Nem vagyok túl takarékos - mint bizonyára már mind tudjátok. Szórnám a pénzt két marékkal, ha nem lenne ennek objektív akadálya maga a pénz. Mármint a szórható mennyiség korlátozott. Na jó, nem panaszkodom, van azért mit a tejbe aprítanom, de amúgy meg telhetetlen vagyok. Még év elején (de nem a legelején, annál kicsit később) szembe jött a fb-on többször is, hogy hogyan kell sok pénzt összegyűjteni egy befőttesüvegbe. Valami rendszer is volt hozzá mellékelve - na, én az ilyen rendszerezett megoldásokat képtelen vagyok csak iszonyú erőfeszítések árán tudom követni, úgyhogy azt kigyomláltam - de izgatott, hogy vajon mennyi pénzem gyűlne össze, ha - tegyük fel - mindig bedobálnám egy izébe azt a mennyiséget, ami felgyűlik táska alján, zsebekben, itt-ott - szóval, ami nem hiányzik igazából annyira, hogy el tudjak vele számolni magamnak, hogy hová is tettem. Kaptak még régen a gyerekek egy perselyt, amit egyikük sem használ, azt sajátítottam ki erre a célra. Sajnos nem dobtam a legaljára egy cédulát, hogy mikor kezdtem beleszórni a pénzemet - mondjuk talán februárban. Nem a takarékosság vezetett (sajnos?), hanem a kíváncsiság - hogy mennyi gyűlik össze. Reméltem, hogy nagyon sok. Nagyon-nagyon sok. Ezért aztán időnként csaltam egy kicsit, és szórtam bele papírpénzt is. Hála az égnek - mert így most legalább az a része kezelhető (értsd: 12 év felettiek számára is boltban elkölthető anélkül, hogy az eladók nagyon húznák a szájukat) formában van.
Körülbelül egy közmunkás havi fizetése gyűlt így össze. Amire havi fizetésként nyilván nem állíthatom, hogy vállalható lenne, mert semmire sem elég, ami a megélhetést illeti - költőpénznek így karácsony előtt viszont igenis szép summa. Jól jön - így is terveztem. Csak hát a formátuma - hát, az finoman szólva is aggályos. És elég nehéz átkonvertálni. Hogy a fenébe állítsak oda a boltba több kilónyi fémpénzzel? Még ha mind kétszázas lenne, sem vennék szívesen mindenhol (noha minden bizonnyal én vagyok az oka a boltok permanens váltópénzhiányának és így meg is tudnám szüntetni azt) - na de nekem tízesekből, pláne ötösökből áll a vagyonom egy része. Ami pont arra lesz jó, hogy apránként a gyerekeknek adjam zsebpénzként - na, de azt már év közben is megtehettem volna (meg is tettem, amikor épp volt apróm). Szóval, jövőre stratégiát (is) fogok váltani: havi elszámolásban kiszedem a bedobált pénzt a perselyből, beváltom magamnak, és úgy rakom vissza, papírpénzként - mert azt szeretném, hogy karácsony előtt különösebb fejtörés nélkül, egyszerűen, bárhol elkölthető legyen.
* amikor a persely betelt, átlátszatlan (hogy titok maradjon) zacskókat is bevetettem
Mi a kétszázasokat gyűjtjük egy befőttes üvegben, de kétségkívül a dolog egyik letargikus pontja a rolnizás.
VálaszTörlés50 darabig be kell venni mindenhol, Postan pedig tobbet is fel lehet hasznalni fizeteshez, bar nem mondom, hogy nem fognak otthon vudu babakent megatkozni. Be is lehet valtani, de egy csomo penzt levesznek a kezelesert. En az 50-200 cimletu ermeket gyujtom, eletmento volt diakkent az a kb. 20e Ft, ami osszejott. Most ures a malacpersely, de jovore ujrakezdem.
VálaszTörlésezt én is bevezetem jövőre, úgyis van egy használaton kívüli kockás fülű nyulas persely idehaza...
VálaszTörlésEn elkoltom az aprot. A pasiet is, a gyereket is osszeszedem a mindenhonnan, ahol elszorjak es leszarom mit gondol a sorban mogottem allo, vagy a penztaros (Angliaban elunk, legalabbis nem mutatjak). Viszont idonkent elteszek egy papirpenzt egy dobozba, aztan mikor mennyisegge gyulik, akkor beteszem a szefbe a fontos papirok melle.
VálaszTörlésCsekket fizethetsz be vele a postán berolnizva, a csekkre szánt "rendes pénzt" meg költsd ajándékra:))
VálaszTörlésItt bevihető a bankba, ahol egy gépbe beleöntve hasznosul, miután a bankszámlán bukkan fel.
VálaszTörlés