És most kivételesen nem a napelemes fiúkról beszélek. Hanem a SZÉP kártyáról, ami tavaly lett a munkahelyünkön és azóta örvendezhetünk neki. Örvendezünk is - bár a magas fizetéseknek még ennél is sokkal jobban örülnénk. Szóval, annak ellenére, hogy van netes felület, ahol minden ügyet el lehet intézni, arról, hogy melyik zsebembe kérem az éves járandóságomat, csakis személyesen, golyóstollal kitöltve és aláírva tudok nyilatkozni. Amihez a home office alatt külön be kell fáradni. Befáradtam. És nyilatkoztam arról, hogy az idén kötelezően két részletben utalandó cuccot hová kérem (nem árulok zsákbamacskát, a vendéglátást preferálom - és ezzel, különös tekintettel a covidra, biztosan nem vagyok szerintem egyedül), valamint arról is nyilatkoztam, hogy a kötelezeően kétszeri utalás közül melyik alkalommal mennyit kérek - de ez erősen korlátozott, mert egyszerre semmiképp nem kérhetek többet 50%-nál. Hogy akkor miről nyilatkozom mégis, az ebben a kontextusban nehezen érthető.*
* persze értem, hogy ha mindhárom zsebbe akarok pénzt mindkét alkalommal, akkor van értelme. Azt viszont semmiképp nem**, hogy miért nem tudok a saját kódommal nyíló netes felületen nyilatkozni erről.
** és az is mókás, hogy a home office munkavégzést igazolandó szintén be kell menni, kitölteni és aláírni a jelenléti ívet - holott azt is lehetne online felületen könyvelni. Így legalább autóztam egy jót, és trécseltünk egy kicsit négyesben három kollégával*** - kettővel személyesen, egyet pedig kitettem telefonon (tudjátok, mint az orosz hússalátát) az asztalra.
*** sajnos azt is megtudtam tőlük, hogy az egyik (nagyon kedves, fiatal) kolléganőnk szülei mindketten meghaltak márciusban covidban. Ez iszonyatosan borzasztó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése