Ne menjetek ki papírtáskával az esőbe!

Bár semmivel nem nagyobb hülyeség, mint smirglivel esni a térdeteknek, sőt. Van rá magyarázatom, ha mentségnek kevés is. A nagyon hasznos ráolvasás, mint technika helyett összeragasztóztam a térdemet színes gyógycsíkokkal minden különösebb szakszerűség nélkül (bár némi józan logikát nyilván követve), ami legalább a lélektani határát növelte az általam a hétvégén megtehető lépésszámnak. Közbeszúrom, hogy van lépésszámláló a telefonomon, eddig senki sem szólt, hogy létezik ilyen, de most örülök, hogy feltelepítettem (két hete? amikor Tamkonál vacsoráztunk) - bár még jobban örülnék, ha olyan időszakomat mérné, amikor ténylegesen tudok járni. Na, szóval az előre tervezetten kirándulásokkal töltendő hétvégére tartogattam a színes térdszalagokat - ma viszont megyek a térdgyógyászhoz és nem akarom azzal égetni magam, hogy magamra ügyetlenkedtem egy komplett májusfát, meg talán a vizsgálatot is akadályozná - szóval, tegnap este eljött az ideje, hogy leszedjem. Némi nyígás kíséretében letéphető volt mind - na, de ott maradtak a nyomai. Először úgy terveztem, hogy míg a meleg vízben ázom a kádban, kíméletesen leszedegetem, de a leégetésből visszamaradt sebeim nem tesznek még lehetővé ülőfürdőt, így csak zuhanyoztam. A ragasztócsíkok fekete nyomai pedig alig-alig bizonyultak leszedhetőnek. Untam és álmos voltam, hiányzott a kedvem a lassú folyamathoz. Van viszont saroksmirglim - gondoltam, rásegítek vele. Gyors és hatékony megoldásnak tűnt. És tulajdonképpen gyorsnak és hatékonynak is bizonyult, mindössze a megoldás szót kell nélkülöznöm a leíráskor. Ugyanis nagyon szépen leszedte, néhány perces súrolással alig maradt fekete ragacs a térdemen. De mint a törülközés során megtapasztaltam, bőr sem sokkal több. Igen, igen, bődületes marhaságomban lesikáltam magamról a bőrt. A térdgyógyász nyilván a) látni fogja b) nyomkodni és tekergetni is fogja. Tűzoltásként bekentem némi panthenollal még az este - de... hát... mit mondjak? Nem gyógyult még meg teljesen.