2023. március 20., hétfő

harmadnap

nem támadott fel. persze, ilyesmit nem is vártunk tőle, jobban csodálkozunk azon, aki igen. sőt, még azt sem hihettem, hogy csak álmodtam, mert álmomban is pontosan tudom, hogy meghalt. hiába nem sírtam tegnap, ma sírva ébredtem. aludni két napja tudok, mert két napja vagyok anélkül a rettegés nélkül, hogy akár be is következhet, hogy tényleg meghal. és akkor mi lesz. nem tudom, mi lett. iszonyatos kavargás van. már tudom, mennyire nem értettem semmit az egészből, amikor a kórházi napok alatt többeknek is azt mondtam, hogy bármikor meghalhat. akkor valami rejtélyes és döbbenetes, de amúgy a valóságban semmiképp nem bekövetkezhető eseményként beszéltem róla, amiről magamban azt gondoltam, hogy oké, de nyilván nem fog, hiszen eddig még sosem történt vele ilyesmi. mindent túlélt és megúszott. hazamegy, és akkor majd újra dühös lehetek rá egy csomó mindenért, amiket majd egyszer azért megbeszélünk, még mielőtt meghal. arra nem gondoltam, hogy többé nem tudom meglátogatni sem dühösen, sem kedvesen. hogy hiába vettem már bármit. hogy azok a sebek a karján, amiket az utolsó eleséskor szerzett,  lassan sem gyógyulnak meg. hogy van két kép bennem, amikor utojára láttam. hogy ezek a képek már az utolsó képek maradnak. hogy azokat a mondatot kell eltennem, amik voltak, mert újak már nem lesznek. hogy már nem kell rettegve várnom az utolsó karácsonyt, mert már megvolt, és nem kell azon törnöm a fejem, hogy vajon meg tudjuk-e még ünnepelni a születésnapját, mert ha igen, akkor is csak nélküle. pedig egyedül neki volt nyáron a születésnapja, amikor lehetett kerti partit rendezni. nem volt könnyű egyébként, mert a tortát iszonyú nehéz volt abban a hőségben szállítani anélkül, hogy megromoljon és szétolvadjon. aztán még az jutott eszembe, hogy soha senki nem szólítja többé anyukámat azon a becenéven, ahogy csak apám szólította közel hatvan évig. ezt a nevet leírtam magamnak, mint valószínűleg a világon többé sosem elhangzó szót.

6 megjegyzés:

  1. Drága Martine, hiába is az együttérző szó, a Veled gondolás, sajnos most ezzel egyedül küzdesz meg. 🖤Az idő múlása se igazán könnyít majd. Csak az - a közhely- , hogy az élet megy tovább...
    Sokszor gondolok Rád. Vigyázz Magadra!
    (én annó úgy mentem át a forgalmas utcán, hogy a túloldalra átérve nem értettem, hogy kerültem oda...)
    Május 4. Apám halála napja, már 38 éve. És minden utolsóra emlékszem azóta is, minden szóra, képre, tavasz illatra és virágzó fákra (amiket még évekig utáltam aztán....)
    A becenévnél elsírtam magam... (Apám halálakor a 4 éves lányom, azt mondta: És akkor már sosem mondja neked any, hogy...E....kém?!)

    VálaszTörlés
  2. Egyszer olvastam valahol, hogy a halál bekövetkeztére valahogy csak felkészül az ember, de az állandóságára nem tud. Sok erőt kívánok nektek, Martine. A gyerekek mit szólnak? És anyukád? Érti?

    VálaszTörlés
  3. Van amikor nem értem, hogy miért vagy tüskés. A körülötted élőkkel, az ide írókkal, velem is. De ez a kevesebb, mert a több az, hogy annyira úgy érzel sok mindent, mint én, és éled át azt, amit én a családoddal és magaddal, és éled meg úgy, ahogy én, hogy megdöbbent, mennyire egyformák vagyunk és egyforma az életünk. Bár nekem már nem él az Édesanyám 18 éve, és az idő csak annyit változtatott a hiányán, hogy nem egész nap rá gondolok, ellenben, amikor igen, akkor sírok és annyira hiányzik, hogy nem tudok mit kezdeni az érzéssel sem, csak topogok benne, mint egy gyerek, mert nem kap nyalókát és nem érti, hogy miért nem. Az én Apám él, de rettenetesen rossz állapotban. Iszonyúan sajnálom, és magamat is. Igen, ki kell mondanom, hogy magamat is, mert lassan beleőrülök az életben tartásába, és abba, hogy fáj, hogy neki milyen rossz. És már nem akar élni, és már én sem vagyok benne biztos, hogy én akarom-e, a fent említettek miatt, de képtelen vagyok továbbmenni azon a pillanaton, hogyha meghal, akkor mi lesz. Mert nem lesz már szülőm. Mert egyedül maradok, bár van egy fiam, de senki nem mondja majd hogy kislányom. És milyen nevetséges, hogy egy szó mennyi mindent jelent. Rettegek a pillanattól, amikor megáll a szíve. Nincs testvérem. Árva leszek. Neki megváltás lesz, nekem iszonyúan nagy űr...

    VálaszTörlés
  4. Elkezdtem neked egy pár szavas megjegyzést, kilépve hosszas tétovázás után (bár nem először teszem) a "zugolvasók" szürke és láthatatlan tömegéből - és akkor eltűntek a szavak! JEL, gondoltam, hallgatásra int. Ugyanakkor olyan mély és pontos szépséggel fogalmaztál, hogy nagyon megérintett, tragikus élességgel felélesztve Anyám pontosan 10 éve bekövetkezett halálát és az azt követő nehéz gyászidőt, melynek még most sincs vége... Sokszor nekifogtam már megírni, mert tudom, hogy a szavak megválthatnak, mintha általuk ő maga akarna elvezetni a megértésig, megbocsátásig - megváltásig? - ahogy a hívők nevezik...

    VálaszTörlés
  5. Részvétem, ölellek nagyon!

    Mici

    VálaszTörlés
  6. Annyira szépen írod le az érzéseid, remélem segít. Szeretettel gondolok rád.

    VálaszTörlés