Isten bárányai

Volt nagy felháborodás úgy egy hónapja, hogy az iskolák - nyilván a sztrájkoló meg engedetlenkedő tanárok ármánykodásai következtében - túllépik a farsangolásra szánt időkeretet és nagyböjt idején öltenek jelmezt a kisdedek és hozzá fánkot majszolnak, amit cukros málnaszörppel öblítenek le. Botrány! De még ki sem hűltek a farsangi fánkok, amikor meg azt látom hirdetni, hogy a mostani hétvégén báránynapokat tartanak. Nem, ez nem azt jelenti, hogy az egyházak szelíd önmérsékletről tesznek tanúbizonyságot, magukra veszik a politikusok bűneit és feláldozzák magukat a közoktatás oltárán, konkrétan úgy értve, hogy végül mégsem csapnak le véres karmokkal mindazon oktatási intézményekre, amelyre a friss, ropogós törvény szerint lecsaphatnának, hogy azok ingyen és bérmentve az ő tulajdonlásukba kerüljenek, á, dehogy! Hanem a báránynapok a hiperszuperultrakeresztyén Magyarországon nagyböjtben azt jelenti, hogy éttermek vegán báránylakomákkal készülnek. Országszerte*, hogy ne kelljen senkinek a nagyböjt idején egy iskolát feltörni és ott farsangolni fánkon, málnaszörpön. Jó lesz a bárány, ha fánk már nincsen. Fánk már nincsen. Gáz van. Katyvasz van. Bíborlóan boldog szívvel várjuk a Szentatyát, és csak a háta mögött köpködjük meg Őszentségét (de hát nemigazi keresztény ő, mit vár?), mokányul ellenállunk Svédországnak, a finnek a sumér nyelvrokonság miatt megúszták (hal = kala), móresre tanítjuk a puskaportól hapszó Prüsszelt, tapsikolunk az orosz Voldemortnak (már aki, feleim, már aki) - hát, így vigadunk mi Magyarországon (nem köztársaság) a 21. század első negyedében és egyúttal a világmindenség utolsó éveiben. Ne sírjatok, báránykáim, lesz még addig egy-két jó köteg zöld fű Csernobilból.

* foglalni szeretnék tizenkét személyre, mise után mennénk vasárnapi ebédre, ne mondja, már, hogy nincs hely, hát persze, azok a kutyafattya hitetlenek már 10.45-re odaérnek, jövőre parancsba kell adni, hogy mindenkinek kötelező a mise, ne legyen mese