Vonatozós, vásárlós

Rendet tett

Reggel a vasútállomáson egy jól öltözött öregember a fényesre suvickolt hegyes orrú, fekete cipőjének az orrával zúzott bazalt köveket túrt ki a peron betonkerítése melletti avarral borított, kissé szemetes rézsűből. A kitúrt köveket egymás mellé rendezte a peron aszfaltján, majd sorban a sínekre, illetve a töltéskövek közé rúgta őket. Nem kis zajjal járt, de a várakozók mind egyetlen szó nélkül hagyták a bácsit játszani.


Telefon

Először a nap folyamán akkor ejtettem le a telefonomat, mikor a halk és szelíd vonatom helyett, amire vártam, egy hangos, erőszakos, ellenszenves példány vágtatott át az állomáson. Gyorsan meg kellett néznem ugyanis, mennyi az idő. Annyi volt. Aztán - kissé késve és lihegve -  megjött az én szelíd, jó haverom is. Másodjára akkor ejtettem le a telefont, amikor a felszállást követő kabátlevétellel pontosan egy időben jelent meg a kalauz, hogy a jegyeket ellenőrizze. A telefon, ami eredetileg a nadrágzsebemben volt, de a vetkőzéskor a kabát hajtókáján rögzített fülhallgatóval kirántottam a zsebemből,  mintegy 5 méterre csúszott el tőlem a vonat padlóján a csizmás és bakancsos lábak között. A bérlet bemutatását követően a lábbelik mellett csúszva összeszedtem. A telefon harmadjára az utazás végén esett le, nem is akárhová: épp két ülés közé. Szerencsére simán, döccenés nélkül siklott be a vonat a végállomásra, így a telefon a két ülés közti lyuknál maradt és nem csúszott tovább egyik ülés alá sem. Egy félhangos "na, basszus, már csak ez hiányzott ma" után azonnal az ülések mellé térdeltem, két kézzel utánanyúltam, és óvatosan kiédesgettem a résből. Ha csak két centit is odébb csusszan, onnan már nem tudtam volna kiszedni. A buszról leszálltomban ismét leesett, nem a kerekek alá, csak a sárba. Az irodáig aztán a belső zsebemben őriztem, gondosan bezippzárazva. És mielőtt a mosdóba mentem volna, kitettem az asztalomra.


A boltban

Délelőtt A. szólt a csevegőprogramon, hogy kinézett magának valamit. Egy számítógép-tartozékot. És hogy micsoda szerencse, a bolt itt van a munkahelyem közelében. Két izé is van épp raktáron, az egyiket hozzam el. Térképen közel van. Térképen tényleg néhány centi, ha kicsinyítem a képet, még rövidebb. Élőben azonban kénytelen voltam minden rövidítés nélkül az 1:1 arányt követni. Elsétáltam ebédszünetben. Az utcai hőmérős óra 15 fokot mutatott. Kellemes sétámat követően nyomasztó helyre jutottam. Ritkán járok olyan boltban, ahol a termékek kevesebb, mint 1%-ról sejtem csak, hogy mi lehet. És többnyire el tudom mondani, mit szeretnék. Itt kiraktam magam elé a pultra az A. által diktált, számomra értelmetlen, hosszú betű- és számkombinációt tartalmazó sárga cédulát, és némán vártam. Magamban pedig nagyon izgultam, nehogy kérdezzen valamit az elárusító srác. Mert sem azt nem értettem, amit egymás közt beszéltek, sem a többi vásárló szavait. Nem meglepő módon mind férfi volt. Amit végül is kérdezett, azt értettem - hogy kinek írhatja a számlát. Mégis elrontottam a nevet és a címet is. Majd helyesbítettem, és A. nevére írattam a kütyüt. És elhatároztam, hogy ha csak tehetem, nem küldöm el őt ruhát venni, sem egyéb nem számítógépes cuccokat, mert tényleg rossz ufónak lenni az ellenséges polcok közt.

Durva

Gyerekkoromban irigyeltem azokat a gyerekeket, akiknek elváltak a szülei. Még egy kicsit náluk is jobban azokat a gyerekeket irigyeltem, akiknek meghalt az apjuk.

Gyerekkoromban nem irigyeltem azokat a gyerekeket, akik szerették az apjukat, sem azokat, akik megbíztak az apjukban. Mert ezek a lehetőségek gyerekként fel sem merültek bennem.

Tegnap ismét előjöttek ezek a dolgok, pedig hosszú ideje már nagyon igyekeztem megfeledkezni róluk. Egyrészt, mert szerettem volna, hogy a gyerekeim szerethessék a nagypapájukat, mert azt gondoltam, minden gyereknek jár a normális család. Szeretik. Másrészt azért, mert a génkészletem fele tőle van, és nem akarom pont felerészt utálni magam. Remélem, sikerül legalább egy részével másképp gazdálkodnom.

Fejlesztők figyelmébe

Értem én, hogy a fejlesztő fejleszt. Értem, hogy az a dolga. Értem, hogy az élteti. Értem, hogy a fejlesztés maga jelenti a fejlesztő létjogosultságát. Értem. És nem vagyok ellene a változásoknak. Sőt. Sok tekintetben nagyon is változáspárti vagyok. Hogy mást ne mondjak, többek közt abból élek, hogy figyelemmel követek változásokat és változástalanságokat, és ezeket megpróbálom harmóniába rendezni egymással. Változtatások útján. Úgyhogy tényleg, igazán, komolyan mondom, hogy értem, hogy fejleszteni kell.

De talán nem lenne muszáj ész nélkül. És nem lenne muszáj l'art pour l'art sem. Fejleszteni biztosan érdekes és jó, biztosan benne van a próbálkozás és az újat létrehozás gyönyöre. De talán nem lenne muszáj minden létrehozott új dolgot ráoktrojálni a felhasználóra. Függetlenül attól, hogy az adott fejlesztés valóban jó-e, hasznos-e, szükséges-e. Hogy okoz-e - ha gyönyört nem is - de legalább örömöt a felhasználónak is. Aki mezei. Aki másban lel gyönyört és örömöt, ezt csak használni szeretné. Lehetőleg hosszan ugyanazt. Ami ugyanúgy is nézne ki hosszan. Nem kéne mindennap újratanulni, mert a mezei felhasználó más dolgokkal foglalkozik nap mint nap, más dolgokat szeretne újratanulni, mert más dolog érdekli és élteti. Ezt csak felhasználni szeretné.

Hoznék egy jól érthető példát. Például az autók azok elég régi dolgok, de elég modernek is. Úgy értem, használjuk őket mindmáig. Sokat változtak az elmúlt mondjuk 130 év alatt, nagyon sokat. Sok tekintetben bonyolultabbak is lettek. És specifikálódtak. És változott a megjelenésük. Hogy a sebességükről, meg a kényelmi funkciókról külön ne is beszéljek. De azért mind úgy néz ki nagyjából, mint egy autó. Amiket ma az utcán látunk, azok nagyjából követik a felhasználók igényeit. És a felhasználók megváltozott igényeit is. És időnként megjelenik egy-egy agyamentebb design, vagy valami nagyon egyedi. Aztán azokból nem lesz szériagyártás. Mert a plebs nem a nagyon különlegeset keresi, hanem a nagyon megfizethetőt és a nagyon használhatót. A megtanulhatót.  És a tanultak alapján alkalmazhatót. Mert a felhasználó felhasználni vágyik. Gyorsan megtanulni a használatot, és utána használni. Nem lenne jó minden napot azzal kezdeni, hová is került a visszapillantó, a kormány, hogy merre néznek az ülések, hogy vannak-e benne ülések egyáltalán, hogy ma mit is kell tankolni bele, hogy milyen új tulajdonságai lettek tegnap óta, amikre nem számítottam. És amik nem biztos, hogy ma is illeszkednek a régi vázhoz. Az nem lenne jó, ha minden nap így kéne beülni az autóba. Az olyan nyugis dolog, hogy itthon a bal oldalon elöl ül a vezető, hogy az autó kerekeken gurul, hogy van benne gázpedál, fékpedál, hogy van neki átlátszó ablaka, meg nem átlátszó teste, meg egyéb ilyen szokványos dolgok. Én állatira nem értek az autókhoz. Nem nagy dicsőség, tudom,  de nem is érdekelnek jobban annál, mint amennyi a napi (dehogy napi!) biztonságos működtetéshez kell.

Erre vágyik a számítógép-felhasználók nagy része is. Szerintem. Az a része, amelyik rész nem találja örömét abban, hogyha mindennap keresgélheti és mindennap másutt találja meg a kilépés gombot. Vagyis én erre vágynék számítógép felhasználóként is. És irtóra bosszant, hogy a folyamatosan jövő napi frissítések áthelyezik a gombokat, átrajzolják az ikonokat, megszüntetik egyes alkalmazások felismerhetőségét és használhatóságát, megváltoztatják a dolgok kinézetét, és nap mint nap bizonytalanságban tartanak. És nem dönthetem el, kell-e a változtatás, mert a változtatás jön. A kutyát nem érdekli, jó volt-e valami úgy, ahogy volt. Mert voltak (vannak) épp úgy jó dolgok. De minden változik szinte naponta. És sosem lehet tudni, miért nem működik rendesen semmi,  és hogy mi változott már megint. Nagyon sok, máshonnan aztán hiányzó időt vesz el a folytonos igazítgatás, hogy működjön mégiscsak. Utálom. Nagyon-nagyon utálom. Rettenetesen. Borzasztóan.

Olyan szintre jutottam utálkozásban, hogy teljesen megrondulok már tőle, sírok, vicsorgok. Meggyógyultam, most szeretném kipihenni az elmúlt heteket.  De ehelyett utálkozom. Utálom ezt is.

Államalapítás II.

Ceiavona

I.
I. Ceiavona királya: Gia Draes
II. A törvényt csak a király vagy helyettese változtathatja meg.
III. Ninnei rangot csak a király adhat.
IV. Veszélyes lény tartására (pld. sárkány, sierm, basiliskiskus) csak a király adhat engedélyt.

II.
I. Harci járművet csak katonának és garvadásznak szabad tartani.
II. Fegyvert civil nem tarthat.
III. Fegyvert csak katona, határőr vagy garvadász tarthat.
IV. Az erődvizsgászok által erődnek mondott erődöt csak katonák használhatják.

III.
I. Pénzt csak az ÁPNY (Állami Pénznyomda) nyomhat.
II. Ceiavona pénzneme a credit, jele (két függőleges, párhuzamos vonallal ellátott nagy C)
III. Ha valaki más pénzt nyom, 5000 Credit büntetésre ítélik.
IV. Egyéb fizetőeszköz a szelén és a C-platina.
V. hitelt bárki felvehet.
VI. Ha valaki 6 hónapon belü nem fizeti vissza a hitelt és a 10%-át, akkor 15 év börtönre ítélik.
VII. A kamat 7%.

IV.
I.  Építeni csak építész, vagy az építhet, akinek az építésügyi miniszter engedélyt adott.
II. az építésügyi miniszter: Scepta Arvelez Nicoto.
III. Lakást csak civil használhat, katonák az erődben, garvadászok a garponton lakhatnak.

V.
I. Aki 100 C-en alul lop, azt 200 C büntetésre ítélik.
II. Aki 1000 C-en alul lop, azt 2000  C büntetésre ítélik.
III. Aki 5000 C-en alul rabol, azt életfogytiglani börtönre ítélik.
IV. Aki 5000 C-en felül rabol, azt életfogytiglani börtönre ítélik + napi 1 óra kínzás.
V. Aki civilt gyillkol, azt életfogytiglani börtönre ítélik.
VI. Aki katonát vagy garvadászt gyilkol, azt életfogytiglani börtön + napi két óra kínzásra ítélik.
VII. Aki ninnét, politikust vagy minisztert gyilkol, azt kivégzik.
VIII. Aki illegális kereskedelmet csinál, az 25 év börtönt kap.
IX. Aki illegális árut vesz, az 15 év börtönt kap.
X: A rendőr max. 3 év börtönre ítélhet.
XI. A rendőr max. 500 C büntetést szabhat ki.
XII. Aki a rendőrrel szemben ellenállást tanúsít, azt a rendőr megbilincselheti.

Ezt a 30 törvényt be kell tartani.

Gia Draes

Államalapítás I.

Júliana

I.
I. Júliana királynője: Savanta Ketvín
II. Az országba senkit engedéj nelkül nem engedhetün be.
III. Az országba semmi veszéjes állatot nem lehet behozni.
IV. Harci járművet csak engedejjel lehet behozni.


II.
I. Az állatok csak 50%-ban a gazdájuké.
II. A pandúroknak mindenkit havonta ellenorizniük kell hogy nincs-e valami veszéjes dolog a házukban.
III. Fizetőeszközök cent és bank kártya.
IV. Gyilkolni tilos aki gyilkol vagy emberre támad akar 8 év büntetest is kaphat.

III.
I. Aki pedig kirabol az 1-2 évre számíthat.
II. De aki kisseb rablást csinál a 30.000 centet fizet.

IV.
I. Aki pénzt hamisít 15 év börtön.
II. Aki politikusra támad az életfogytiglani börtönt kap + hetent 5 felnapi kínzás.
III. Aki fekete piacot csinál az életfogytiglani börtönt kap.
IV: Aki lakást rabol 15 év börtönt kap.

V.
I. Épiteni csak engedéjjel lehet akitől engedet lehet kérni: Endris Endian professzor.
II. Csak a katonáknál, panduroknál és határőröknél lehet fegyver.
III. Civil ember kezébe nem kerulhet fegyver.
IV. Csak civil lakhat lakásban, katona, pandur, határőr nem.

V. Akiket az elöbb felsoroltam családjával eggyütt a várban lakik!

Savanta Ketvín

Házi nevezéktan

A fürdőszobában nagy a választék: van elefánt szagú, pingvin szagú, kismackó szagú, zebra szagú, tigris szagú, béka szagú és hal szagú tusfürdőnk is, sőt, karácsony óta szerencsére már tündér illatú is.

Fogkrémből két alaptípussal rendelkezünk: gyerek ízűvel és felnőtt ízűvel.

Vízből savasat vagy selymeset lehet kérni, a tejnek akkor örülnek nagyon, ha az finomtej, télen-nyáron népszerű a mikulástea, és babasört a gyerekek is ihatnak.

Esténként van elsővacsora, másodikvacsora, sőt akár harmadikvacsora is.

 A varázstakaró az enyém, de filmnézéshez  kölcsönadom annak, akinek nem jutott rendestakaró, rojtostakaró vagy selyemtakaró.

A mosogatógépet főleg én tudom ki- és bepakolni, a napi gyógyszerét is én adom be. De ha másért villog, A.-t riasztom:
"Kifogyott belőle a napocska!  Kifogyott belőle a kígyó!" -  És A. jön, és tesz bele kígyót vagy napocskát, ami épp kell bele.

Olvastam is

Nem annyit, mint amennyit szerettem volna, de a hatályos vagy hamarosan azzá váló jogszabályok helyett végre legalább azt, amit szerettem volna.

Elolvastam Erlend Loe-tól a Dopplert. Határozottan tetszett. A második kötetet is elkezdtem, aztán letettem valahová, és most is ott hever.

Hasonló dolog történt  Hertha Müller Szívjószágával is, csak nem elveszítettem a könyvet, hanem túl sötét, és nem erre vágyom most. 

Elolvastam Kepes új könyvét, a Tövispusztát. Háááááát.... izé..... én nem vagyok elájulva tőle. Nem mintha nem lenne érdekes végigkövetni a 19-20. századon három, egymással kapcsolatban álló család történetét, mert az nagyon érdekes. De ez elnagyolt. És szerintem nem sikerült valóban jól megírni. Már ha egyáltalán az volt a cél. Már ha egyáltalán képes rá Kepes. Amivel nem azt mondom, hogy én jobban megírnám a mi családunkét - persze, készülök rá gyerekkorom óta - mert más látni és szóvá tenni, hogy valaki nem ír elég jól, és más tudni jól írni. Az enyém biztosan kisebb példányszámban fogyna, mert nem vagyok túl híres. De a családom története - pusztán az a rész is, amennyit én, kutatások nélkül is, tudok róla - van ilyen érdekes. Mint sok más családé is, persze.

Elkezdtem Hamvas Béla Karneválját. El fog még tartani egy ideig

Elolvastam egy Gárdonyi könyvet is (van címe, de alig méltó említésre), meg Gárdonyi titkos naplójának egy részét. Az érdekesebb. Két utóbbit a Kindle miatt, akit (?) karácsonyra kaptam - máris imádom. Mostanra már sok más könyv is van rajta, de még nem volt erőm, időm tobzódni.


Nem biztos, hogy jó, ha többet írok naponta, mint amennyit olvasok

A hajfestésről megint - és biztosan nem utoljára

Sajnálom. Ennyit életemben nem foglalkoztam még a smink-hajfestés üggyel, mint mostanában, de úgy tűnik, kezdek felnőni a témához. Sőt, egyéb sem érdekel már.

Szóval az orvostól jövet bementem a DM-be, ahogy ígértem itthon. És ha már ott voltam, hajfestékeket nézegettem. Mert ez az édes csoki ízű színű, amit a minap olvasztottam a hajamra, kezd lekopni. Állítólag 28 mosásig bírja. Nos, én az elmúlt 3-4 hétben nem mostam huszonnyolcszor hajat. Megközelítőleg huszonnyolcszor sem. Nyilván igénytelen egy disznó vagyok, vállalom. A festék viszont, mosás ide vagy oda, lekopott. És nem ám onnan, ahol amúgy is szép csokoládé színű a hajam, magától, dehogy onnan! Onnan, ahol őszül. Így aztán most megint nem tetszem magamnak. Úgyhogy elhatároztam, hogy a jövő héten megölöm magam. Igen, megint.  A dolgot úgy gondoltam végrehajtani, hogy ismét veszek egy festéket, de másfélét, nem a csokisat. Vettem is. Ez most jegeskávé. Nyárra nyilván eljutok majd a hamvas barackig, talán a görög salátáig, sőt esetleg a "lábszárpörkölt vízben főtt burgonyával"-ig is. De ez mellékszál. Szóval, ez jegeskávé. És rá van írva erre is, mint szinte mindre, hogy 48 órával a tervezett festés előtt csináljak bőrpróbát. OK, értem. És meg is fogom csinálni!

Megértem, hogy a gyártók és forgalmazók így védekeznek az esetlegesen bekövetkező azonnali kómás halálba eső hajmodellek rokonainak lehetséges perei ellen. De... a tájékoztatón az szerepel, hogy a próbát akkor is el kell végezni, ha már épp ugyanezzel a festékkel akár százszor is be volt festve a hajam, mert az allergiás reakció bármikor bekövetkezhet. Feltételezem (bár lehet, hogy nem jól gondolom), hogy az azonos gyártó, azonos dobozban, azonos számon árusított, azonosnak nevezett termékei azonos anyagokat tartalmaznak hétről hétre. Mondjuk, valami technológiai és jogi kényszer folytán. És az allergiás reakció bármikor megjelenhet. Úgy ám! Bármikor! A sok használat során akármikor. Vagyis az n. és az n+1. esetben egyaránt, hogy a matematika nyelvén szólaljak meg váratlanul.

