Hurrá! Ez az én napom!

Hurrá! Esik a hó! Na jó, igazából azért annyira nem vagyok boldog, hogy a szünet utáni első tanítási (és munka-) napon elkezdett esni a hó (bár biztosan szép lesz, ha még esik egy kicsit) - annak örülök inkább, hogy szavahihető maradtam és nem kell lehajtott fejjel szégyenkeznem, míg V. fintorogva korhol, hogy igazán elmehetett volna a szakadt textil edzőcipőjében (magas szárú az is, nem?), hiszen ma sem esett a hó (mert már egy hete ígérem, és látom, hogy úgysincs belőle semmi), és nem fogja azt mondani, hogy teljesen felesleges (és ciki) volt térdig érő bundás csizmát, meg sapkát meg sálat venni. De most! ez az én napom! V. este fog hazaérni, már sötétben (ne csodálkozzatok, V. már hatodikos, simán vállalhat két műszakot) és átöleli majd a nyakamat, a hideg arcát majd az én (forró) arcomhoz nyomja és azt mondja, hogy hú, mamikám, olyan jó ötlet volt a csizma (meg a sapka meg a sál meg a kesztyű)!

És ma el fogok jutni az orvoshoz is antibiotikumért, és az bizony nagyon időszerű lesz (csak ne egy órányira rendelne tőlünk!), és talán ma Á. is hajlandó lesz kibékülni velem.