Meglepetések hete

Tegnap egy postai úton érkezett csomag várt az asztalon. Nézem a címzést, az egyik unokahúgomtól érkezett - nem mondom, hogy még sosem küldtünk egymásnak semmit, de inkább akkoriban, amikor a most már majdnem felnőtt gyerekeink még kicsik voltak. És szerintem akkoriban is ritkán meglepetésként, inkább előre megbeszélten. Úgyhogy először arra gondoltam, hogy nyilván beszéltünk valamiről (de mikor? és miről?), amit én teljesen elfelejtettem. De nem találtam semmit erről az agyam rejtett zugaiban (sem), úgyhogy izgatottan feltéptem a csomagot. Egy lila pillangós képeslap a szülinapomra - és négy (néééééégy!!!!!!) flakon a kedvenc lila orgonás tusfürdőmből. Amit Ausztriában vagy nem szüntettek meg, vagy igen, de én mégis megkaptam a négy utolsót. Hát, nem is tudom, hogy az örömöm vagy a meghatódottságom volt-e nagyobb-e...

Ide tartozik - csak még nem írtam róla - hogy kedden Á. egy tányér maga készítette kekszet tett az asztalomra, mire hazaértem. A. is kapott egy külön tányérral. Á. sütötte, direkt nekünk. Mert úgy gondolta, örülni fogunk neki. És még valami olyasmit is mondott, hogy azért várja V.-t, mert nem tudja, hogyan kell becsomagolni az ajándékomat. Ami aztán - úgy tűnik - ismét lekerült a színről - de ez már mindegy is a sütemény mindent vitt.

És még több, mint egy hét van a szülinapomig, amikor is Brugge-be utazunk A.-val. És mint tudjuk, január, február, itt a nyár, hétfőn láttam egy kertben legalább tíz szál hóvirágot (virágostul, nem csak a levelét), tegnap reggel rigók fütyültek mindenfelé - szóval ha kell is még várni egy kicsit, de közeleg a tavasz.