És innentől nem értem, pedig eredeti hajszínemet tekintve amúgy távol állok a szőkétől. Hogy akkor mégis, mitől véd az engem, ha a már ismert, a már többször használt és eddig allergiás reakciót sosem okozó hajfestéket 48 órával korábban is kipróbálom kicsiben? És nem leszek rá allergiás, mint addig soha. És aztán 48 óra múlva meg esetleg igen. A két esemény (próbapamacsolás és valódi festés) az én meglátásom szerint nem nagyon áll kapcsolatban egymással. Mármint hogy indikátorként, a jövőt megjósolandó a pamacsolás semmiképp sem alkalmazható. Így aztán nem is tudom kivédeni a sorsszerűen esetleg lecsapó  allergiás reakciót semmiképp. Vagy csak nagyon nem látom át a test és a lélek festék bonyolultan egymásba fonódó szövevényes összefüggéseit? Legközelebb szőkét veszek!

Mi, mázlisták

A mázlisták!
 - így kommentálta reggel az iskolába induló Á., hogy mi itthon maradunk. Á., aki amúgy joggal látványosan unta magát halálra a szünet idején mellettünk.

Tegnap elvittük V.-t orvoshoz, mert nem gyógyul elég gyorsan. Kapott antibiotikumot, és a héten még itthon kell maradnia.

A. nem megy orvoshoz, bár nincs valami jól, de bízik a szervezet öngyógyító képességében. Vagy csak nem szeretne megismerkedni a körzeti orvossal.

Ma én is elmentem orvoshoz, mert én az anyukámtól kapott antibiotikum ellenére sem gyógyulok. A doki most adott még egyet, és mindkettőt szednem kell.


Az én orvosom messze van, jócskán utazni kell hozzá, ezért ha tehetem, nem szoktam járni hozzá. Tíz nap lázas, hörgős napot túl soknak ítéltem, így ma elmentem. Persze, csak kocsival értem el a vonatot. Leparkoltam az állomáshoz legközelebbi sarkon, nem mentem be a parkolóba, mert ott nincs mindig hely, és túl nagy időveszteség lett volna tenni még egy kört, ha oda nem tudok beállni. Itthon megígértem, hogy sietek, hogy hazafelé beugrom a patikába és a DM-be, és mondtam, hogy ne várjanak az ebéddel. Jött a vonat, felszálltam, leültem.

A vonaton az átellenes ülésen egy férfi ült. Megszólalt a telefonja, az én - amúgy cseppet sem ritka - csengőhangomon. És azt mondta a férfi a telefonba: Szia... muszáj elmennem, úgy érzem, tíz nap után már nem tehetem meg, hogy ne keressem fel... otthagytam a kocsit egy ház előtt, nem álltam be a parkolóba... igen, rohantam... ne várjatok az ebéddel... jó, hazafelé beugrom a patikába.... jó, a DM-be is... persze, sietek... szia

Nem állítom, hogy rendkívüli történet lenne, de vicces volt.

Új év, új tudás

Bízva abban, hogy nem rontja jelentősen az új évre vonatkozó kilátásokat az, hogy pizsamában, és kizárólag epres kölyökpezsgővel - mert az kombinálható bármely, az este során általunk tolt cuccal - koccintottunk éjfélkor, boldog új évet kívánok idén is mindenkinek! (Szóma, ha mondom, segít a gondon...)


Van néhány apróság, amit tavaly még nem tudtam, de idén már tudok - íme:

Az általam ismert világ legfinomabb gyümölcssalátáját Á. készíti. Szívvel-lélekkel.

Kiderült, hogy A. a tizenkét pomponos sálamat egyszerre találja elegánsnak és mókásnak, valamint hozzám nagyon illőnek - még jó, hogy nem vágtam le a zavaró fonalgömböket, mint ahogy terveztem. Mondjuk, attól kicsit tartottam, hogy anyukám megsértődne rajta, ezért halogattam a dolgot karácsony óta...

Hogy létező és elemeket is tartalmazhat az olyan emberek halmaza, akik olvassák a blogot és ismernek engem máshonnan is - ami másfelől bizonyítja az én valós létemet is így rögtön év elején.

A nagyon okos macskánk tisztában van a "jobb ma egy veréb" kezdetű mondás igazságával, mert hiába mondtam neki, hogy hozok majd neki valami finomat, csak várjon egy kicsit, ő vadászni kezdett - az alig laktató hópelyhekre ment rá.