martine vagyok, akit Astra Zenecával oltottak, első ezen a néven, a reményteli jövő házában élek* és szeretem az anyukámat (meg még többeket is)
* és még azt szeretném mondani, hogy általában valós dolgokat írok, egyszerűen úgy könnyebb, szóval, ha azt írom, boldog vagyok, akkor az elég valószínű, hogy úgy van, ha azt mondom, gyűlölök mindenkit, akkor abban a percben arra is nyugodtan mérget vehettek - de többnyire a napomnak csak egy töredékét fordítom blogírásra, szóval öt perccel később már lehet egészen más kedvem, hangulatom, sőt, akár más véleményem is, ha nagyon telibe találja egy-egy új infó a régi tudásomat
Wow, de szuper!! Gratulálok :))
VálaszTörlésköszönöm - nagy megkönnyebbülés, bár tudom, hogy még várnom kell addig, míg védeni is fog
TörlésSzuper😊 én is azt kaptam két hete. Azt, hogy hogyan kerültem a listára ilyen hamar, senki nem tudja, de meg van. Kb egy idősek lehetünk. Kis mellékhatása lehet, ne ijedj meg.
VálaszTörlésVárom is, hogy legyen némi oltási reakció - egyelőre nem érzek semmit
TörlésDe jó! Hogy sikerült mégis megkapni?
VálaszTörlésJuli
Hát, amint kiderült, hogy Á. ráér anyukámra vigyázni, én elmentem szerencsét próbálni az oltópontra - és ott teljes menetfelszerelésben nyüzsgött a személyzet - alig néhány oltandó emberrel.
TörlésGrat. Jó, hogy megpróbáltad, még jobb, hogy sikerült. Sok múlik az oltópont hozzáállásán. A barátnőm sajnos elhajtották az övéről.
VálaszTörlésAmi különösen bosszantó úgy, hogy azóta már az operatív törzs is bemondta, hogy mindenkit fogadnak az oltópontok, akinek időpontja van.
Törlés