N. nagyon büszkén hirdeti a facebook oldalán, hogy 110 az IQ-ja. N. ismeri az IQ rövidítést, talán még a két betű feloldását is, hogy aszondja intelligence quotient. Talált is egy netes oldalt, ahol megmérték neki. Ha ábrázolták is, N. jól láthatta, majdnem a csúcson áll. Így aztán a kapott értéket nagy mellénnyel kiposztolta a fb oldalára. És mindennapi lájkjai mellékleteként mindig emlegeti is a híres száztízet. Csak azt nem tudja, hogy ez nem az a dolog, és hát nem is az a magasság, amivel kérkedni lehetne abban a körben, ahol ő dicsekedni szeretne. Mert abban a körben az emberek nem annyira az adottságaikkal, mint inkább a konkrét a teljesítményükkel villognak, ha már egyáltalán. És nem a fb-on. Nem tudjuk, pontosan mit mér az IQ, de azt tudjuk, hogy amit mér, azt elég pontosan teszi.
(És egy fikarcnyit sem érdekelne N., sem az ő fészbukos posztjai, sem az ő IQ-ja, ha nem N. lenne V. napközis nénije, és nem tépnénk naponta a hajunkat azon, hogy N. kijavította V. fogalmazását - rosszul. Benne hagyta a hibák jó részét, de összepirosozta a V. által jól írt, de N. által nem jól ismert dolgokat. És ha nem N. lenne az, aki szerint az 1, 2, 3... sorozat a továbbiakban kizárólag a egyféleképpen folytatható, ha nem ő állítaná, hogy a kakukktojásos feladatot V. csak akkor oldja meg jól, ha úgy oldja meg, ahogy N. tudja és kizárólag egyféleképp lehet, és ha nem N. nyomná le a gyerekek torkán az ételt hányásig, mert az ebédet meg kell enni, és ha nem N. szólna be folyton folyvást mindenért...)
Törölni.
VálaszTörlésCsak, hogy ne kelljen rajta bosszankodni.
nem a fb oldalán tépem a hajam naponta, hanem a napi iskolai hülyeségein - törölném szívesen, de nem én vagyok az igazgató :D
Törlés...és nincs több napközis? Másik csoportban?
Törlésez az ő osztályáé - persze, kiírathatnánk, hazajárhatna ebéd után, de jobb, ha ott van, míg dolgozunk
TörlésJaj.
Törlés