2016. január 27., szerda

Rendszerhiba

Testnevelés mindennap van, hiszen kötelező. Legalábbis valami, amit így hívnak. Az órarendben mindenesetre így szerepel. Mivel több nap van, mint kolbász testnevelésóra van a rendszerben, mint tornaterem és idő, ezért méltán népszerű fizikusaink kitágították a teret az iskolák időket széthúzták, felsőben szinte mindenkinek van nulladik és nyolcadik órája is (alsóban csak hetedik, a nulladikot nem mernék, mert a gyerekeket iskolába hordó szülők nem tudnának olyan korán felkelni). Azok, akik legalább heti háromszor másfél órát sportolnak egyesületben, azok kérhetnek heti két(szer negyvenöt perc testnevelés órának nevezett elfoglaltság alól) felmentést. A felmentést az igazgató bírálja el, és amennyiben úgy találja, hogy egy gyerek tanulmányi eredménye elég jó ahhoz, hogy sportolhasson (látom én, hogy most valami abszurdat írtam, de higgyétek el, nem én találtam ki), akkor felmentheti fél évre heti két testnevelésóra látogatása alól. Ezek a látogatások egyébként a nulladik órában kifejezetten kellemetlenek (képzeljétek el, hogy felkeltek reggel hat előtt azért, hogy héttől a gerendán bukfencezzetek vagy kötelet másszatok - mert nem, nincs a nulladik óráknak másféle, például bemelegítő tematikája), különösen (bár ez minden órára igaz lehet) azért, mert megmosdani sem idő sem lehetőség (amire azért felsőben már többeknél igény lenne). Az igazolást, aminek az alapján a felmentés történik, nem az egyesület adja ki (kiadná szegény), hanem fél évente az iskola ad hozzá formanyomtatványt. Majd. Úgyhogy noha V.-nek van heti négyszer másfél-két órányi  edzése (és minimum négy egyéb különórája is (ő akarta, nem mi nyomtuk rá)), most nulladik órákra is jár, mert a második félév elkezdődött már ugyan, de az igazgató még nem adta ki a biankó formanyomtatványokat, amiket az edzéseken ki kell töltetni, lepecsételtetni, az iskolákba visszavinni, ott az igazgató elé terjeszteni, aki egyenként bírálja el és véleményezi mindet. Ami minimum egy hónap. Úgyhogy szeptemberben és január-februárban mindenki jelen van ezeken a nulladik típusú (és negatív előjelű) találkozásokon.

(és van gyerek, aki noha igen tehetséges volt a maga sportjában, azt már nem tudja folytatni, mert nem elég jó tanuló ahhoz, hogy az igazgató engedélyezze a lógásokat testnevelés órákról való távollétet és a nyolcadik órák miatt nem ért oda az edzésekre, ahol viszont abból nem engedtek, hogy heti négy vagy öt edzésen kötelező részt venni - így a sok jóindulat és rugalmasság közepette néhány gyerek hamarosan a kemény padlón találta magát: iskolából még több, edzésből nulla, szenvedés még több, sikerek nulla - arat a halál az oktatási reform)

5 megjegyzés:

  1. En annyira utalom ezt az egeszet, de foleg a rugalmatlansagat. Ez sincs az iskola hataskoreben?

    VálaszTörlés
  2. idiótaság ez az egész de nagyon:(

    VálaszTörlés
  3. annyira rút a rendszer, hogy az már valami groteszk módon szép :/
    na de:
    azt úgy nem lehetne az igazgató elé terjeszteni, hogy mindenki jobban járna (ő is!), ha ezekből a biankókból mondjuk év elején kettőt kapnátok? vagy esetleg le lehetne tölteni őket valami nyilvántartásból, esteleg az iskola honlapjáról, ha van ilyen?

    VálaszTörlés
  4. Szerencsére ez a mi iskoláinkban jól működik. Teljesen rugalmasak, nincs átlaghoz kötve, a papír időben kiadva, és elfogadják a póttesi helyett az iskolában választott sportot is, de nem csak sportot, hanem mindenfajta mozgást - pl népitánc is ide számít. Nincs is póttesi, mert szinte mindenki jár valamire, amit szeret.Fogom a fejem, és nem értem ezt a fajta rugalmatlanságot, de tényleg.
    Az én általános iskolai osztályomból az egyik leggyengébb tanuló lányt a röplabda edzések éltették. az lett a hivatása is.

    VálaszTörlés
  5. ó, és mindig azt szoktam mondani, hogy örüljünk, hogy a két plusztesi, nem kötelezően foci...stadionunk van

    VálaszTörlés