2016. augusztus 8., hétfő

Hétvégi sportösszefoglaló

A hétvégén egy barátnőmmel a hámból való kirúgást gyakoroltuk - őszintén szólva még elég kispályán: szombaton beszélgetés közben hol fagyiztunk, hol kávéztunk, hol pedig sétáltunk* (a peripatetikus iskola híveiként), így egy laza lidles bevásárlást is beiktatva (ezt már egyedül, mert külön járművekkel voltunk) közel este tízig kimaradtam otthonról. Úgy bizony!

De mert mindez nem volt elég, vasárnapra újabb programot szerveztünk, ezúttal nem kastély, hanem vár központtal: kezdetnek a budai Várban megtekintettük Picasso és Modigliano nevű alkotók életművének ott kiállított részleteit és jól összevesztünk azon nem értettünk egyet abban, hogy Modigliano festészete vagy szobrászata-e a tetszetősebb. Aztán elsétáltunk a Mátyás templomig (amit én nem szeretek, ő pedig lefényképezett), amelynek a tövében a tegnapi nap fénypontjaként találtam egy tökéletes táskaboltot, ahol nyilván lenne mindenízű drazsé is, ha cukorkabolt lenne, így viszont mindenféle színű bőr (pelle vera!) táskák, ridikülök, hátizsákok, aktatáskák, note book hátizsákok, pénztárcák (stb) elképesztő kavalkádjával találtam szemben magam, komolyan, mintha csak kárpótolni akart volna a sors a nyaralás alatt elszenvedett vásárlásmegvonásos kudarcokért - szóval vettem két hátizsákot is**, és most majdnem maradéktalanul boldog vagyok a táskakészletemet illetően.

Aztán még megcsodáltuk megtekintettük az új, meglehetősen szeles (vagy hogy írják mostanában? szelles?) Moszkva teret, aztán ettünk a töröknél, aztán sorba álltunk a sok külföldi közt (és segítettünk is őket), hogy metrójegyet vásároljunk (no card! no banknote, only coins! yes, only coins) - szóval, megint csak este nyolc után keveredtem haza, ezúttal a tömeggel közlekedve.

(Á. nagy örömére: "nem, dehogy, ha van itthon kaja, akkor nekem egyáltalán, egy egészen kicsit sem nem baj, ha elmész és későn jössz, csak hozz majd még enni")

* ez persze nem ad választ arra, hogy hol sétáltunk, de kivételesen elárulom: - képzeljétek: Gödöllőn, többek közt (és sokan mások között) a kastélyparkban - csak javasolni tudom, mert gyönyörű

** mert ennyi jött ki abból a pénzből, amit félretettem március óta az olaszországi színes hátizsákvásárló projektre - ha azt mondom, hogy olcsó a bolt, akkor nyilván megköveznek az átlagfizetés alatt élő olvasók - de tulajdonképpen végül is ez a helyzet, mert az eleve kiírt árak is alatta vannak a belvárosiaknak, de még kedvezményt is kapnak a magyarok***

*** aki magyarul beszél és/vagy nem tűnik kőgazdag külföldinek, annak a boltos hölgy minden kérdezés és alkudozás nélkül bemond egy néhány ezer forinttal alacsonyabb árat. Ez komoly! Megígértem, hogy havi éves szinten több látogatásomra is számíthat. El vagyok varázsolva (oké, engem könnyű, mert én tényleg kispályás vagyok)

2 megjegyzés:

  1. Egyáltalán semekkora szükségem sincs bőrtáskákra, de kedvet kaptam.

    VálaszTörlés
  2. EZ ugye mindig nézőpont kérdése . PLd. A. szerint fejenként egy táska egy háztartásban kb. elég - de ha nagyon urizálni akarunk, akkor lehet tematikusan iskolatáskát, edzőtáskát, bevásárlót (stb) használni - de hogy nekem a különböző színű ruháimhoz színben illő elegáns (nagyjából az) bőr hátizsákokra van szükségem, azt szerintem akkor sem ismerné el, ha kerékbe törnék (már a több féle és több színű ruha szükségességének kérdése sem egyértelmű számára)

    szóval, szerintem van néhány nagyon -nagyon szép darab, tízet(húszat?) simán elhoztam volna, ha pénzem engedi

    VálaszTörlés