Családi összhangzattan

Ma reggel A., mielőtt elvitte a gyerekeket iskolába, szólt, hogy ugye, emlékszem, hogy ma semmiképp sem tud ő értük menni, én megyek. Emlékeztem.

Munkába menet hívtam anyukámat, hogy mi volt Brüsszelben. Jó volt, mondta, hozott csokit meg kalácsot, ma délután szívesen elhozná. Gondoltam egy nagyot.

És összekötöttem a kellemeset a még kellemesebbel: ha ő úgysem tud este 6 után jönni, amikorra mi tutira hazaérünk, menjen el a gyerekekért az iskolába ebéd utánra, hozza el őket, adjon nekik csokit, beszélgessen velük, aztán V.-t vigye el karatézni, utána menjen nyugodtan haza, Á. maradhat otthon már egy kicsit egyedül is, én majd elmegyek V.-ért fél hatra, minden nagyon jó, kecske jóllakatva, káposzta megmarasztva. Örültem.

Fél háromkor felhív anyukám, hogy V. vele van, de még keresik Á.-t, meg a csoportját is, mert valahová kimentek sétálni. Aztán felhív anyukám háromkor is, hogy megtalálta Á.-ékat a játszótéren, de nem tudja őket hazavinni, mert egyik gyereknél sincs kulcs, mert A. kiszedte a táskájukból - amibe én még a múlt héten gondosan belekapcsoztam, és amiről meghagytam nekik, hogy mindig legyen náluk és vigyázzanak rá. Lelkükre kötöttem

Így aztán V. táskáját bedobták a kertbe, Á.-é meg az iskolában maradt, úgyhogy majd visszamegy velük oda. De siessek, mert nincs hová menniük. Anyukámnak is van kulcsa hozzánk, de rendszerint nem hordja magával, nehogy elveszítse. Siettem.

Odaérek az iskolába alig négy után, hogy Á.-t és a táskáját hazavigyem. De sem Á., sem a táskája nincs sehol. A tanító néni azt mondja, a nagymama vihette el. Én mondom, hogy az nem valószínű, mert anyukámmal beszéltünk telefonon, és
mondta, hogy négy körül mennie kell. De mivel Á. továbbra sincs sehol, rátelefonálok mégis anyukámra. És telefonáltam.

Ó, ott ülnek Á.-val a közeli parkban táskástul, csak nem képzelem, hogy magára hagyja a gyereket az utcán? Nem, azt hittem, az iskolában hagyja. Nem hagyta ott, mert V. azt mondta, hogy ötig van ügyelet, de én csak fél hatra érek majd oda. Csak nem képzeled, kérdem, hogy ha nincs ügyelet, akkor fél hatig egyedül hagyom az utcán Á.-t? Hazajöttünk.

Aztán Á. itthon maradt egyedül, míg anyukámat elvittem az állomásra, meg elmentem V.-ért. Ismét hazajöttünk.

És kiengedtem őket a játszótérre egyedül. Mert már nagyok és megbízhatóak. És nyugodtan pakolásztam.

Aztán utánuk mentem, mert úgy beszéltük meg. Mert még túl sokáig nem voltak kint egyedül - vagyis négyesben N.-nel és D.-vel. Később persze N. és D. anyukája is kijött. És jót fecsegtünk.

Aztán hazajöttünk, de A. még sehol sem volt. Mert vásárolni támadt kedve. Én meg csodálkoztam.

Fejtől - lábtól

Bűzleni talán nem bűzlök, de megyek tönkre:

Tegnap este csúnyán feltörte a jobb lábamat futás kocogás gyorsan sétálás közben az a cipőm, amit március óta hordok ezen a terepen erre a célra, ezidáig töretlenül. Miközben mezítláb hazasétáltam, az járt a fejemben: vajon melyik halálos betegség kezdődik a jobb láb hirtelen deformációjával?

Ma reggel, munkába jövet egész egyszerűen elsétáltam a munkahelyem kapuja előtt anélkül, hogy észrevettem volna. A következő sarokról fordultam vissza. Új kérdést tettem fel magamnak:  vajon melyik halálos betegség indul a jobb láb hirtelen deformációjával, és folytatódik  rohamszerű éber emlékezetvesztéssel?

Segítség!!!

Beleestünk egy darálóba! Azt képzeltünk, hogy átsétálunk a nyárból az őszbe, nekem ez az évszak úgyis jobban áll, csupa kicsit esős barna, szeles zöld, vörös, felhős szürkés kék. De a boldog színorgia csak  fedőszín volt a daráló bejárata felett. Még a fejünket sem merjük kapkodni, sem sötétben tapogatózni, egyszerűen tesszük, amit mondanak:

visszavesszük a cafeteriát, ebédbefizetés, könyvvásárlás, könyvkötözés, füzet, kréta, olló, szülői értekezlet a rajziskolában, osztálykirándulás, szülői az iskolában, szülői az iskolában, én azon a héten vidéken vagyok, németórát kell fizetni, A. Párizsba utazik egy hétre, én azon a héten vidéken vagyok, matekszakkör megbeszélés, sakkórák szeptembertől, a karate időpontja megváltozott, a rajzóra ütközni fog valamivel, az úszásnak még nincs ideje, ebédbefizetés, osztálykirándulás, németóra órarend szerint, a nyelvtanszakkör az iskolában lesz, labdát kell venni, a tornacipő összement, ja nem ez a két évvel korábbi, ne vegyetek mindig ugyanolyan tornacipőt, az iskolában is lesz rajzszakkör, az őszi szünetben nincs szabadság, a születésnapon nem akarok vidéken lenni, felkészülni, elkészülni, késtél, késtéééél, anyukám nem ér rá, lejár a határidő, kell még egy füzet, kell még egy könyv, Kati néni megsértődik, wc papírt is kell vinni, fizess be 2500-at, fizess be 4000-et, csekkel nem lehet fizetni, meg kell tanulni péntekre a verset, fésülködj már rendesen, mosd ki a palackot, ha hazajössz, én nem érek rá megnézni, magad vagy felelős érte, igen, szépet rajzoltatok, nem tudunk most elmenni, jó, menjetek, igen, megveszem, hajnalban indulok, ki megy értük, nincs kocsi, menjetek gyalog, busszal, vonattal, ne veszítsd el, tavaly is elhagytad, idén is újat kaptál, beszélni kell Magdi nénivel, viszem versenyre őket, természetesen, majd megháláljuk, ha te viszed, hívj fel nyugodtan, ha ráérek, fel fogom venni, hoztam uzsonnát, ha nem szólsz, máskor is a táskámban marad, tessék szólni, nektek fontos, nekem úgyis mindegy, csinálj rendet, ne feleselj folyton, ne olvass minden helyett, készítsd el, köszönöm, igen, elaludtunk mind, elmegyünk hétvégén, persze, családi program, tudom, ütközik a versennyel, jó, akkor majd a fiúk oda mennek, mi meg a lányos programot csináljuk, ebédre egyetek kolbászos kenyeret, pakold be a táskád, bocsánat, elfelejtettem, nem értem oda időben, pedig rohantam, ne aggódj, megoldjuk, kettőt kérünk mi is, szívesen megyünk, miért nem szólsz, ha láttad, hogy mindjárt betelik, a fejedet mikor hagyod el, aludjatok már legyetek szívesek

Szüret

Szüret, este tíz, felnőttek és gyerekek egyaránt a tűz körül lazulnak, már csak kis eszegetés, mert ez megy dél óta, már csak kis iszogatás, mert kultúr a nép, a zenekar játszik. M., a frissiskolás unokatesó megkérdezi V.-t:

M.: jól sakkozol?
V.: nem túlzottan
M.: az jó, mert én még nem nagyon tudok.
V.: én sem játszom valami jól.
M.: kaptam egy sakkot...
V.: ühüm
M.: játszunk?
V.: játszhatunk
M.: pálinkában
V.: azt hogy kell?
M.: aki levesz egy bábut, az iszik egy pohár pálinkát
V.: én még nem ihatok pálinkát
M.: én sem... nem baj, igyanak a szurkolóink

V.: mami, iszol nekem pálinkát?
én: nem (és nemcsak azért, mert még haza kell vezetnem, vagy mert nem rajongok érte, hanem amúgy sem)

M. is hasonlóképp járt, bár ők otthon vannak.  Duzzogva, morogva mennek odébb: ti semmi jót sem tesztek meg a gyerekeitekért!


És a gyerekkínzás ma csak folytatódott...

Ma kávé volt

Úgy értem, ma nem a lovak ébresztettek, mert ők még javában húzták a lóbőrt, hanem A. egy kávéval. És azzal, hogy akkor ő indul Németországba. És hirtelen nagyon éber lettem, hogy akkor most egyedül kell helytállnom és fél nyolckor elindulni a reggelre mormotává avanzsált népséggel. Mert - mint tegnap elmondták, aki háromszor nem ér be háromnegyed nyolcra, azt nem is  figyelmeztetik, hanem azonnal az igazgató elé viszik. Az ottani történésekre nem tér ki a fenyegetés, de nem szeretnék az általam késésre kényszerített gyerekek ügyében eljárni.

A reggeli gyors készülést nem nekem találták ki, vagy ha nekem, akkor üzenem, hogy rossz ajándék volt, nem örülök neki, én a komótos, nyújtózkodós, kétszer is kávézós reggeleket szeretem! De a muszáj nagy úr, szépen tágra nyitottam a szemeimet és levánszorogtam a konyhába, ahol előállítottam négy bögre kakaót, négy kis reggelit, elvitelre való limonádét és uzsonnákat. Aztán tálcára tettem a kakaókat és roppant meghatottan, hogy milyen jófej vagyok, ágyba vittem a gyerekeknek a kakaót. V. már ébren volt és boldogan odasúgta, hogy "még apát is láttam". A többiek viszont minden civilizált eszközzel ébreszthetetlennek bizonyultak, még szerencse, hogy a jó parlagfű segítségemre sietett, és segített néhány akkorát tüsszentenem, hogy erre mind  riadtan ugrottak ki az ágyból.

Őszinte örömmel tölt el, hogy a nagyon-nagyon jól nevelt, rendes családból származó D. és N. is  úgy mos fogat, hogy egy fél toboz fogkrémet felhabosítanak a szájukban, majd kívül - belül a csapra kenik - azt hittem, csak én nem vagyok képes megtanítani a gyerekeimet a fogmosás, az orrfújás, a wc lehúzás, a kézmosás, a fésülködés, az evőeszközzel evés, a ruhák levételét követő teendők - és egyéb fontos dolgok helyes alkalmazására. Bár úgy emlékszem, háromévesen még tudták.

Fél nyolckor rendben kiléptünk a kapun, bezsúfoltam őket az autóba, mert annyi plusz cuccot kellett egyensúlyozniuk, hogy szállítóeszköz nélkül nem tudtunk volna időben beérni. Kitettem őket, mire bezártam a kocsit, már eltűntek a szemem elől. Köszönni is megtanítottuk pedig őket!

Aztán hirtelen úgy döntöttem, hatékonyabb leszek ma, ha itthonról dolgozom és nem utazom másfél órát oda, majd ugyanennyit vissza is. Jól tettem, hogy  hazajöttem dolgozni. Csak a kaput hagytuk tárva - nyitva, meg az ajtót záratlanul, meg a lámpát égve és a csapot nyitva. És még csak másodika van.

Szeptember elsejike

Lódobogásra ébredtünk a többszörösen is nevezetes napon. Háromnegyed hatkor. Olyankor még álmodik az ember, ha tud. A lovak hallhatóan a házban nyargalásztak. Sajnos nem tartunk itthon zabot. Igaz, lovat sem. Bár zabot igen, pelyhesítve. Szóval, lódobogásra lábdobogásra ébredtünk. Nyolc láb nyargalászott a lépcsőn, cseppet sem visszafogottan. Hatra sikerült úgy kinyitnom a szemem, hogy én is képes legyek gurulás nélkül földet érni a földszinten. Addigra az asztalnál ültek és reggeliztek. Vagyis Á. itta a tejes teáját (szívesen issza reggel, délben, este), a többiek nézték és a szavait itták. Mert Á. imád szónokolni. Csináltam a többieknek is kakaót, aztán szórtam eléjük egy kis abrakot a dabra. Ették, mesélték, hogy éjjel nem aludtak semennyit, legfeljebb két órát. Hahaha!

Aztán míg én megfürödtem, elkészültem, ők is felöltöztek szép ruhába, kopogós cipőbe (V.-é nem kopogós, de úgy képzeli, hogy az), iskolatáskába és elszaladtunk az iskolába. Á. első óta, vagyis negyedik éve ugyanazt az inget és rövid nadrágot viseli évnyitókon- és zárókon, gazdaságos gyerek, csak hosszában nő, a szélessége/vastagsága változatlan. Gyalog mentünk, mert egyrészt egész  közel van az iskola, másrészt körülbelül olyan távolságban lett volna parkoló, mint amennyire lakunk, csak egy másik utcában, akkor meg minek. Pláne, hogy én úgysem kocsival akartam menni dolgozni. Aztán dolgoztam.

Háromkor hagytam abba a munkát, hogy fél ötre odaérjek értük, mert mint rádöbbentünk, nem hétfő van, hanem csütörtök, és csütörtök délutánonként A. telefonkonferencián vesz részt, így csak én tudok értük menni.  Nagyon nehéz volt a táskájuk, és én hazafelé is gyalogoltattam őket. Szerencsére így is bírták szusszal, igyekeztem minimum négyfelé figyelni egyszerre, mert mindenhol van legalább egy új gyerek, új tantárgy, új tanító, és persze a szülőknek szóló millió feladat, amit azonnal el kellett mondaniuk. Törtünk közben diót. Ezért jó ilyenkor a mi utcáinkon sétálgatni, mert rengeteg a dió. Aztán hazaértünk.

Először is megkértem mindenkit, hogy mossanak kezet, arcot. Aztán Á.-t még vagy tízszer külön. Nem tudom, hogy abból a szép tiszta kisbabából, aki volt, hogyan válhatott a világ legkoszosabb gyerekévé, de az lett belőle. Ettek meggylevest. Aztán A.-val közösen káromkodva elláttuk áttetsző síkosítóval a füzeteket. Aztán A. azt mondta, hogy többet nem hajlandó tanszereket kötszerezni és abbahagyta. Miután megállapítottuk, hogy a könyvek áttetsző ragaccsal bevonva sem lesznek szebbek, viszont nehezebbekké válnak, valamint így is tovább tartanak a kelleténél, a könyvek kötözését megtagadtuk. Á. ujjongott - nem tudom, miért, mert számára a kötözés csak azzal a kellemetlenséggel járt, hogy azalatt szórakoztatnia kellett engem az iskolában aznap történtekkel. Aztán kitöltöttük a kitöltendőket, aláírtuk az aláírandókat és a teljes évnyi túlélőfelszerelésüket begyömöszöltük a táskájukba. És betettünk hozzá gyerekenként 2500 teljesen szabálytalan forintot wc papírra és egyebekre.

Arra való hivatkozással, hogy A. holnap hajnalban úgyis lelép Németországba, így felszabadul a gyereksereg uralma alól, este még rá hagytam a népet és elmentem futkosni. Annyira meleg van még, hogy ujjatlan trikóban is jó meleg volt este 8 után is. De döbbenetemre ma már a fák erősen sárgulnak és hullajtják a leveleiket. Tegnap még alig. És akkorákat villámlott kelet felől, hogy nem csodálnám, ha a jövő héten már pulóverben kéne elindulnunk és hazaérnünk.

Záróra - Szent Imentális oltalmával

21.00

Négy gyerek alszik kotyog és viháncol a lámpaoltott gyerekszobában. Két, immár másodikos kislány és két, immár negyedikes nagyfiú. A nyár eleji vendéggyerekeket, N.-t és D.-t kaptuk kölcsön megint egy hétre, mert elutaztak a szüleik. És mi örömmel kaptunk utánuk, mert jófejek, kedvesek - és bár kétségtelenül fárasztó - nagyon vidám is négy gyerekkel a világ. És mert a mieink is boldogok velük, mert izgalmas dolog együtt lakni kicsit barátokkal.

Este még kimentünk a térre focizni meg pingpongozni, tisztára olyan volt, mint az igazi nyáron, mikor másnap is kedvünkre folytathattuk a mozgalmas semmittevést. De már ott lóg a négy ünneplőruha a lépcsőkorláton meg a könyvszekrényeken, sorakozik a négy táska tolltartóval, bizonyítvánnyal, ünneplés utáni játszós ruhával. Első nap lévén még nem felejtettem el holnapra uzsonnát készíteni, így ma éjjel nem kell pánikszerűen nekiállnom sütni. A vacsorára főzött meggyleves forró maradt, így eltevődött holnapra. D. és N. szörnyülködtek egy sort, hogy Á. tejes teát iszik vacsorára, mindannyian jót kacarásztak egymás pizsamáján. Aztán hangosan csodálkoztak, hogy hogy elment a nyár. Nem nyom nélkül ugyan, szerencsére nagyon nem, de nagyon gyorsan. Pedig gyerekkorban még olyan klassz hosszúak a nyarak, az idő (nálam legalábbis) az életkorral gyorsul.

Holnap szeptember elseje. Izgulnak az új osztálytársak miatt - azt biztosan  tudjuk, hogy lesznek, meg kíváncsiak, hogy mi van a régiekkel. Á. gondolatban már a versenyekre is készül, V. a rajzszakkörre, és a németórára nagyon.

Nagyon, nagyon-nagyon szeretném, ha hosszú, boldog életük lenne, és ha úgy gondolhatnának vissza a gyerekkorukra, hogy az jó volt. Hogy szerettük őket, és hogy sikerült őket okosan és jól szeretni, hogy nem kellett félniük semmitől, hogy biztonságban voltak, hogy tudtunk mutatni nekik olyan dolgokat, amik érdekesek voltak számukra és előre vitték őket az életben, hogy tanultak tőlünk, hogy jó volt együtt. Szeretném, ha a 100 éves Á. és a 100 éves V. majd így gondolná.

Vadászidény

Megkezdődött az őszi vadászati szezon. A mai éjjel gazdag zsákmányt hozott, a szorgos éjszakai munka eredményeként fővadászunk a következő értékes vadakkal látta el családunkat: egy mezei egér, egy cickány és egy zöld gyík feküdt reggelre a lábtörlőnkön. A fővadász illedelmesen kivárta, míg megszemléljük az elejtetteket, majd jól megérdemelt fizetségéért a konyhába szaladt.

Állóvízmozgatás, teljes erőből, feleslegesen

Nem volt ma jobb dolgom, minthogy megmozgassam az állóvizeket. Ha már nem tehettem ezt szívem vágya szerint a Balatonban, egyéb tóban vagy medencében (a Tiszáról, mint folyóvízről maradt az álmodozás), az iskolába dobtam be egy kavicsot, rajta a következő kérdéscsoporttal:

Vajon igaz-e, hogy a mi iskolánkban nem lehet iskolakezdési utalvánnyal fizetni a tankönyvekért?             IGEN         NEM          NEM TUDOM

Ha az előző kérdésre a "nem tudom" választ  jelölte meg, én nem Önnel akartam beszélni. Kérem, haladéktalanul kapcsolja az illetékest!

Ha az előző kérdésre igennel felelt, kérem, válaszoljon saját szavaival a következő kérdésre is!

Miért????

Ha Ön az előző kérdésre nem tudott válaszolni, kérem, haladéktalanul kapcsolja az illetékest! Vagy adja meg az illetékes nevét, elérhetőségét!

Igen, aztán az önkormányzatot is szívesen felhívom.

Nem, nincs időm korlátlanul. Csak veszettül kíváncsi vagyok.

Az iskolának és az önkormányzatnak is becsületére váljék, hogy mindkettő képviselője kedvesen és gyorsan visszahívott, és tájékoztatott arról, amit megtudott.

Az önkormányzat infója után az Apáczai kiadót hívtam - mert az ő könyveikből kénytelenek tanulni a gyerekeim. Nem rajtam múlik, ha rajtam múlna, ez lenne az utolsó kiadó, ahonnan vásárolnék. És ez független az utalványosditól. Igénytelen, csúf, buta és szakmai hibáktól is hemzsegő kiadványaik vannak. Egy szó, mint száz, eddig is rühelltem őket, még abból az időből, mikor gyerekeim sem voltak, csak tanítottam.

A kiadónál egy unott pasi vette fel a telefont és azt mondta, nem áll szándékukban a jövőben sem szerződést kötni az utalványkiadó céggel, amúgy meg nem izgatja a dolog, költsem másra.

Igen, szívem szerint kizárólag másra költeném, mint apáczais könyvekre. Sajnos kénytelen leszek pénzt kiadni az általuk összetákolt szeméthegyre. És nagyon, de nagyon felháborítónak tartom, hogy egy (ne feszegessük, milyen áron piacvezető) tankönyvkiadó megengedheti magának azt, hogy nem veszi figyelembe azt, hogy milyen támogatásokat kap a nép az iskolakezdésre - mert neki mindegy. Mert a vacakságait így is, úgy is meg kell vennem. Mert az iskolák egy része megvehető aprópénzen. A miénk is.

És sajnos korántsem fogok tudni úgy örülni az új farmeromnak, amit megveszek az iskolakezdési utalványon, mint amennyire akkor örülnék, ha valóban lenne pénzem megvenni.

Nem panasz

Mi tanévkezdéskor is szoktunk reggelizni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk ebédelni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk vacsorázni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk tisztálkodni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk tisztítani.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk uszodába járni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk internetezni.
Mi tanévkezdéskor is szoktunk telefonálni.

Mi főleg tanévkezdéskor szoktunk tandíjakat fizetni.
Karatéra.
Focira.
Sakkra.
Úszásra.
Rajzoktatásra.

Mi kizárólag tanévkezdéskor veszünk tankönyveket.

Mi nem pont tanévkezdésre szaggatjuk el a ruháinkat.
Mi nem pont tanévkezdésre nőjük ki a cipőnket.
Mi nem pont tanévkezdésre fogyunk ki az írószerekből.
Mi nem pont tanévkezdésre használjuk el a rajzeszközeinket.
Mi nem pont tanévkezdésre maradunk olvasatlan könyvek nélkül.

De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük élelmiszerre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük iskolai étkezésre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tisztálkodószerekre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tisztítószerekre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük uszodabérletre.
De az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tandíjakra.
Sem karatéra,
sem focira,
sem sakkra,
sem úszásra,
sem rajzoktatásra.

Végül, de nem utolsósorban:
Az iskolakezdési utalványt nem költhetjük tankönyvekre.

És nem akarunk most cipőt venni.
És nem akarunk most ruhát venni.
És nem akarunk most könyveket venni.

Nyugalom! Kéretik a nyugalmakat megőrizni! Nincs ok nyugalomvesztésre!
El fogjuk tudni költeni határidőre!!! Mert nem ez a gond. Hanem az, hogy épp abban nem segít, amire hivatott lenne: csökkenteni a közvetlenül az iskolakezdéskor jelentkező plusz kiadások terhét.

Idén október 31-ig megveszem a karácsonyi ajándékokat.