2016. augusztus 8., hétfő

Tiszta ruhát a pohárba!

A hazaérkezésünket követő kilencvenharmadik órában sort kerítettem Á. gigászi sportszatyrának felbontására is. Találtam benne körülbelül huszonöt naptári napra elegendő mennyiségű ruhát - mármint majd a kimosás után lesz annyira elegendő, egyelőre elég büdösek. Á. azt a megnyugtató magyarázatot adta a mennyiségre, hogy "úgy látszik, elfelejtettem kipakolni a tábor után". Azt már nem is fogom megkérdezni tőle, hogy vajon hogyan került bele az egykori nagy kedvenc, a kilences számú mez melegítőnadrágja is az idei nyári csomagba - méretezése szerint: 158-164 cm - mert valószínűleg az adta a jogosultságot, hogy a méretek mellé az is oda van írva, hogy 14 ans - ez pedig végül is még kis rátartással majdnem igaz is - és hát ki a fene tehet arról, ha nem mi, a szülei, amikor felelőtlen játszadozásunkban olyan géneket adtunk össze neki, hogy minimum* 184 cm lett ennyi idős korára?

* nem hagyja mérni magát, de már csak A. szerint egyforma magasak, minden külső szemlélő számára egyértelmű, hogy bizony túlnőtt az apján (is)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése