Gyerekkoromban irigyeltem azokat a gyerekeket, akiknek elváltak a szülei. Még egy kicsit náluk is jobban azokat a gyerekeket irigyeltem, akiknek meghalt az apjuk.
Gyerekkoromban nem irigyeltem azokat a gyerekeket, akik szerették az apjukat, sem azokat, akik megbíztak az apjukban. Mert ezek a lehetőségek gyerekként fel sem merültek bennem.
Tegnap ismét előjöttek ezek a dolgok, pedig hosszú ideje már nagyon igyekeztem megfeledkezni róluk. Egyrészt, mert szerettem volna, hogy a gyerekeim szerethessék a nagypapájukat, mert azt gondoltam, minden gyereknek jár a normális család. Szeretik. Másrészt azért, mert a génkészletem fele tőle van, és nem akarom pont felerészt utálni magam. Remélem, sikerül legalább egy részével másképp gazdálkodnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése