2016. június 20., hétfő

éveket zártunk be és buszon utazom

Jöjjön először a busz (az általában úgyis később jöna kelleténél):
a busz belső kis tévéjén nem megy semmilyen izgi film, de még reklám sem, az van kiírva, végállomás. Nagyszerű az ötlet, pozitív jövőt sugall, nevezetesen azt, hogy remélhetőleg csak a végállomás az, a közbülső állomások pedig nem olyanok, ahol kitárt ajtókkal akár tíz percet is állna a busz (megjegyzem, az égszakadásos esőkben a múlt héten ez nem volt jellemző - vagyis a busz, benne a buszvezetővel, zárt ajtókkal parkolt a végállomás előtt három méterrel és olyan magától értetődően pattintott le bőrig ázott öregasszonyt, csurom vizes babakocsis anyukát derékig a lavórban babakocsiban ülő gyerekkel, valamint sáros latyakkal átitatott bloggert, mintha kifejezetten ezekért fizetné őt a bkv)

Szóval áll a busz, a képernyőn meg az világít, hogy végállomás - köszönjük, de minket, hülye népeket jóval inkább érdekelne, mikor indul. Mert van másik busz is hasonló útvonallal, sokaknak jó lenne az is. Csakhogy galádul felállított korlátok miatt az száz-kétszáz méter gyaloglást jelent (korlátok nélkül mondjuk tíz méter lenne) - és a vezető is csak morran, hogy ott a fénytábla, ő nem információs pult, neki pihenőideje van. Sajnos simán elindul a busszal, míg én a fénytábla felé caplatok vagy onnnan vissza - mert nem a busznál áll az sem, hanem jócskán elöl - kár, hogy az utazóközönség zöme a busz vége felől közelít.

Szóval, le kell tenni a voksunkat előre, látatlanba, hogy melyikre szállunk és tartani magunkat hozzá, ha szívás is - mert ha nem tartjuk, azzal is csak rosszul járhatunk. Olyan magyarpolitika színezete van (de ez már tényleg nemnormális, hogy nekem mindenről ez jut eszembe - bár a szex jutna inkább!)

Évzárás:
1.
Voltunk ballagáson,ahol az igazgató hosszú és unalmas gyászbeszédet tartott, mégis megérte, mert V. barátnője V. láthatóan nagyon boldog volt, hogy ott voltunk. Azért mi annak ellenére is hazajöttünk éjszakára, hogy siettemben másnap reggel fél kilencig sikerült parkolójegyet vennem az iskola előtti kukák mellé.

2.
Á. két négyessel* és ugyanennyi dicsérettel abszolválta az évet, két országos versenyhelyezésért nyílt színi oklevelet is kapott - vagyis elégedett volt (mi is). Arra a kérdésre, hogy mik a nyári tervei, egyértelműen elkeserítő választ adott: bezárkózom a szobámba és tabletezni fogok. Eddig hű az elképzeléséhez, csak meccset nézni jön le (azért én legalább kétnaponta el fogom zavarni fürdeni is)

3.
V. szokásához híven kitűnővel zárt - de a félévihez képest jóval kevesebb, csak öt tantárgyi dicséretet kapott - elnézzük neki, mert elég húzós félév van mögötte sok versennyel, meg pláne a felvételivel.

4.
Megtörtént az új iskolában az első szülői értekezlet - most gőzerővel leendő barátnőket keresek V.-nek, hogy ne szeptember elsején kelljen látatlanban döntenie arról, ki mellé ül majd.**

*a többi ötös, mielőtt mást képzelnétek
** én anno rosszul választottam, mert nem ismertem senkit, meg mert hely sem volt másutt - és aztán nagyon nehéz volt váltani

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése