kell fordulni és game over, hiszen ki van írva, hogy "Bemenni tilos"
b) lehet, hogy tilos, de nyitva van az ajtó - nem vagyok köteles tudni olvasni
c) érdemes kopogni és ezt kiabálni "hahó! van itt valaki????"


8. Ha szemérmetlenül felvállaltuk az analfabetizmust és belépünk az ajtón, hol találjuk magunkat?
a) hurrá! itt ez a gyógytornaterem!
b) a kazánházat sok csővel, zegzugos terekkel, vaslépcsőkkel
c) rejtett bálterem a operabál üldözöttjei számára


9. És most mit tegyünk?
a) másszunk fel-le néhány zegzugos vaslépcsőn, a satupad mellett jobbra
b) még mindig visszafordulhatunk, mielőtt elfog a fűtő!!!!
c) öltsünk jelmezt és türelmesen várjuk a konfitált libamájat salátaágyon


10. A vaslépcsőket és a zegzugokat követve majd elhagyva egy nyitott vasajtóhoz jutunk. Milyen felirat szerepel rajta?
a) Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
b) Gyógytornaterem
c) Az ajtó tűzbiztonsági okokból állandóan zárva tartandó!


11. Hajtson tovább a kíváncsiság, lépjünk be a nyitott vasajtón! Egy folyosóra értünk, ahol a szobák ajtaján a következő feliratokat találjuk:
a) kórházi informatika
b) melegítő konyha
c) hűtőkamrák


12. Lássuk meg, hogy a folyosónak zárt vége van! Menjünk el a végéig - ha már idáig eljöttünk. A csukott vasajtón a következő felirat áll:
a) mennyország - belépés csak hófehér ruhában!
b) gyógytorna
c) Fűtőpihenő - belépés csak fáradt fűtőknek!


Amennyiben Ön első nekifutásra a ccbacabbacab betűket jelölte meg, sajnos kizárom a játékból, mert nyilván csalt és már nem először jár itt! A többieknek javaslom, hogy képzeletben járják végig a helyes útvonalat, aztán tippeljenek tovább!

13. Vajon hányan járnak gyógytornára a beutaltak közül?
a) mindenki, hiszen így fognak meggyógyulni
b) nagyon sokan, hiszen a kórház egy központi, könnyen megközelíthető, barátságos pontján található
c) kevesen, többnyire olyanok, akiknek nincs rá nagy szükségük, hiszen helyén az eszük, a szívük is bátor, és ügyesen mozognak nehezített terepen is

13+1. Honnan merítette a játékos blogger a gyógytorna kvíz ötletét?
a) remek fantáziája van, kitalálta
b) hallotta valakitől, akinek nem hitt, de leírta a sztorit
c) beutalták és nem riadt vissza attól, hogy tűzön-vízen át oda is jusson

2013. január 29., kedd

Én is fura vagyok

A blogot olvasva némelyeknek talán úgy tűnhet, mintha én mindenkit nagyon furcsának látnék, ugyanakkor azt hinném, mintha én lennék az egyedüli furcsaságoktól mentes normálisság a világon. Nos, ez nemcsak hogy nincs így, de még csak nem is képzelem ezt. Persze, azt sem merném állítani, hogy a sok átlagos ilyen-olyan népségből én rívok ki egyedül a furaságaimmal, mert ez sem igaz. Tulajdonképpen egy tök átlagos lény vagyok. Csak néha furán öltözködöm, aztán pedig furán nézek. Nem mindenkire, csak arra, aki szemérmetlenül megbámul, mint például a földalattin az az öregember, aki szinte még a ruhámat is felhajtotta, hogy még alaposabban szemügyre vegyen. Hogy miért bámult úgy? Egyrészt nem tudom. Másrészt úgy sejtem, hogy a tavasz minden színét idéző pompám miatt. Amit nem a ruhámmal értem el, mert a cipőm fekete, a nadrágom fekete, a kabátom kabátszínű, a sapkám ma épp szőrös barna volt. Hozzá illő téglaszínű sállal és táskával. Bár van, aki szerint narancssárga. Hát, legyen. Akkor sötétnarancs, bordó mintával. Viszont mai rövid utam folyamán sikerült beszereznem hozzá egy élénkzöld gyorsszatyrot (tömve), meg egy kis  orgonalila hátizsákot (nem magamnak vettem). És azt még nem is látta a bácsi, hogy a kis lila hátizsákban két zöld pillangó van, meg egy napsárga művirágkoszorú, valamint húsz neonrózsaszín hajcsavaró. És még sütnöm is kell este. Mert V. farsangolni készül, loknis hajú, virágokkal telitűzdelt ikerlánynak öltözve.

2013. január 28., hétfő

A Hobbit - gasztronómiai újraértelmezés

ébresztőként: egy nagy bögre forró kakaó (még csukott szemmel az ágyban)
reggeli: egy nagy tányér tejes-mézes zabkása áfonyabefőttel
tízórai: két jóféle sajtos zsemle, egy meggyes párna, 0,5 liter áfonyaszörp
ebéd: leves, tészta, hús, savanyúság (nem tudom, mi volt, de mindmegette)
ebéd után: 0,5 liter áfonyaszörp
uzsonna: jaj, éhes vagyok! hoztál valamit?
vacsora1: egy nagy tányér rakott zöldbab
vacsora2 (közvetlenül vacsora1 után): kolbászos rántotta 3 tojásból, kenyérrel
vacsora után: fél liter tejes tea (egy szuszra)
vacsora után egy órával: mit lehet enni? ez mi volt? nem fagyi?

... és még nincs vége a napnak!
(149 cm, 35 kg)

A három kívánság (mese)

Egyszer volt, hol nem volt, élt három ember valahol Magyarországon. Szerettek horgászni, így kijártak a Dunához, hátha. Ültek a Duna partján, hallgattak nagyokat és mélyeket, lógatták a vízbe a botjukról lóbálódzó madzagot, rajta horoggal, csalival, meg még amit akartok, minden volt azon.

Ahogy így ülnek, üldögélnek a nagy szürke hallgatás közepette, érzi ám az egyik ember, hogy megrándul a botja. Nosza, nem rest, azt mondja, kapás van, fiúk, és megrántja a botot, szakszerűen persze, ahogy már azt a horgászok szokták, a másik kettő is feláll és találgat, hogy vajon mi lehet az és vajon mekkora lehet. Emeli az ember a botot, tekeri az orsót, feszül a damil, a társak összeszorítják az öklüket, úgy drukkolnak, hogy csak legyen valami, ami hazavihető, megsüthető, megehető, mert ha nem is szeretik nagyon a halat (a buták), de éhesek mégiscsak. Egy utolsó tekerés, egy emelintés, és megvan a hal. Aprócska ugyan, de fényes, mint a nap. Azt a mindenkit! - kiált fel egyszerre a másik kettő - csak nem kifogtad az aranyhalat? Az lesz az - mondja szomorúan a szerencsés horgász - más nem lehet, mert szinte világít, annyira aranylik a pikkelye - na de hát aprócska, mit kezdjünk vele? Valami barom beleejtette a vécébe, így kerülhetett a Dunába - véli egyikük. A másik meg hahotázva mondja: kívánj akkor, lássuk, teljesíti-e! Szégyelli a horgász a szerencsét, ami így bánt vele, ilyen nevetséges helyzetbe hozta, szabadulna a kis haltól mihamarabb. Ahogy akasztja le a horogról a kis csillámló testet, egyszer csak megszólal a hal:
- Üdvözöllek benneteket! Én a halkirály vagyok!
- Megszólalt a hal! - dermed meg a szerencsés horgász.
- Mint a mesében! - hűl el a társa.
- Megbolondultam? - fogja a fejét a harmadik.
- Ne féljetek tőlem! - rendelkezik fennhangon a halkirály. A horgászok szólni úgysem tudnak, hallgatják hát, mit mond még. És a hal valóban folytatja tovább:
- Végigjárom a vizeket, uralkodásom minden színterét, így jutottam el ide a Dunába. Ha elengedtek - és miért ne engednétek? hiszen a húsom kevés és ehetetlen - kívánhattok valamit magatoknak. Hárman vagytok, mindhárman kívánjatok egyet-egyet és én lehetőségeim szerint teljesítem a vágyaitokat! De vigyázzatok, mert a levegőn csak néhány percig maradok életben, sietnetek kell a kívánságaitokkal! Mondjátok el sorban, és ha ígéritek, hogy visszadobtok, a kívánságaitok teljesülni fognak - hacsak nem kívántok teljességgel lehetetlent!
- Megígérjük, persze! De mit kívánjunk? Mit kívánjunk? - töprengenek a horgászok. Mindenki csak egyet kívánhat, gyorsan kell döntenünk, de jól kell döntenünk.
- Kívánjatok először ti, hadd gondolkodjam még! Öregebb embernek lassabban forog már az esze kereke - mondja a szerencsés horgász a társainak.
- Én szeretnék 150 évig élni! - mondja az egyik.
- Rendben! - mondja a hal - 150 évesen fogsz csak meghalni. Az első ember azonnal boldogan elsiet, át a rakpart autósorain - hisz élni fog, a hal megígérte.
- Én pedig addig szeretnék élni, hogy még az unokáim unokáinak az unokáit is lássam felnőni! - mondja a legfiatalabb - holott még gyermekei is csak néhány évesek.
- Teljesítve! - mondja a hal. Mostantól halálos betegség, baleset téged sem érhet!
- Köszönöm! - mondja a második ember, és próbaképp gyalog gázol át a Duna medrén a túlpartra - és valóban, épen és egészségesen jön ki a pesti oldalon.
- Hát te, szerencsés horgász, mit kívánsz tőlem? - kérdi a hal a harmadikat.
- Én nem vagyok olyan telhetetlen, mint a társaim, öreg is vagyok már, családot sem alapítottam, én csak azt szeretném megélni, hogy befejezzék Budapesten azokat az építkezéseket, amelyeket már elkezdtek, legyen újra járható minden évek óta lezárt út, és esetleg javítsák ki a világháborúkban rég megsérült épületeket, utakat - szeretném egyszer életemben épnek, szépnek látni Budapestet!
- Lehetetlent kívánsz tőlem! - mondja szomorúan a halkirály, még könnyek is gördültek a szeméből szomorúságában, pedig a halaknál az nem szokás. Nincs az a pénz és nincs az az idő, amiből a kívánságod teljesíthető lenne. Sajnos, ezt nem tudom megtenni! Gondolom, így vissza sem eresztesz a vízbe!
- Visszaeresztelek, mi egyebet kezdhetnék veled? Isten áldjon, halkirály!
Azzal az öreg horgász, a szerencsés, aki az aranyos halkirályt kifogta, csendesen visszaeresztette a halat a Dunába, ő pedig leült a partra, és bánatosan nézte a vizet. Elúszott a hal, elúszott a kívánság, Budapest maradt feltúrt, romos és átláthatatlan.

