Vonatozós, vásárlós

Rendet tett

Reggel a vasútállomáson egy jól öltözött öregember a fényesre suvickolt hegyes orrú, fekete cipőjének az orrával zúzott bazalt köveket túrt ki a peron betonkerítése melletti avarral borított, kissé szemetes rézsűből. A kitúrt köveket egymás mellé rendezte a peron aszfaltján, majd sorban a sínekre, illetve a töltéskövek közé rúgta őket. Nem kis zajjal járt, de a várakozók mind egyetlen szó nélkül hagyták a bácsit játszani.


Telefon

Először a nap folyamán akkor ejtettem le a telefonomat, mikor a halk és szelíd vonatom helyett, amire vártam, egy hangos, erőszakos, ellenszenves példány vágtatott át az állomáson. Gyorsan meg kellett néznem ugyanis, mennyi az idő. Annyi volt. Aztán - kissé késve és lihegve -  megjött az én szelíd, jó haverom is. Másodjára akkor ejtettem le a telefont, amikor a felszállást követő kabátlevétellel pontosan egy időben jelent meg a kalauz, hogy a jegyeket ellenőrizze. A telefon, ami eredetileg a nadrágzsebemben volt, de a vetkőzéskor a kabát hajtókáján rögzített fülhallgatóval kirántottam a zsebemből,  mintegy 5 méterre csúszott el tőlem a vonat padlóján a csizmás és bakancsos lábak között. A bérlet bemutatását követően a lábbelik mellett csúszva összeszedtem. A telefon harmadjára az utazás végén esett le, nem is akárhová: épp két ülés közé. Szerencsére simán, döccenés nélkül siklott be a vonat a végállomásra, így a telefon a két ülés közti lyuknál maradt és nem csúszott tovább egyik ülés alá sem. Egy félhangos "na, basszus, már csak ez hiányzott ma" után azonnal az ülések mellé térdeltem, két kézzel utánanyúltam, és óvatosan kiédesgettem a résből. Ha csak két centit is odébb csusszan, onnan már nem tudtam volna kiszedni. A buszról leszálltomban ismét leesett, nem a kerekek alá, csak a sárba. Az irodáig aztán a belső zsebemben őriztem, gondosan bezippzárazva. És mielőtt a mosdóba mentem volna, kitettem az asztalomra.


A boltban

Délelőtt A. szólt a csevegőprogramon, hogy kinézett magának valamit. Egy számítógép-tartozékot. És hogy micsoda szerencse, a bolt itt van a munkahelyem közelében. Két izé is van épp raktáron, az egyiket hozzam el. Térképen közel van. Térképen tényleg néhány centi, ha kicsinyítem a képet, még rövidebb. Élőben azonban kénytelen voltam minden rövidítés nélkül az 1:1 arányt követni. Elsétáltam ebédszünetben. Az utcai hőmérős óra 15 fokot mutatott. Kellemes sétámat követően nyomasztó helyre jutottam. Ritkán járok olyan boltban, ahol a termékek kevesebb, mint 1%-ról sejtem csak, hogy mi lehet. És többnyire el tudom mondani, mit szeretnék. Itt kiraktam magam elé a pultra az A. által diktált, számomra értelmetlen, hosszú betű- és számkombinációt tartalmazó sárga cédulát, és némán vártam. Magamban pedig nagyon izgultam, nehogy kérdezzen valamit az elárusító srác. Mert sem azt nem értettem, amit egymás közt beszéltek, sem a többi vásárló szavait. Nem meglepő módon mind férfi volt. Amit végül is kérdezett, azt értettem - hogy kinek írhatja a számlát. Mégis elrontottam a nevet és a címet is. Majd helyesbítettem, és A. nevére írattam a kütyüt. És elhatároztam, hogy ha csak tehetem, nem küldöm el őt ruhát venni, sem egyéb nem számítógépes cuccokat, mert tényleg rossz ufónak lenni az ellenséges polcok közt.