2013. január 27., vasárnap

A máj a skála két végén

Á. a vasárnapi második vacsoráját követően úgy dübörög le a konyhába, mint egy gyorsvonat:
- mi ez a jó illat? mit főzöl? kaphatok?
- májat készítek holnapra apának
- fúúúúúúj, utálom a májat!
- és mit utálsz rajta, ha sosem kóstolod meg?
- a szagát!

A legegyszerűbb édesség

Natúr görög joghurtot (ha nevesíteni akarom, nálunk Zott, mert azt árulnak errefelé) belekanalazunk nagykanállal egy tálkába. Ízlésesen a tetejére halmozunk a nyáron eltett őszibaracklekvárból, vagy áfonyabefőttből, vagy ribizliből, (OK, nyáron ezekért dolgozni kell), esetleg valami másból, amit nem is mi tettünk el. Vagy mélyhűtött gyümölcsből. Körülbelül addig esszük, míg csak van belőle.

IQ

N. nagyon büszkén hirdeti a facebook oldalán, hogy 110 az IQ-ja. N. ismeri az IQ rövidítést, talán még a két betű feloldását is, hogy aszondja intelligence quotient. Talált is egy netes oldalt, ahol megmérték neki. Ha ábrázolták is, N. jól láthatta, majdnem a csúcson áll. Így aztán a kapott értéket nagy mellénnyel kiposztolta a fb oldalára. És mindennapi lájkjai mellékleteként mindig emlegeti is a híres száztízet. Csak azt nem tudja, hogy ez nem az a dolog, és hát nem is az a magasság, amivel kérkedni lehetne abban a körben, ahol ő dicsekedni szeretne. Mert abban a körben az emberek nem annyira az adottságaikkal, mint inkább a konkrét a teljesítményükkel villognak, ha már egyáltalán. És nem a fb-on. Nem tudjuk, pontosan mit mér az IQ, de azt tudjuk, hogy amit mér, azt elég pontosan teszi.

(És egy fikarcnyit sem érdekelne N., sem az ő fészbukos posztjai, sem az ő IQ-ja, ha nem N. lenne V. napközis nénije, és nem tépnénk naponta a hajunkat azon, hogy N. kijavította V. fogalmazását - rosszul. Benne hagyta a hibák jó részét, de összepirosozta a V. által jól írt, de N. által nem jól ismert dolgokat. És ha nem N. lenne az, aki szerint az 1, 2, 3... sorozat a továbbiakban kizárólag a egyféleképpen folytatható, ha nem ő állítaná, hogy a kakukktojásos feladatot V. csak akkor oldja meg jól, ha úgy oldja meg, ahogy N. tudja és kizárólag egyféleképp lehet, és ha nem N. nyomná le a gyerekek torkán az ételt hányásig, mert az ebédet meg kell enni, és ha nem N. szólna be folyton folyvást mindenért...)

2013. január 26., szombat

Hány évesnek nézhet a fiam?

Tegnapi beszélgetés:

én: mi volt ma a suliban?
Á.: semmi
én: és milyen az új tanár?
Á.: milyen új tanár?????
én: tudod, aki eddig sosem volt, a múlt héten pedig még beteg volt...
Á.: jaaaa, az!
én: az
Á.: végül is eléggé kedves, csak nagyon öreg!
én: nagyon öreg????????
Á.: igen, nálad legalább tizenöt-húsz évvel idősebb!
én: hát, akkor tényleg vénnek kell lennie...

(Aztán hazajöttünk, és én hitetlenségemben megnéztem a neten: a tanárnő ma is aktívan sportol, ez látszik is rajta, karcsú, sportos, mosolygós fiatal csaj. Tavalyi képek. Mondjuk, a múlt héten beteg volt, lehet, hogy fertőző pluszéveket kapott?)